Éljen a kabaré!

Írta: Népszabadság - Rovat: Hírek - lapszemle

Megtámadtak egy magyar színházat, egy kabarét, bántalmazták a szereplőket, a közönség tagjait, az előadás rendezőjét Budapesten 2008. szeptember 28-án este. Mindig így volt, mindig így lesz. Néha van szünet. Verésszünet. Ölésszünet.
 

Forrás: Népszabadság

 

Molnár Gál Péter A pesti mulatók című alapvetését lapozgatom.

A Vígszínház nyitódarabja Jókai Mór vígjátéka volt. Jókai ironizált az ezredévi ünnepségeken. Viccelődött. Gúnyolódott. Tót tájszólással beszéltette a kacagányosokat. Kabarét csinált. Tehát skandalumot. Levették, elhallgatták. A szerzőt nem bántották még, ő akkor már önnön szobra volt.

A pesti orfeumok és varieték egyik első királya, Somossy Károly még csak tönkrement, ráomlott vállalata, az elképesztő csődtömeg alól a kegyes halál menekíthette ki. De lányai bíróság elé kerültek. Utóda, Waldmann Imre felakasztotta magát. Fő szerzője, Groiss Antal a gyöngyösi elmegyógyintézetben végezte, Lichtenstein Soma énekes a Lipótmezőn.

A vidám műfaj első áldozatai.

Olvasom, a Király utcai Pruggmayr orfeum 1883-ban már bemutatott egy Madách Tragédiájára készült parafrázist. A szöveget Anton Groiss írta – sorsát már jeleztük. Ebben az időben a Városligeti Színház is ad egy Két ember tragédiáját, de elbolondoznak a Bánk bánnal, az Ármány és szerelemmel és a Rómeó és Júliával is, amelyben a két ellenséges család neve Kohn, illetve Lewy. Akkor még lehetett. Tessék csak megpróbálni most is!

A pesti éjszaka nyelve a német, no meg a jiddis volt százhúsz éve még. Nem azért, mert a német népelem túlsúlyban lett volna, de azt értette mindenki valamennyire, az volt az eszperantó. 1897-ben rendelet született az előadások megmagyarosítására. Felbuzdult a hazafiság. A budapesti egyetemi ifjúság csordákba verődött, és indult a pesti éjszakába – német szót vadászni. Ha ilyenre leltek, szétkiabálták az előadást. Kijött a rendőrség, de közbe nem avatkozhatott. Rendbontás nem történt. Kiabálni lehet. Jogállam van. Ismerős, ugye? Mindenkinek joga van a hanghoz. Csak a hangosabbnak több joga van hozzá. Ezt hívják jogállamnak.

Az ifjak zsidóztak is, mi mást is tehettek volna. Azt is lehetett. Véleménynyilvánítás. A kávésok önvédelmi csapatot szerveztek, és jól elverték a korai ébredőket. MGP idéz a tárgyalási jegyzőkönyvből, miszerint a kávés így kiáltozott: “Hinaus mit den antisemitischen Hunden!” Másnap a kávés bocsánatot kért. Nem vették el a boltját. A verekedések még folytak egy darabig. De aztán a kabaré szépen, magától és villámgyorsan elmagyarosodott. A várossal együtt.

Virágkor köszöntött be, pár évnyi, amíg szüneteltek a verések.

Aztán jött a háború, jöttek a forradalmak, a fehérterror – és Budapest kiürült. Az egy megbúvó Zerkovitz Béla kivételével a kabaré munkásai elhagyták Magyarországot. Volt, aki visszajött, ki előbb, ki utóbb, volt, aki soha többé.

Az ősatya, akinek köpenyegéből a magyar kabaré előbújt, Nagy Endre, az első háború után sértődötten próbálkozott csak újra, újra. Régi formáját nem nyerte vissza többé. Nagy történelmi regényeket írt, amelyeket nem olvasott azóta sem ember. Még szerencse, hogy megírta remek- és alapműveit: a Nagyvárad könyvet, és az ő kabaréjának regényét. De nem örült nekik, megkeseredve, magányosan halt meg 1938-ban, éppen időben. Ugyanekkor, tehát még idejében megy el Karinthy, és a kabarédalokat is ontó Emőd Tamás.

