Putyin a Győzelem napján: “Oroszország nyitott az együttműködésre a terrorizmus és a neonácizmus ellen”

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Oroszország továbbfejleszti védelmi potenciálját, de továbbra is nyitott az együttműködésre más országokkal a terrorizmus, a szélsőségesség és a neonácizmus elleni küzdelemben – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a náci Németország felett aratott győzelem 74. évfordulója alkalmából csütörtökön megtartott moszkvai díszszemlén.

Putyin “szent feladatnak” nevezte, hogy megvédjék a nagy honvédő háború – a második világháború Szovjetuniót is érintő része – veteránjainak emlékét olyan körülmények között, amikor egy sor országban “meghamisítják a háború eseményeit, példaképként állítják be azokat, akik feledve a tisztességet és az emberi méltóságot, kiszolgálták a nácikat, szégyentelenül hazudnak saját gyerekeiknek és elárulják őseiket”. Az elnök az orosz népet Európa népei fő felszabadítójának nevezte.

A moszkvai díszszemlén 13 ezer katona és 130 egységnyi korabeli és korszerű haditechnikai eszköz vonult fel. Az alacsony felhőzet miatt lemondták az elmúlt napokban Moszkva felett kétszer is elpróbált légi parádét, csakúgy mint két éve. A tervek szerint a Vörös tér felett 74 repülőgép és helikopter húzott volna el.

A nap folyamán katonai díszszemlét tartottak több más orosz városban és a hmejmími támaszponton is, Szíriában.

Csütörtökön mintegy félezer oroszországi településen több mint 10 millióan vonultak fel ismét az úgynevezett Halhatatlan Ezred, vagyis a háborúban elesettek és a veteránok fotóit vivő leszármazottak menetében. A moszkvai menetben ezúttal mintegy 700 ezren vettek részt, köztük Putyin elnök is.

Az akciót a szervezők idén 110 országra terjesztették ki. Az utódok egyebek között Koppenhágában, Genfben, Rómában, Párizsban, Isztambulban, Lisszabonban, New Yorkban, Londonban Manchesterben, Hongkongban és öt izraeli városban vonultak fel csütörtökön, illetve az elmúlt napokban.

Este tűzijátékot tartanak a háborúban Hős Város rangot elnyert településeken, valamint az orosz hadsereg és flotta parancsnokságának helyszínén. Moszkvában 16 helyszínen lesz tűzijáték.

A Szovjetunió a történészek becslése szerint több mint 27 millió embert veszített el a második világháborúban.

Az orosz munkaügyi minisztérium szerdán közölte, hogy az országban a háború 75 495 veteránja él még. A leningrádi blokád túlélői közül 96,3 ezren, a fasizmus gyerekkorú rabjai közül 103,7 ezren, az egykori felnőtt rabok közül 144-en, a rokkantak és veteránok özvegyei közül 240 ezren, az egykori hátországban dolgozók közül pedig 762,6 ezren vannak még életben. (MTI, Pogár Demeter)

 

[popup][/popup]