Nitzan Horowitz: Izrael elítéli „Oroszország kegyetlen invázióját”
Nitzan Horowitz egészségügyi miniszter ezt akkor mondta, mikor szerdán bejelentette, hogy Izrael fogja állni a sérült ukránok Izraelbe szállításának költségeit.
Erről ír az ujkelet.live.
Horowitz erről Twitteren számolt be, mondván, közölte ukrán kollégájával, Viktor Liaskóval, hogy Izrael több millió sékel értékű gyógyszert fog finanszírozni, amelyet közvetlenül Ukrajnába küldenek, és „gondoskodni fog a sérült ukránok Izraelbe reptetéséről – a saját költségünkre”.
Azt is megismételte, hogy Izrael elítéli „Oroszország kegyetlen invázióját”.
„Ez az egyértelmű álláspontunk, és ezt tettekkel is alátámasztjuk” – írta.
A Kan közszolgálati műsorszolgáltató szerint Izrael vizsgálja annak lehetőségét is, hogy sebesült ukrán katonákat szállítson Izraelbe.
A harcokban megsérült néhány civilt az előző hónapokban az egészségügyi mentőcsoportok és az izraeli külügyminisztérium speciális műveletei révén izraeli kórházakba szállítottak.
Izrael szerdán 2000 sisakot és 500 golyóálló mellényt küldött az ukrajnai sürgősségi és civil szervezeteknek.
Izrael a Nyugat-Ukrajnában felállított tábori kórház mellett eddig mintegy 100 tonna humanitárius segélyt, köztük víztisztító rendszereket, orvosi felszereléseket, takarókat és kabátokat küldött a háború sújtotta országnak.
Ukrajna a háború első napjaitól kezdve kér védőfelszerelést Izraeltől a mentőcsapatok számára. Az ismételt kérések ellenére Izrael mostanáig ezt visszautasította, mert félt az orosz választól. Ez egy jelentős irányelv váltás Izrael részéről.
Izrael igyekszik jó kapcsolatokat ápolni Ukrajnával és Oroszországgal. Az oroszok katonai jelenlétet tartanak fenn Szíriában, és részt vesznek Irán nukleáris megállapodáshoz való visszatérésével foglalkozó tárgyalásokon.
Izrael a közelmúltban azonban kritikusabb nyilvános álláspontot képvisel Oroszországgal szemben, ami nagyobb nyitottságot jelez Ukrajna bizonyos nem halálos katonai felszerelésekkel való ellátására.