Netanjahu országos zárlatot jelentett be Pészach végére

Írta: ujkelet.live - Rovat: Hírek - lapszemle

Benjamin Netanjahu megbízott miniszterelnök hétfő este a koronavírus megfékezésére tett erőfeszítések részeként országos zárlatot hirdetett kedd 17 órától csütörtök reggel öt óráig.

Az izraeli lakosoknak a fent említett időszakban tilos lesz a városok közötti utazgatás.

A pékségek csütörtök hajnalig zárva maradnak.

Az intézkedéseket a kabinetnek még jóvá kell hagynia.

A miniszterelnök szerint a kutatások azt mutatják, hogy még azoknál, akik felépültek a betegségből, sem biztos, hogy immunisak, figyelmeztetve a helyzet bonyolultságára.

Ugyanakkor megjegyezte, Izrael sokkal jobban teljesít, mint a világ többi része, akik túl későn léptek.

Netanjahu közölte, hogy a figyelem az idősotthonokra összpontosul, hozzátéve, hogy az ilyen létesítményekben elhunyt izraeliek száma „viszonylag kicsi, 40 személy”.

Reagálva arra, miszerint ő maga is megszegte múlt héten a rendeleteket azzal, hogy vendégül látta a kisebbik fiát, Avnert széder estér, a miniszterelnök azt mondta, megérti a kritikákat, szigorúbban vehette volna az utasításokat.

A kabinet később a hét folyamán megvitatja a korlátozások visszavonására vonatkozó stratégiákat, beleértve az iskolák esetleges megnyitását.

Az ilyen lépések „lassúak és felelősségteljesek” lesznek a miniszterelnök szerint. Még ha úgy tűnik is, hogy a fertőzések csökkenek, nincs bizonyíték arra, hogy a vírus nem tér vissza, tehát csak akkor, ha van oltás, léphet tovább a világ.

teljes cikk

[popup][/popup]