A homofóbia burjánzik a német társadalomban

Írta: STOP - Rovat: Hírek - lapszemle

Az összes német politikai párt elítélte, hogy a hét végén ismeretlenek megrongálták a nácizmus homoszexuális áldozatainak a tiszteletére emelt berlini emlékművet.

 

Forrás: STOP

 

Az ilyen tett intoleranciáról és embertársaink megvetéséről árulkodik – jelentette ki Bernd Neumann, a német kormány kultúráért felelős kereszténydemokrata párti államminisztere. A vandálok bezúzták a május végén Berlin központjában, a Tiergarten parkban emelt szürke, kocka alakú emlékmű egyik üvegtábláját, amelyen keresztül két csókolózó férfit ábrázoló képre lehetett rálátni. Egyelőre nem lehet tudni, hogy a bűncselekményt politikai indíttatásból követték-e el.

“Ez a gyáva és megbotránkoztató tett támadás az ellen a kép ellen, amely bennünk él erről a toleráns és nyitott városról” – jelentette ki Frank Henkel, a Német Kereszténydemokrata unió parlamenti képviselője.

Hétfő délután gyűléssel tiltakoztak a német fővárosban a vandál tett ellen. Sikerült megmutatni, hogy kiállunk ez ellen az intoleráns, homofób cselekedet ellen – jelentette ki az összejövetelen Klaus Wowereit, Berlin szociáldemokrata párti polgármestere, aki sohasem titkolta homoszexualitását. Azt mondta, egyértelműen a homoszexuálisok ellen irányult az emlékmű elleni támadás.

Ami történt, intő jel arra, hogy a homofóbia továbbra is burjánzik a német társadalomban – fogalmaztak az ellenzéki Zöldek politikusai. Nagyjából 50 ezer homoszexuálist ítéltek el a náci bíróságok az 1930-as és az 1940-es években Adolf Hitler 12 évig tartó diktatúrája alatt. Voltak, akiket kasztráltak, és több ezren kerültek közülük koncentrációs táborba.

A homoszexualitást egészen 1969-ig törvény büntette Németországban.
 

 

 

[popup][/popup]