Izraeli dokumentumfilmek az Odeonban

Írta: NOL - Rovat: Hírek - lapszemle

Idén második alkalommal rendezik meg az Izraeli Dokumentumfilm Fesztivál május 10-tól 16-ig az Izraeli Kulturális Intézet és az Odeon Lloyd Mozi közös szervezésében.

izraeli dokumentumfilm fesztival

Az egy héten át tartó fesztiválon ismét nyolc filmet mutatnak be, olyan alkotásokat, amelyeket most is az elmúlt évek izraeli dokumentumfilmjeinek legjavából válogattak ki. Az idén bemutatott művek elgondolkodtató társadalmi kérdéseket vetnek fel, betekintést nyújtva Izrael színes világába.

Az álmodozók című mű például két hétköznapi nő őszinte portréja, akik igyekeznek kitörni egy korlátozásokkal és tilalmakkal teli ultraortodox társadalomban a nők eleve elrendelt szerepéből. Ruchama és Tikva tisztelik vallásukat, mégis úgy érzik, legfőbb vágyuk még nem valósult meg: Ruchama első forgatókönyvét írja, egyben filmjének producere is, míg Tikva első szerepére készül. Mindketten kísérletet tesznek a művészet segítségével valódi énjük kifejezésére, vállalva azt a kockázatot, hogy a szigorú rabbinikus cenzúra korlátaiba ütközhetnek. A szerelem nevében című munka történet a művészet politikai konfliktusokat átívelő erejéről és a származástól független barátságról. Hőse, Omar Dalumi az izraeli légierő egy pilótája létrehoz egy vándorcirkuszt és ehhez társakat is talál: a hozzá csatlakozó izraeli és nemzetközi művészek mellett végül egy palesztin menekülttábor bohóca is vele tart.

Morad izraeli-arab származású fiú történetét meséli el a Mortad és a delfinek. A fiú 17 éves korában olyan megrázó élmény áldozatává válik, mely gyökereiben változtatja meg életét: emlékezetéből kitöröl minden korábbi élményt, és elveszti a kapcsolatot az őt körülvevő világgal. A film bemutatja, hogyan változtatja meg Morad identitását, kialakítva egy új életet Eilat tengerpartján, és hogyan talál újra haza az eilati delfinek segítségével. A fesztivál alatt látható lesz még egy rövidfilm sorozat a “Határvolnalról”, egy portré Zubin Mehta karmesterről és Duah Fares divatmodellről és egy szívszorító történet a lengyel gettóból megszökött Hanna Mandelbergerrők, aki élelem és menedék után kutatva végül egy kolostorhoz ér, ahol 15 éves lengyel katolikusnak adva ki magát bebocsájtást nyer. Hannából így lesz Anna, aki megtagadva korábbi életét és zsidó származását, megkeresztelkedik.
 

[popup][/popup]