Hanuka – Martonyi János: a jövő a nagy világegyházak párbeszédétől függ

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

A világ jövője attól függ, hogy a nagy világegyházak miként tudnak
egymással párbeszédet folytatni, és hogyan találják meg vallásaikban a
közöset, mert mindannyian ugyanabban hiszünk – mondta Martonyi János
külügyminiszter a zsidó hanuka ünnep első napján kedden Budapesten. Az
eseményen felolvasták Orbán Viktor miniszterelnöknek a hanukát köszöntő
levelét.

 

forrás:nepszava.hu

 

A külügyi tárca vezetője arról is beszélt az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) rendezvényén, hogy “most többen vagyunk, mint egy évvel ezelőtt”, mert a magyarországi zsidó közösség erősebb lett számban, kultúrájában, önazonosságában, önbizalmában és biztonságérzetében.

Meglátása szerint “közelebb került zsidó a zsidóhoz, keresztény a keresztényhez, és zsidó a keresztényhez, mert mi emberek közelebb kerültünk egymáshoz”. Együtt éljük át a fényt, a felszabadulást, a megerősödést és a megújulást, erre pedig mindannyiunknak szükségünk van egyénenként és közösségenként – mondta.

A külügyminiszter felhívta a figyelmet arra, hogy januárban zsidó és nem zsidó emberek közösen emlékeznek a holokauszt idején embermentő svéd diplomatára, Raoul Wallenbergre, “ezáltal egyre közelebb kerülünk egymáshoz”.

Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi, és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára felolvasta Orbán Viktor levelét. A miniszterelnök egyebek mellett azt írta, hogy “a gyertyagyújtás (…) számunkra egymás elfogadását is jelképezi. (…) Közös hazánk szeretete ugyanis összeköt minket.”

A levélben a kormányfő úgy fogalmazott: “Kívánom, hogy a mostanában sokszor csak cseppnyi jókedv ne is csak nyolc napig, hanem egy teljes esztendeig tartson.”

Az államtitkár köszöntő beszédében hangsúlyozta: hanuka alkalmával “együtt és közösen tanúságot teszünk a szabadság csodájáról”. Szászfalvi László annak a kívánságának adott hangot, hogy “ez az ünnep jelentse mindannyiunk számára azt, hogy közösen (…) örülünk a fénynek és hogy a fény mindig legyőzi a rosszat, a gonoszt és a sötétséget.”

René Roudaut, Franciaország budapesti nagykövete, miután ismertette hanuka történetét, kiemelte: a zsidó nép mindig tanúbizonyságot tett az Örökkévalóhoz való hűségéről.

Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke beszédében hangsúlyozta: keresztény ember nem lehet antiszemita, mert “mindannyian Isten gyermekei vagyunk”. Emlékeztetett arra, hogy néhány napja, amikor egy fényképről kitakarták az arcát, ő is átélte azt, hogy mit jelent, amikor valakit hátrányosan megkülönböztetnek.

Köves Slomó, az EMIH vezető rabbija elmondta: amikor a zsidó felkelők serege győzedelmeskedett elnyomóik felett az ókorban, és bejutott a jeruzsálemi templomba, amelyet megtisztított az ott talált bálványoktól, újra meggyújtották a menóra lángjait, és azok “csodálatos módon nyolc napig égtek”. A következő évben aztán elrendelték, hogy ne csak a templom szentélyében gyújtsák meg a lángokat, hanem a csodára emlékezve minden zsidó ember otthonában is, úgy, hogy azok a köztereken is láthatók legyenek.

Elmondta, hogy ez a 14. hanukájuk a budapesti Nyugati téren, s ennek megrendezése ma már természetes a társadalom számára, valamint jó alkalom arra, hogy a nem zsidó emberek is megismerhessék ezt az ünnepet.

A felszólalók a mécses szolgalángját és az első lángot meggyújtották az ünnepség végén. Az esemény rendjét ezúttal sem zavarta meg incidens.

A nyolcnapos hanuka az egyik legnagyobb zsidó ünnep, amelyen a hívők a jeruzsálemi templomnak a szír-görög dúlás utáni, az időszámítás előtti 165. évben történt újbóli felszentelésére emlékeznek. A hanuka örömünnep, a szabadság – a vallási és a fizikai szabadság -, valamint a fény ünnepe. Az ünnep a zsidó naptár szerint kiszlév hó 25-től tévét hó 2-ig tart.

A 2004-ben alakult EMIH az MTI-hez korábban eljuttatott közleményében azt írta, szervezetük egy “új, konzervatív értékek és ősi gyökerek után kutató fiatal nemzedék képviselője, amely a status quo irányzat megújításával egyesíti az autentikus értékrendet és az ortodox hagyományokat a nyitottsággal és dinamikus gondolkodással”.

Az EMIH megalakulásával újból teljes lett a magyar zsidóság három irányzata: a neológ (Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége), az ortodox és a status quo (EMIH) – állt a közleményben.
 

[popup][/popup]