„Szent harcosaink legalább felét elvesztettük”
Joáv Gallant védelmi miniszter nyilvánosságra hozott egy dokumentumot, amelyet a Hamász Khan Junesz Dandárjának – mára már likvidált – parancsnoka, Rafa’a Szalameh írt, a Hamász gázai vezetőjének, Jechíje Szinwarnak és testvérének, Muhammadnak címezve, amelyben leírja a terrorszervezet „nehéz helyzetét”.
,,Kérjük, vegyétek figyelembe a következőket: Karbantartjuk a megmaradt fegyvereket és felszereléseket, mivel elvesztettük rakéta képességeink 90-95%-át; elvesztettük személyes fegyvereink 60%-át; a páncéltörő indítóink és rakétáink legalább 65-70%-át elveszítettük, és ami a legfontosabb, hogy szent harcosaink legalább 50%-át elveszítettük a mártírhalált haltak és sebesültek között, és most 25%-uk maradt. Népünk [magyarán a megmaradt terroristák] utolsó 25%-a olyan helyzetbe jutott, hogy a nép már nem tolerálja őket többé, mentálisan vagy fizikailag meg vannak törve” – áll a dokumentumban a Védelmi Minisztérium által kiadott fordítás szerint.
Gallant szerint a dokumentum ,,igazi nehézséget mutat, amely a Hamászt és a legmagasabb rangú parancsnokokat érinti”.
Szalame, akit júliusban az izraeli hadsereg likvidált, ,,a Szinwar fivérek segítségéért kiált, de természetesen nem tudják megmenteni” – mondta Gallant. ,,Miért? Mert folytatjuk az októberben elkezdett erőfeszítést, amely lépésről lépésre folytatódik… és eléri a Hamász összes magas rangú tisztviselőjét. Ezt a Szinwar testvéreknek írta, mi elérjük őket is”.