Felújítják a kis zsinagógát Zentán

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A zentai zsidóság egyetlen fennmaradt épülete képzőművészeti galériává alakul.

A magyar kormány 220 millió forintos támogatása révén felújítják a szerbiai Zentán a kis zsinagógát – tudósít az újvidéki Magyar szó.

A munkálatokat a múlt hét folyamán kezdték el, és december elején fejezik be – hangzott el csütörtökön, a helyszínen megtartott sajtótájékoztatón, ahol jelen volt Czegledi Rudolf, Zenta község polgármestere, Vatai István építész, a felújítás tervezője, Szabados Róbert, a Szerbiai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke, valamint a kivitelezést végző vállalat vezetői. Czegledi Rudolf polgármester elmondta, hogy a kis zsinagóga a zentai zsidóság egyetlen fennmaradt épülete a város területén, ezért nagyon örülnek, hogy külsőleg visszaállíthatják eredeti szépségét, belsőleg pedig új tartalommal tölthetik meg.

– A város kulturális kínálata bővül ezzel a felújítással, hiszen egy képzőművészeti kiállításteret kapunk, és egy kisebb, például komolyzenei rendezvények megtartására alkalmas területet. Természetesen a környezetét is rendezzük, parkosítjuk, ezt a téglakerítést lebontjuk, és a helyére kovácsoltvas konstrukció kerül, tehát egy látványos felújításról van szó, amelyet teljes egészében a magyar állam finanszíroz. A zentai önkormányzat költsége volt a tervdokumentáció elkészítése, a kommunális csatlakozások kivitelezése és az ellenőrzés – magyarázta a polgármester.

Szabados Róbert, a Szerbiai Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke úgy fogalmazott, hogy az épület emléket jelent arról a zsidó közösségről, amely valaha Zentán élt.

– A valamikori, mintegy kétezer főt számláló zentai zsidóságból mára egy-két család maradt, így a kis zsinagóga mindenekelőtt arra fogja emlékeztetni a következő nemzedékeket, hogy itt létezett a zsidóság. Magát az épületet meg majd belátása szerint használja – fogalmazott a zsidó hitközségek szövetségének elnöke.

Teljes cikk

[popup][/popup]