A Pfizer elnöke még nem kapta meg a második oltást, azért nem utazik Izraelbe

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle, Külföld

Lemondta Izraelbe tervezett útját Albert Bourla, a Pfizer gyógyszeripari cég elnök-vezérigazgatója, miután kiderült, hogy még nem kapta meg a koronavírus elleni oltás második adagját.

Albert Bourla

Mindezt  a Jerusalem Post írta meg, és a 24.hu szemlézte a hírt. Az őt elkísérő delegáció tagjai szintén csak az első adagot kapták meg a cég vakcinájából.

Emiatt az a döntés született, hogy az izraeli látogatást pár nappal elhalasztják, de az a közelgő izraeli választások miatt logisztikai nehézségekbe ütközik – írta a Post.

Az izraeli lap emlékeztetett arra, hogy Bourla még tavaly decemberben közölte, hogy nem kapta meg az oltást, mert nem akart a sor elejére ugrani, és vár addig, míg az ő korcsoportja sorra kerül. Így mostanra még csak az első adagot kapta meg.

*

Korábban az MTI izraeli források nyomán úgy fogalmazott, hogy Albert Bourla, a Pfizer amerikai gyógyszergyártó vállalat vezérigazgatója, számos ismert izraeli tudós, orvos és kutató kérésére mondta le március 8-ára, a parlamenti választások előtt két héttel tervezett izraeli látogatását.

Az izraeliek arra figyelmeztették Bourlát, hogy Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök felhasználhatja megjelenését pártja, a Likud választási kampányában, és ezért tavasz végére halasztotta útját – közölte a Háárec című újság.

Tavaly novemberben Netanjahu rendkívüli gyorsasággal megállapodást írt alá a Pfizerrel tízmillió dózis oltóanyagról, miután kiderült, hogy ez a cég megelőzte a Moderna vállalatot vakcinájuk gyors létrehozásával és engedélyeztetésével, noha Jeruzsálem korábban a Modernával kötött előzetes megállapodást.

Benjámin Netanjahu a március 23-i választás kampányában elsősorban a sikeres izraeli oltókampányra támaszkodik, s azt hangoztatja, hogy több tucat alkalommal beszélt a görög-zsidó származású Bourlával, s csakis különleges személyes képességeinek és kapcsolatainak köszönhető a Pfizerrel kötött szerződés.

A holokauszttúlélők utódjaként születet Albert Bourla családtörténetéről itt olvashatnak.

[popup][/popup]