Izrael keze már Irakba is elér?

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

 Vizsgálatok azt mutatták, hogy Izrael felelős az al-Hasd as-Saabi (Népi Mozgósítási Erők, PMF) nevű iraki síita milíciákból álló ernyőszervezet ellen elkövetett támadásokért – közölte Ádil Abdel Mahdi iraki miniszterelnök az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió hétfői műsorában.
 

Ádil Abdel Mahdi

Ez az első alkalom, hogy a bagdadi vezetés közvetlenül Izraelt vádolta a támadások végrehajtásával.

“A Népi Mozgósítási Erők egyes állásai ellen mért támadások ügyében indított vizsgálatok azt mutatják, hogy Izrael hajtotta végre ezeket” – idézte a tévé a miniszterelnököt.

Az Irán által támogatott, de a bagdadi vezetéssel szövetséges félkatonai csoportokat tömörítő szervezet létesítményeire az utóbbi hónapokban azonosítatlan harci repülőgépek és drónok sorozatos légicsapásokat mértek, a bombázásokban az anyagi kár mellett halálos áldozatok is voltak.

A PMF, amely ellenzi az amerikai katonai jelenlétet Irakban, már korábban is egyértelműen Izraelt okolta a bombázásért, az Egyesült Államokat pedig azért, mert légi fedezet nyújt szövetségesének.

Izrael korábban többször bombázta Irán szíriai érdekeltségeit. Irakra kiterjesztett támadásai azonban a sajtókommentárok szerint kedvezőtlenül hathatnak Bagdad és Washington viszonyára.

A zsidó állam eddig nem kommentálta a történteket, de a Reuters hírügynökség felidézte, hogy Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő egy korábbi beszédében utalást tett Izrael esetleges érintettségére a PMF-létesítmények lerombolásával kapcsolatban.

Az amerikai védelmi minisztérium tagadta, hogy köze volt a légicsapásokhoz.

MTI

 

[popup][/popup]