Mégis egyházi bíróság elé kerülhet Hegedűs Lóránt

Írta: vs.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Már nincs összeférhetetlenség, se állítólagos félelem a Jobbiktól és a kuruc.infótól, a jogtanácsos is marad, legalább ennek az ügynek a végeztéig. Tulajdonképpen azt vizsgálják, szabad-e egy lelkésznek úgy politizálnia, mint a Jobbik-közeli Hegedűsnek. A tét, hogy maradhat-e hivatalában.

Hegedűs Loránt református lelkipásztort akár meg is foszthatják hivatalától, ha az egyházi bíróság egyetért az indítvánnyal, mely szerint hivatalvesztéssel számolhat a tavaly november 3-i istentisztelet miatt, amelyet a budapesti Szabadság téri Hazatérés Templom előterében tartott egy jobbikos rendezvényen, Horthy Miklós mellszobrának újraavatásán.

horthyszobor_avatas002

Ifj. Hegedûs Loránt református lelkész Horthy Miklós mellszobrának avatóünnepségén Budapesten a Szabadság téri Hazatérés templománál. Fotó: Zagyi Tibor, vs.hu

Keddig úgy nézett ki, hogy az egyházi bíróság nem tud felállni, mert egy bíró összeférhetetlenséget jelentett be, ennek hatására Horváth György, aki 23 éve a Budapest-Északi Református Egyházmegye jogtanácsosa, bejelentette lemondását, de erről szóló hivatalos levelét még nem postázta. Mint a református.hu beszámolójából kiderül, a bíró visszavonta összeférhetetlenségi nyilatkozatát, Horváth György jogtanácsos pedig – noha lemondási szándékát nem vonta vissza – vállalta, hogy közreműködik a soron kívüli tárgyaláson, amelyet az egyházi bíróság tart Hegedűs Loránt ügyéről. Horváth korábban arra hivatkozva jelentette be távozási szándékát, hogy az bíróság tagjai közt valójában nem elfogultságról van szó, hanem arról, hogy a testület a kuruc.infótól és a Jobbik reakciójától fél. Miután már nincs összeférhetetlenségi akadály, a jogtanácsos megkövette az egyházi bíróság tagjait és vállalta közreműködését a perben.

A teljes cikk itt olvasható.

 

[popup][/popup]