Trauma és utóhatás – szemináriumsorozat a vészkorszak irodalmáról

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Szombat folyóirat szervezésében, Szántó T. Gábor vezetésével zajló irodalmi szeminárium-sorozat folytatódik. Az elkövetkező három félévben a szeminárium kiemelt témája a vészkorszak és annak nemzedékeken átnyúló utóhatása megjelenése az irodalomban. 

 

zsidoirodalom illusztracio

Többek között Kertész Imre, Örkény István, Philip Roth, Elie Wiesel, Art Spiegelman, W. G. Sebald, Maxim Biller, S. J. Agnon és Carl Friedmann művei szerepelnek az elemzendő művek között.

A szövegértelmezések mellett vendégelőadók, írók, költők is közreműködnek a sorozatban.

Január 7-én, kedden:
“Nem vagyok azonos többé önmagammal”. 
Az ellenállás és határátlépés alakzatai Szenes Erzsi írásművészetében
Szenes ErzsiKafka szerint nem elég, hogy valaki zsidó, vagy kisebbségi identitású, azzá is kell válnia. A zsidó és kisebbségi identitásoknak nincs eredetük, végük, hanem dinamikus mozgásban vannak. A szemináriumon Szenes Erzsi (1902–1981), szlovákiai magyar zsidó, majd Izraelben élő költő- és írónő munkáival ismerkedünk meg, akinek egész életét a vándorlás, az úton levés, az otthon utáni vágy jellemzi, és a zsidó identitás „megtalálásában” való újjászületését tekintve is a küzdelem, lezárhatatlanság, keresés meghatározó marad. A Lélek ellenáll című naplójából, verseiből, izraeli kötetéből, a Van hazámból és az Új Keletben megjelent esszéiből egy olyan élet és identitás rajzolódik ki, amelyben az üldözöttség és az énépítés lehetőségétől való megfosztás tapasztalata a hatalomnak való ellenállás formáit teremti meg, a nomadikus utazás, az identitás mozgásban tartásának befejezhetetlenségét.
Vendégelőadónk Dr. Jablonczay Tímea, Phd irodalomtörténész és kultúrakutató, a Zsigmond Király Főiskola, a Média és Művelődéstudományi Intézet főiskolai docense. Főbb kutatási terület: identitás- és narratíva-elméletek, társadalmi nem kutatás, a két háború közötti magyar női irodalom

Helyszín: Bálint Ház (Bp. VI. Révay u. 16.)

Időpontok:  január 7., 21, február 4., 18., március 4, 18., április 1., 29., május 13., 27.

Az órák keddenként, 18:00 órakor kezdődnek.

Tandíj: óránként 600 Ft (A tavaszi félévre előre váltható bérlet 5000 Ft).

Jelentkezni a [email protected] e-mail címen, vagy délutánonként a 302-0744-es telefonszámon lehet.

Partnerek: Amerikai Joint Magyarország, Bálint Ház, Magyar Zsidó Kulturális Egyesület

 

 

 

[popup][/popup]