A magyar színjátszás nagyon-nagyon sokat köszönhet a zsidóságnak, ezért fontos, hogy a Nemzeti Színház is álljon bele ebbe a történetbe, ezzel is jelezze, hogy van egy folytonosság – mondta tegnap a hír bejelentésekor Vidnyánszky Attila, az SZFE-t fenntartó kuratórium elnöke. Az EMIH-t vezető Köves Slomó szerint az SZFE új képzése egy újabb lépés a magyarországi zsidó identitás megélésére.
Gólem Színház: “Égbekiáltó butaság” az EMIH és az SZFE zsidó színházi képzése
A Gólem Színház igazgatója szerint az EMIH és SZFE zsidó színházi képzése “égbekiáltó butaság”.

A hír bejelentői a sajtótájékoztatón: Középen Prof dr. Sepsi Enikő, mögötte Vidnyánszky Attila, mellette Réczei Tamás, az EMIH Firgun Alapítványa, készülő zsidó színháza, és a zsidó színházi képzés egyik vezetője, az első sorban jobbra Szinetár Miklós és Köves Slomó
Így kommentálta a Facebookon Borgula András, a Gólem igazgatója a hírt, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) a 2025/2026. tanévben a színművész osztatlan szakképzésén belül zsidó színházi specializációt indít. Az ötéves képzés az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) kezdeményezésére, a Milton Friedman Egyetemmel együttműködésben valósul meg.

