Elképesztő film: így épült be egy izraeli újságíró a belga dzsihadisták közé

Írta: Zsuppán András / valasz.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Elmentem vasárnap egy érdekesnek ígérkező rendezvényre az Urániába, jött ugyanis egy meghívó a Patmos Records Kiadótól és a Jövőképp! Egyesülettől, hogy Budapesten tart előadást Zvi Yehezkeli izraeli televíziós újságíró, aki nagysikerű dokumentumfilmet forgatott az izraeli Channel 10 tévé számára iszlamizmus európai terjedéséről.

yehezkeli_zvi_fill_433x304A Patmos Records a Hit Gyülekezete kiadója, a bevezető előadást Tarjányi Péter biztonságpolitikai szakértő tartotta, és ha ezen a rendezvényen nem tartózkodott legalább egy – vagy a filmes-előadót beleértve kettő – Moszad-ügynök, akkor nagy baj van a valóságérzékelésemmel. De nem is ez az érdekes, hanem maga az előadás. Yehezkeli ugyanis a dokumentfilm forgatása során beépült a belgiumi dzsihadisták egyik szervezetébe, és elhitette velük, hogy maga is spirituális útkeresést folytató muszlim. Ez nem veszélytelen vállalkozás, ezért egy ideig most nem fog Belgiumba utazni, vagy „legfeljebb egy másik identitással”, tette hozzá viccelődve.

Yehezkeli azért jött Budapestre, és azért turnézik szerte Európában, hogy jól ránk ijesszen. Belekényelmesedtünk ugyanis a békébe, és nem vesszük észre, hogy már rég háborúban állunk a radikális iszlamizmussal, amely szabadon terjeszti az ideológiáját az európai nagyvárosokban, és a nyugati életmód, demokrácia teljes felszámolására törekszik. Ez a háború előbb-utóbb el fog érni mindnyájunk otthonáig, állítja.

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]