Gábor Andor, minden idők legnagyobb magyar szövegírója, aki szerint majd túl az Óperencián leszünk boldogok, mellesleg nagy író és rendes ember, igen, kommunistasága dacára is az, a két háború között Németországban, majd Moszkvában múlatja az időt. Kabaréval nem foglalkozik többé. Hazatérve megalapítja a Ludas Matyit. Peremre szorítják, mikor díjat kap, már halott. A magyar hétköznapokat fél századon át regisztráló fontos kortörténelmi élclapot az első demokratikusan választott jobboldali kormány semmisíti meg dühvel.

Gábor Andor egykori felesége, Vidor Ferike hatvan éven át énekli a cselédnótákat; közben persze dalolni kicsit mehetett a gettóba is. Harmadik férjét egy rablógyilkos pár nappal a felszabadulás után ölte meg. Ő kicsiny szerepeket kapott a Nemzetiben, és szerepelt néhány nagyszerű filmben is. 1970-ben bekövetkezett haláláig nem kerül le hátáról a kis szütyő, melyben legfontosabb dolgait tartotta – mindig föl volt készülve rá, hogy viszik megint.

Szirmai Albert Amerikába ment, és ott élt boldogtalanul, amíg meg nem halt.

A legendás Huszár Pufi kétségbeesetten cikázott a világban: Magyarországból Németországba, Németországból Amerikába, Amerikából Németországba, Németországból Magyarországra, Verőcére. Onnan a Szovjetunióba és onnan Japánba – igyekezett. De oda már nem érkezett meg; mint azt MGP kiderítette, Vlagyivosztokban lekapcsolták feleségével együtt, minden vagyonukat elvették, és becsapták őket a Gulágba. Ami a százötven kilós Huszár Pufinak nem ment évtizedeken át, az itt igen: szépen lefogyva pusztult el ötvenkilenc évesen Karagandában.

Harmath Imre, a Teve van egypúpú vagy a Jön a lux, jön a lux, jön a luxusvonat szövegek írója munkaszolgálatosként veszett oda.

Békeffi László, Nagy Endre nagy utódja hazaárulásért tizenkét évet kapott, és bár túlélte Dachaut, hazájába nem tért vissza többé.

Nádor Mihályt, az egyik legnagyszerűbb dalszerzőt a villamosról szedték le és csapták menetbe törvénytisztelő magyar rendőrök, éppúgy, mint azt a fiút, aki később regényben referált a továbbiakról. Csak a hatvanat betöltő, megkínzott muzsikus nem hazudhatta ott az auschwitzi rámpán, hogy tizenhat éves “Zescajn” ő is.

Aztán jött valami felszabadulás, és jöttek vissza a kabaré munkásai is páran: munkaszolgálatból, emigrációból, lágerből.

Lett valami kabaré megint.

De továbbra sem maradt egy életbiztosítás szolgálni azt.

Például Déry Sári revüdívát 1950-ben kitelepítették, Mádon megbetegedett, nem engedtek orvost hozzá, meghalt huszonnyolc évesen.

De aztán enyhülés jött, pár évig kabarés nem lett verve, víve, ölve. Volt Kellér, Keleti, Kabos, Alfonzó, újra és újra újított ősi Hacsek és Sajó, lett Hofi és a többiek.

De volt önként föltett vagy mások által csatolt kosár a szájon, voltak tabuk, voltak érinthetetlen témák, személyek, volt cenzúra is.

No de beütött a szabadság végre-valahára, mára. Nincsen szájkosár, nincsen cenzúra, nincsenek tabuk. Szabadság van, jogállam, független bíróság, szakszerű ügyészség és a védtelen polgárt minden bajtól mindig megóvó rendőri szervezet.

Lehet csinálni kabarét megint! A Király utcában már nekiláttak. Két előadásig már eljutottak. Hajrá, fiatalok, csak tovább, tovább!
 

támogatás