Mravik László: a magyar állam is megvehetné a Constable-képet

Írta: MTI - Rovat: Hírek - lapszemle

Ha a magyar állam meg akarná venni azt a Constable-képet, amely egykor a Hatvany család gyűjteményében volt, ennek vélhetően nem lenne akadálya – mondta el Mravik László művészettörténész pénteken az MTI-nek azzal kapcsolatban, hogy a londoni Tate galéria visszaadja az örökösöknek a magyarországi holokauszt idején elrabolt alkotást.

 Beaching a Boat, Brighton 1824 by John Constable 1776-1837
Hozzátette: történt már olyan eset, hogy a Hatvany családhoz visszakerült képet kedvező körülmények között meg lehetett volna szerezni. Véleménye szerint a kis méretű Constable-képért a mai piacon 150-200 ezer eurót (45-60 millió forintot) fizethetnek.
A Hatvany-gyűjtemény “legfontosabb mintegy 90 darabját bankban helyezték el, ezek azok, amelyeket a Vörös Hadsereg “megmentett”. A gyűjtemény érdemi része még mindig az egykori Szovjetunió területén lehet” – mondta Mravik László, a témában alapműnek számító Sacco di Budapest című kiadvány szerkesztője.

Hozzátette: a Szovjetunióba hurcolt műtárgygyűjteményben “világszámok” vannak, ennek egy kis részét, mintegy 130 darabot meg lehetett nézni, azonban túlnyomó részét, mintegy 80-100 ezer darabot nem mutatnak meg.

Szólt arról is, hogy a Hatvany-gyűjtemény mellett rengeteg olyan fantasztikus, gazdag anyagot tartalmazó gyűjtemény van, amely kikerült az országból és szenzációt keltene, ha egyszer hazakerülne. Ezek között Neményi Bertalan gyűjteményét említette, amely modern anyag, magyar művek – Csontváry, Rippl-Rónai, Mednyánszky, Gulácsy alkotásai – mellett Schiele és Klimt műveit is tartalmazza. Mint mondta, könyvtárak is kerültek ki a Szovjetunióba.

Magyarország kifosztása olyan sokoldalú tevékenység volt, hogy azt felsorolni nem is lehet. Hosszabb, további kutatásokra van szükség – jegyezte meg, hangsúlyozva, hogy ennek most folyó “előmozdítása” nagyon ígéretes.

Kiemelte: annyi pénzt, amennyit most a kormányzat szán ezeknek az ügyeknek a rendezésére, valószínűleg soha nem fognak szánni és a múltban sem történt ilyen. Az, hogy a kormányzat jelentős pénzösszeget különített el a Magyarországról elkerült műkincsek visszaszerzésére, bizakodásra ad okot.

Mravik László a Magyarországról elkerült műkincsek felkutatásáról, hazatéréséről szólva arról beszélt, hogy ezzel kapcsolatban folynak különféle előkészületek, tárgyalások. Mint mondta, több irányba kell elindulni, van olyan műtárgy, amelyről bár nem igazolható, de ismert, hogy Magyarországról került ki, ebben az esetben nincs más esély, mint megvásárolni és hazahozni, mint az a Seuso-kincs darabjainak esetében is történt.

Véleménye szerint a következő lépés az lehet, hogy a tulajdonosokkal a magyar állam mire jut, hiszen ezeknek a műtárgyaknak Magyarországon a helyük. Kiemelte: mivel a családok hozzáállása nagyvonalú, soha vissza nem térő alkalom lehet ez a magyar közgyűjtemények – a múzeumok mellett például könyvtárak, levéltárak gyűjteményeinek – gyarapítására.

 

Kapcsoldó cikkünk:

http://www.szombat.org/hirek-lapszemle/visszaad-a-londoni-tate-galeria-egy-festmenyt

 

[popup][/popup]