Elhunyt Gerő András történész

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A Habsburg Történeti Intézet tudatta a hírt, melynek igazgatója volt.

Gerő András (Fotó: Habsburg Történeti Intézet)

Gerő András 1952-ben született, 1977-ben diplomázott az ELTE bölcsészkarán történelem–szociológia szakon, azóta ott oktatott, 1995 és 2017 között a Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszék tanszékvezetője volt, és közben 1991 és 2020 között a Közép-európai Egyetem Történelem Tanszékén is tanított. Vendégelőadóként oktatott Amerikában, a Pennsylvaniai Egyetemen és a Columbia Egyetemen is. Főbb kutatási területe az Osztrák–Magyar Monarchia kora, a polgárosodás, a szimbolikus politika, Budapest története és a modern zsidó identitástörténet volt, több mint hetven könyve jelent meg, közülük jó néhány angolul és németül is.

Gerő András 2003-ban alapította meg a Habsburg Történeti Intézetet, amelynek haláláig az igazgatója volt. 2006-ban lett a Magyar Tudományos Akadémia doktora, és ugyanebben az évben Budapestért díjat is kapott, 2008-ban pedig megkapta a Széchenyi-díjat. 2017-ben a Habsburg–Lotaringiai-ház európai rendjének tiszteletbeli lovagja lett – foglalta össze pályáját a Telex.hu.

Utolsó éveiben, a Sorsok Háza melletti szerepvállalása, és ezzel összefüggésben a zsidó közösség érdekképviseletét érintő véleménye miatt bírálatok is érték.

A történészt szűk családi körben búcsúztatják.

[popup][/popup]