Egy magyar zsidó lány küzdelme az izraeli törvények dzsungelében

Írta: Mazsihisz.hu - Rovat: Hírek - lapszemle

Zsidó vagy nem zsidó? – Az izraeli főrabbinátus szerint igen, a belügyminisztérium szerint nem. A 30 éves Varsányi Anna egy szokatlan bürokratikus útvesztő áldozata.

varsanyianna

Varsányi Anna 2012-ben házasodott meg az Izraeli Ortodox Rabbinátus szervezésében. Anna két évvel később kivándorolt Izraelbe, férjével Modiinben telepedett le, egy kórházban kezdett dolgozni. Néhány hét múlva megszületik első gyermeke, azonban Izrael Állam törvényei szerint a kisbaba nem számít majd zsidónak.

Izraelben sok olyan bevándorló él, akiket Izrael állama zsidónak tart, azonban a szigorúbb feltételeket szem előtt tartó ortodox rabbinátus nem. Varsányi Anna azon ritka esetek közé tartozik, ahol ez pont fordítva van.

Varsányinak az édesanyja zsidó, ezért a főrabbinátus kritériumának megfelel. Azonban az izraeli belügyminisztérium azt állítja, Varsányi nem zsidó, mert édesanyja áttért a kereszténységre. Varsányi elmondta: édesanyja zsidó, és dédnagymamája is zsidó volt, aki 1930-ban lett keresztény. „Ez olyan, mintha azt mondanák neked, gyere, te is zsidó vagy, vándorolj ki Izraelbe. De amikor már itt élsz, azt mondják, csak másodosztályú állampolgár vagy, nem közülünk való. Akár el is mehetsz”.

Varsányi Anna a kommunista időszakban született, édesanyja zsidó, édesapja nem zsidó. Varsányi úgy nőtt fel, hogy alig volt tudomása zsidó származásáról, azonban idővel elkezdett érdeklődni zsidó gyökerei iránt. Jiddis irodalmat tanult, majd részt vett a 10 napos Birthright felfedezőúton Izraelben. Ez után 1 évet töltött a Haifai Egyetemen. Ott ismerte meg később izraeli férjét. A Szochnut budapesti irodájában évekig keményen dolgozott, majd 2011-ben alijázott Izraelbe. Varsányi a Visszatérési Törvény alapján szerezte meg izraeli állampolgárságát.

A törvény izraelinek ismer el mindenkit, akinek legalább egy nagyszülője zsidó származású. Varsányi anyai nagyapja egyértelműen zsidó volt. Az izraeli belügyminisztérium azonban elutasította, hogy Varsányit zsidónak ismerjék el, mert dédnagymamája felvette a kereszténységet. A minisztérium azt tanácsolta Varsányinak, hogy amennyiben azt szeretné, hogy zsidóként ismerjék el, fel kell vennie a zsidó vallást. Varsányi azonban nem veheti fel a zsidó vallást, mivel a zsidó vallási törvények szerint ő már zsidó, a zsidó vallás pedig nem ismeri el a többi vallásba való betérést. Az izraeli és a magyar főrabbinátus is azon az állásponton van, hogy Varsányi Anna zsidó, mert édesanyja, nagymamája és dédnagymamája is zsidó.

„Nem nagyon tudok elképzelni olyat, aki Annánál is jobban kötődne a zsidósághoz”, mondja Seth Farber rabbi, az Itim nevű szervezet alapítója. Az Itim azoknak segít, akik vallásjogi státuszukkal kapcsolatban az izraeli bürokráciával szemben találják magukat. „Egyszerűen nem érdeklik őket a tények. Ennek a nőnek az alapvető jogai csorbulnak, és még a meg sem született gyermekének jogai is csorbulnak.”

A teljes cikk itt olvasható.

[popup][/popup]