A baloldali progresszívizmus vesztes pálya?
„Az új jobboldal sikere elsősorban nem pártjainak érdeme, sokkal inkább ellenfeleinek kudarca” – írja a Corriere della Serában Mauro Magatti politológus, aki a globalizáció szociológiáját oktatja a milánói Szent Szív Katolikus Egyetemen.
Magatti azok közé tartozik, akik nem várnak konstruktivitást az új jobboldal pártjaitól, és hosszabb távon is csak destruktív szerepet tulajdonítanak nekik. Elismeri viszont, hogy ők legalább felismerték, amit a baloldal nem: más történelmi időket élünk, mint néhány évtizeddel ezelőtt. A baloldali pártok e néhány évtized alatt fokozatosan progresszívre keresztelték át magukat, és olyan igényeket kezdtek képviselni, amelyek a korábbi baloldali közönség szemében egyáltalán nem voltak vonzóak.
1989-ig a baloldalé volt az utópia monopóliuma. A radikálisan új társadalom nagy álmát felváltotta ugyan egy másik, a meglévő társadalom reformjának elképzelése, de ez is igazságosabb életet ígért a többségnek, amely távol volt a döntési központoktól és a pénzforrásoktól. A berlini fal leomlásakor aztán befellegzett az ideológiáknak. Akkor azonban a baloldal még képes volt megújulni. Bill Clinton elnöksége idején a baloldal a globalizáció, az egyéni jogok és a teljes szabadság élharcosa lett, bízott a technikai haladásban, a tudományban, és húsz éven át kulturális vezetőszerepet játszott a világban.
Mára viszont a baloldal szava nem ér el a ’népi rétegekhez’. A nagyvárosokban, ott is a középréteg, a vállalkozók körében népszerű. A globalizáció győztesei alkotják a táborát. A progresszív beszéd nem népszerű az olyan korban, amikor visszaesés, stagnálás tapasztalható, és amikor az egyszerű emberek tömegei nem is reménykednek a haladásban.
