Az Emmi nem köt köznevelési szerződést Iványi Gábor egyházával

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség szerint az intézkedés az ellenük zajló politikai hadjárat újabb eszköze.

Iványi Gábor sajtótájékoztatót tart (forrás. facebook screenshot)

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) – írja a hvg.hu – ismét 95 millió forintot vesz el a következő tanévben a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség (MET) által fenntartott köznevelési intézményektől. Ezáltal veszélyezteti közel 2500 szociálisan hátrányos helyzetű gyerek iskoláztatását, és a velük foglalkozó mintegy 500 fő állását – olvasható a testvérközösség oldalán megjelent közleményben.

Az Iványi Gábor vezette MET szerint Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár június elején arról tájékoztatta a testvérközösséget, hogy a következő tanévre a tárca a köznevelési feladatainak ellátásához nyújtott költségvetési támogatáson túl többlettámogatást biztosító köznevelési szerződést nem köt velük.

A MET emlékeztetett, hogy az első köznevelési szerződést még 2012-ben kötötték meg az Emmivel. Ebben kifejezetten szerepelt, hogy kompenzálás miatt kötnek szerződést, mert a MET elveszítette egyházi státuszát, és ezért nem részesül az egyházakat a költségvetési törvény alapján megillető kiegészítő támogatásból. A MET egyházi státusza 2012 óta rendezetlen, az Országgyűlés döntésének hiányában, az egyházi törvény többszöri módosítása. illetve a bíróság érdemi döntésének hiány miatt – áll a közleményben. A MET Strasbourgban megnyerte pert, idén újra fel lehetett ajánlani számukra az egyházaknak adható 1 százalékot.

Az első köznevelési szerződés 5 évre, 2012-2017 közötti időszakra szólt, az abban biztosított támogatás megegyezett a költségvetési törvény alapján járó támogatással. 2017 óta azonban csak 1-1 évre vonatkozik a szerződés. 2019 óta emellett maximálják a támogatott gyerekek számát, és jelentősen csökkentették az összeget, ami így már csak körülbelül a fele a költségvetési törvény szerinti támogatásnak – maximum 1900 tanuló és 100 000 forint/év, azaz 190 000 000 forint volt ez az összeg.

A 2020/21-es tanévben tovább csökkentették a támogatást, már csak 95 000 000 forintot az kaptak intézmények.

A 2021/22-es tanévtől pedig semmit nem kapna a MET Maruzsa tájékoztatása szerint.

Teljes cikk

Címkék:Iványi Gábor, MET

[popup][/popup]