Az Izraeli Legfelsőbb Bíróság döntése a vallásos sorozáselkerülőkkel szemben Izraelben
A Legfelsőbb Bíróság tegnapi, egyhangúlag meghozott döntése arra kötelezi a kormányt, hogy vezessen be intézkedéseket, amelyek büntetik az ultraortodox sorozáselkerülőket; fossza meg őket a szociális juttatásoktól – az első lakásvásárlóknak járó kedvezményes ingatlanvásárlási programoktól, a gyermekek nappali ellátásának és az iskola utáni felügyeleti támogatástól, a tömegközlekedési kedvezményektől és a helyi adókedvezményektől – mindaddig, amíg nem vonulnak be katonai szolgálatra.

Korábi ultraortodox tüntetés Izraelben a katonai sorozás ellen (Fotó:AFP)
Az öt döntéshozó megállapította, hogy a kormány elmulasztotta végrehajtani a korábbi ítéleteket.
A döntés konkrét utasításokat tartalmaz több minisztérium és állami hivatal számára, hogy mely jóléti támogatásokat kell a hadseregbe való bevonuláshoz. Ez a lépés elsősorban azt a több tízezer haredi férfit érinti, akik nem vonultak be azóta, hogy a tömeges mentességet biztosító törvény 2023-ban lejárt.
Azóta több mint 79 000 behívóparancsot adtak ki haredi férfiaknak. Azonban mindössze 2100-an vonultak be, miközben a rendőrség kerülte azoknak a letartóztatását, akik figyelmen kívül hagyták a behívót. 2025 januárja és 2026 januárja között csupán 17 vallásos férfit tartóztattak le sorozáselkerülés miatt.
A bíróság azt is elrendelte, hogy az állam a lehető leggyorsabban indítson „valódi büntetőeljárásokat” a haredi sorozáselkerülőkkel szemben. A rendőrség mulasztását, hogy nem tartóztatják le ezeket az embereket, elfogadhatatlannak nevezi, és a helyzetet „tudatos és folyamatos tömeges törvénysértésként” jellemzi.
A bírák a két héttel ezelőtti meghallgatáson is élesen bírálták a kormányt és a rendőrséget amiatt, hogy figyelmen kívül hagyják a döntéseket. A rendőrséget különösen azért marasztalták el, mert „átadja a hatalmat a csőcseléknek”, amikor az esetleges zavargásoktól tartva szándékosan nem tartóztatja le az ultraortodox sorozáselkerülőket. A rendőrség „nem a kötelezettségeinek megfelelően jár el”, állapították meg.
A bíróság iazzal indokolja a tegnapi határozatot, mert a kormány nem hajtotta végre a 2025 novemberében meghozott ítéletet, amely szerint a kormánynak 45 napon belül hatékony társadalmi és gazdasági szankciókat kellett volna kidolgoznia azokkal az ultraortodox férfiakkal szemben, akik a behívóparancs kézhezvétele után sem vonultak be az IDF-be.
„Itt nem »csupán« az ítélet végrehajtásáról van szó, hanem a törvény érvényesítéséről. Ez a magatartás ellentétes a jogállamiság alapvető elveivel” – szögezték le a bírák.
Az ellenzéki vezetők üdvözlik a döntést. Jair Lapid kijelentette, hogy „a sorozás elkerülésének azonnal véget kell vetni. Netanjahu kormányának el kell döntenie, hogy a cionisták oldalán áll-e vagy a katonai szolgálatot elkerülőkén. A következő kormányban biztosítani fogjuk, hogy a harediek bevonuljanak. Biztosítani fogjuk, hogy a szolgáló és adófizető közönség ne viselje egyedül a terheket, és véget érjen a behódolás a haredi politikai zsarolásnak.”
Az ultraortodox pártok támadják az ítéletet. Az Egyesült Tóra Judaizmus párt elnöke, Jichák Goldknopf úgy fogalmazott, hogy ez súlyos „csapás Izrael Állam zsidó identitásának szívére”, és követelte, hogy Netanjahu azonnal tegyen lépéseket a jesivatanulók katonai mentességéről szóló törvény elfogadása érdekében.
„Izrael Állama fokozatosan, lépésről lépésre elveszíti a zsidó és demokratikus államként való identitását – mondta a párt képviselője, Mose Gafni. – A Legfelsőbb Bíróság döntésről döntésre, meghallgatásról meghallgatásra, ítéletről ítéletre, következetesen és módszeresen a Tórát tanulók kárára cselekszik, és csökkenti helyüket az államban. Ehhez nem fogunk asszisztálni.”
„A hatóságok folytatják a gonoszságukat – jelentette ki Dov Landau rabbi, a ponyevezsi ros-jesiva –, az igazságszolgáltatás továbbra is gonoszságban él. Ragaszkodunk a Tóránkhoz, és ezek a nehézségek a legkevésbé sem akadályoznak minket a Tóra tanulmányozásában. Épp ellenkezőleg, növelni fogjuk a Tóra, a Tóra-tanulók, a szemináriumok számát […] Figyelmen kívül hagyjuk a rendeleteiket, és azok elpárolognak, mint a tovatűnő álom. A jesivatanulók semmilyen körülmények között nem fognak katonának menni, sem erőszakkal, sem akarattal, akár van rá törvény, akár nincs.”

