Saul gyermekei emlékprogram – az első év

Írta: Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle

Vasárnap délután tartották a Saul Gyermekei Emlékprogram első éves működési eredményeinek és új weblapjának bemutatóját a Goldmark teremben.

Nemes Jeles László (Fotó: Szentgyörgyi Ákos)

Házigazdaként Toronyi Zsuzsanna, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár igazgatója köszöntötte a jelenlévőknek majd a Saul fia rendezője, Nemes Jeles László, a program fővédnöke beszélt az Emlékprogram jelentőségéről – írja a bzsh.hu

A Saul fia alkotói részéről Nemes Jeles László mellett Rajna Gábor producer is azért fogott össze a Magyar Zsidó Múzeummal és Levéltárral, mert a meggyilkolt gyermekek története még nincs felgöngyölítve. Ennek segítségére lehet ez a program, amelyet közösen végeznek.

Vági Zoltán történész bemutatta azt a folyamatot, amelyben már eddig is több ezer haláltáborban elpusztított gyerek kilétére fény derült.

A Saul Gyermekei Emlékprogram ötlete még 2015-ben, a film premierje után merült fel, és az utóbbi három év tulajdonképpen az előkészületekről szólt. A program szakemberei, Vági Zoltán történész és Toronyi Zsuzsanna a német külügyminisztérium anyagi támogatásával azonosítottak 400 munkatárbort és haláltábort, ahová a háború utolsó éveiben (mikor a deportálások felgyorsultak) magyar állampolgárokat szállítottak. A kutatás során több száz transzportra bukkantak a történészek, és rengeteg archívummal és emlékhellyel léptek kapcsolatba. Időközben Vági Zoltán és Toronyi Zsuzsanna elmondása szerint francia kutatókkal is kapcsolatba léptek, és az Európai Unió támogatását is megszerezték.

A Saul Gyermekei Emlékprogram tagjainak célja az, hogy 2024-ig, a holokauszt 80. évfordulójáig a lehető legtöbb gyermekáldozatot felkutassák. A gyermekeket a saulgyermekei.hu és a milev.hu honlapokról letölthető adatlapokon lehet bejelenteni.

[popup][/popup]