Magyar Levente külügyi államtitkár amerikai zsidó szervezetekkel tárgyalt New Yorkban

Írta: MTI / Szombat - Rovat: Belföld, Hírek - lapszemle, Külföld

Magyar mosolydiplomáciai nagyüzem az USÁ-ban, Samantha Power amerikai ENSZ-nagykövet minapi beszédét ellensúlyozandó, amelyben a diplomata a magyarországi “vélelmezett antiszemitizmusról” is szólt. A magyar kormány képviselőjét az ultraortodoxia közösségei látták szeretettel és néhány nagyobb zsidó szervezet vezetőivel is találkozott.

Magyar Levente külügyi államtitkár amerikai zsidó szervezetekkel tárgyalt New Yorkban. A külügyi államtitkár háromnapos, szerdán zárult látogatásának két célja volt: kereskedelmi tárgyalások és az amerikai egyházi és világi zsidó szervezetekkel és személyiségekkel folytatott szokásos és rendszeres eszmecsere.

magyar-levente

Magyar Levente külügyi államtitkár

Magyar Levente az MTI-nek telefonon elmondta, hogy vizitje első napján kereskedelmi célú megbeszéléseket folytatott azokkal a kóser élelmiszereket forgalmazó nagy cégekkel, amelyek szívesen felvennék, vagy bővítenék a kapcsolatokat a magyar partnerekkel. Az államtitkár hangsúlyozta: Magyarország számára ez nagy lehetőség, mivel megvan minden adottsága, hogy erre az amerikai piacra is exportáljon.

A magyar termékek már jelen vannak ezen a piacon, de a magyar partnerek okvetlenül bővíteni szeretnék lehetőségeiket. Az Egyesült Államokban pedig van rá fizetőképes kereslet. “A magyar agrárium éppen attól szenved, hogy nincs elég fizetőképes piaca” – emelte ki az államtitkár, és hozzátette, hogy azok a cégek, amelyeknek képviselőivel New Yorkban találkozott, a legnagyobbak közül valók. Példaként említette, hogy az egyik élelmiszeripari cég raktárából – amelyet meg is látogatott – “naponta hatvan kamion áru megy ki”.

Kedden Magyar Levente Brooklynban vallásos zsidó közösségek – köztük magyar gyökerű – vezetőivel és képviselőivel találkozott. Mint elmondta, lubavicsiakkal, szatmári haszidokkal, vagy a munkácsi főrabbival is eszmét cserélt.

“A magyar, vagy részben magyar zsidó gyökerekkel rendelkező ortodox közösségek nagy rokonszenvvel viseltetnek Magyarország iránt, érzelmileg kötődnek Magyarországhoz” – számolt be tapasztalatairól az államtitkár. Elmondta, hogy ezek az emberek rendszeresen járnak haza Magyarországra, hogy látogassák őseik sírjait, és nagy örömmel fogadták a külügyi államtitkár bejelentését, miszerint a magyar kormánynak külön programja van a zsidó temetők rendbetételére.

Az államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarországon először készül általános leltár az összes zsidó temetőről, amelynek számát 1400-ra becsülik, ám csak töredékük van rendbe téve.

“A munka már folyamatban van, részben a magyar kormány, részben pedig a magyarországi zsidó szervezetek részvételével” – mondta el az MTI kérdésére Magyar Levente, aki hozzátette: a szatmári haszid zsidók New York-i szervezete, a Zsidó Örökség Alapítvány is jelezte, mind szakmailag, mind anyagilag részt venne a temetőgondozási munkákban.

Tárgyalásai zárásaként a külügyi államtitkár a Simon Wiesenthal központban járt, és találkozott a Zsidó Világkongresszus (WJC) képviselőjével, az Amerikai Zsidó Bizottság (AJC) két igazgatójával, valamint a szintén magyar gyökerű – és vallásközi párbeszédet szorgalmazó munkájával is nagy tekintélyt szerzett – Arthur Schneier rabbival is.

Kérdésre válaszolva Magyar Levente elmondta az MTI-nek, hogy találkozásai alkalmával nem volt olyan zsidó partnere, aki ne minősítette volna túlzónak Samantha Power amerikai ENSZ-nagykövet minapi beszédét, amelyben a diplomata a magyarországi vélelmezett antiszemitizmusról is szólt. Magyar Levente közölte: tárgyalópartnerei is tisztában voltak azzal, hogy torzított információk és valószínűleg szándékosan félrefordított mondatok nyomán születnek az ilyen túlzó minősítések.

[popup][/popup]