A jiddis nyelv reneszánszát éli az észak-amerikai egyetemeken – A kihalás fenyegette

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A látványban nincs semmi rendkívüli: amerikai egyetemi hallgatók egy
csoportja félkörben állva tapsol, fél lábon ugrál, és jiddisül azt
énekli, hogy “Az der rebe zingt, zingen alle hszidim” (Ha a rebbe
táncol, táncol minden hászid). A jelenet az atlantai Emory Egyetemen
játszódott le, annak a néhány észak-amerikai egyetemnek az egyikén,
amelynek oktatási programjában szerepel a kelet-európai zsidók németen
alapuló nyelve, a jiddis.

 

 

forrás:galamus.hu

 

A holokauszt után a jiddist a kihalás fenyegette, mivel sok millió, a nyelvet beszélő zsidó vagy elpusztult a náci koncentrációs táborokban, vagy olyan országokba menekült, ahol a nyelvet nem beszélték. Észak-Amerika több egyeteme – például a baltimore-i Johns Hopkins és a montreali McGill – most azon dolgozik, hogy visszahozza a nyelvet, és vele együtt az európai zsidó kultúra és művészet gazdag történelmének tiszteletét.

“Ha mindezt meg akarjuk őrizni, aktívan és tudatosan kell cselekednünk – mondta az AP amerikai hírügynökségnek Miriam Udel, az Emory jiddis professzora, aki dalokat is használ a nyelvtanításhoz. – Az a nemzedék, amely passzívan ismeri a jiddist, kihalóban van. Vannak olyan kincsek, amelyeket meg kell őrizni, mert elveszítjük őket, ha hagyjuk, hogy a jiddis kihaljon.”

Csak félmillióan beszélik otthon

Szakértők becslése szerint a világon 1 és 2 millió közé tehető a jiddis anyanyelvűek száma, ám közülük mindössze félmillióan – többségükben ortodox zsidók – beszélik otthon is a nyelvet. Amikor a zsidó kutatások New York-i YIVO Intézete 1968-ban nyári jiddis tanfolyamokat kezdett ajánlani, az volt az egyetlen ilyen jellegű kurzus az egész világon.

“Ma már az izraeli Tel-Avivban, a kanadai Ottawában, Indiana és Arizona amerikai szövetségi államokban is vannak jiddis tanfolyamok” – mondta Paul Glasser, a YIVO dékánja.

Összességében az Egyesült Államok és Kanada mintegy 20 egyeteme és főiskolája ajánl jiddis tanfolyamot, bár közülük csak kevés ad róluk tudományos szintű igazolványt. A nyelv iránt elsősorban a fiatal nemzedékhez tartozó zsidók érdeklődnek, akiket nem zavar úgy, mint a szüleiket az, ha a családjuk nem angolul, hanem jiddisül beszél. “A tizennyolc évesekre ez már nem jellemző. Nincs miért szégyenkezniük, hisz senki se kérdőjelezi meg amerikai voltukat” – tette hozzá Glasser.

Matthew Birnbaum, az Emory első éves hallgatója elmondta, hogy azért választotta Udel jiddis tanfolyamát, mert személyesen kötődik a nyelvhez, amelyet a nagyszülei még mindig beszélnek. “Sokat megtudtam a gyökereimről, és arról, hogy a népem honnan jött. Igazán érdekes tapasztalat volt nemcsak nyelvi, hanem történelmi tekintetben is” – fogalmazott.

A fiatal nemzedék megnyerése a cél

Nem csak az egyetemeken nőtt meg a jiddis iránti érdeklődés.

A klezmer zenét is visszahozták az olyan fiatal zenészek, mint a kanadai jiddis hip-hop előadó, Socalled – valódi neve Josh Dolgin – és Daniel Kahn New York-i folkénekes, aki a világ legnépszerűbb jiddis előadóival együtt készít lemezeket.

A New York-i Folkspiene jiddis színházban és a New Yiddish Rep színházban sok fiatal színész jelentkezett meghallgatásra a “Gimpl Tam” és a “Levi-Jichok rabbinak, a berdicsevi Sára fiának tandrámája” című darabokra. A Congress for Jewish Culture havonta kávéházi összejöveteleket szervez, ahol fiatal jiddis zenészek lépnek fel, és olyan vendégeket hívnak, mint Ben Katchor képregény-rajzoló, hogy magukhoz vonzzák a fiatal közönséget.

“Mindenki arra törekszik, hogy megnyerje a fiatal nemzedéket – fejtette ki Shane Baker, a Congress for Jewish Culture elnöke, színész, aki bár nem zsidó, fellép a Folkspiene és a New Yiddish Rep jiddis produkcióiban. – Korábban azt mondták a családban: +beszéljetek jiddisül, hogy a gyerekek ne értsék, ha komoly dologról tárgyaltok vagy veszekedtek!+. Ma pedig már az a mondás járja: +beszéljetek jiddisül, hogy a szüleitek ne értsék, amit mondtok!+.”

Az Emory Egyetem hallgatói egy szemeszteren keresztül dalok és olvasás segítségével tanulják a jiddis nyelvtant, és a félév végén közönség előtt fellépve adnak számot a tudásukról. Az előadás növeli az önbizalmukat és segíti őket abban, hogy kapcsolatot alakítsanak ki idősebb jiddisül beszélőkkel.

“A mostani félévben a tanfolyam valamennyi hallgatója zsidó, de korábban voltak nem zsidó hallgatók is” – fedte fel Udel.

 

[popup][/popup]