Megváltozik az emlékmű koncepciója?
A hallgatás és a titkolózás azt sugallja; elképzelhető, hogy a Szabadság téren nem az a szobor fog állni, melynek tervét a nagyközönséggel a kormány korábban megismertette. Ha ez így lesz, akkor most Orbán Viktor nem csinál mást, mint bolondját járatja az állampolgárokkal, és ezzel az eljárással próbálja majd utólag nevetségessé tenni azokat a tüntetőket, akik hetek óta tiltakoznak a kormány napvilágra került koncepciója ellen – szögezi le a Liberálisok közleménye.
A dokumentum felszólítja a kormányt, hagyja abba a titkolózást, Orbán Viktor mondja meg végre, mi épül a Szabadság téren. Derüljön ki végre, hogy milyen koncepció alapján, milyen szobrot állítanak fel, ismertessék meg a végleges tervet a nyilvánossággal. Ez most már halaszthatatlan, hiszen az építkezés folyik és véget ért húsvét is, melyhez Orbán Viktor a tárgyalások megkezdését kötötte.
Címkék:német megszállás emlékműve