A brit légierő felderítői segítenek keresni az Izraelből elhurcolt túszokat

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Felderítő gépeket küld a brit légierő a Gázai övezetbe, hogy megtalálják a még mindig fogságban lévő, Izraelből elhurcolt túszokat.

A brit légierő egy gépe (képünk illusztráció)

A londoni védelmi tárca vasárnapi tájékoztatása úgy fogalmaz, hogy “a folyamatban lévő túszmentő tevékenység támogatására” a brit királyi légierő felderítő repüléseket hajt végre a Földközi-tenger keleti medencéjében.

A minisztérium szerint a brit gépek Izrael és a Gázai övezet légterében is tevékenykednek.

Ezek a repülők nem hordoznak fegyverzetet, a harci cselekményekben nem vesznek részt, egyetlen feladatuk a túszok hollétének megállapítása – hangsúlyozza vasárnapi beszámolójában a brit védelmi tárca.

A tájékoztatás szerint London kizárólag a túszmentéshez kapcsolódó információkat osztja meg “a mentésben részes hatóságokkal”.

A minisztérium nem részletezi, hogy pontosan milyen túszmentő akció zajlik a térségben, de felidézi, hogy az Izraelből elrabolt túszok között brit állampolgárok is vannak.

A brit kormány már néhány nappal a Hamász októberi terrortámadása után bejelentette, hogy légi és haditengerészeti egységeket vezényel a Földközi-tenger keleti térségébe Izrael támogatására és a régió stabilitásának erősítésére.

A londoni miniszterelnöki hivatal akkori tájékoztatása szerint az RAF Boeing P-8 Poseidon típusú – a Boeing 737-800 polgári repülőgéptípusból katonai célokra továbbfejlesztett – felderítő gépei kezdtek járőrözést a térségben, és elsődleges feladataik közé tartozik a regionális biztonságot fenyegető tevékenységek – például a terrorcsoportoknak szánt fegyverek szállításának – felderítése.

A túszok hollétének megállapítását célzó információgyűjtésben részt vesznek az RAF Beechcraft Shadow R1 típusú felderítő repülői is. (MTI)

[popup][/popup]