Iráni hadihajók a Szuezi-csatornán
Elindult a Szuezi-csatornán a Földközi-tenger felé kedd hajnalban az a két iráni hadihajó, amely már napok óta várakozott a Vörös-tengeren – közölte a csatornát üzemeltető egyiptomi hatóság.
hirdetés
A hajók áthaladásának idejéről már több különböző jelentés látott napvilágot. Az engedélyt már hétfőre megkapták, de a legutóbbi közlés szerint csak szerdán kellett volna elindulniuk. Ehhez képest közép-európai idő szerint kedd hajnali 4 óra 35 perckor hajóztak be a vízi útra. A hajóknak általában 12-14 óráig tart az áthaladás a Szuezi-csatornán.
Mindkét iráni hajó brit gyártmányú. Az egyik egy 33 ezer tonna vízkiszorítású, Harg nevű ellátóhajó, amelynek 250 fős legénysége van, és egy időben akár három helikoptert is képes fogadni, a másik egy Alvand nevű fregatt, amely torpedókkal és hajók ellen bevethető rakétákkal szerelhető fel. A hadihajók úti célja Szíria, ahova az irániak közlése szerint kadétokat szállítanak egy évig tartó katonai kiképzésre.
Izraelt rendkívül aggasztja áthaladásuk a csatornán, és főként az, hogy a zsidó állammal ellenséges viszonyban álló Szíriába tartanak. Avigdor Liberman külügyminiszter provokációnak nevezte az iráni hadihajók áthaladását a Szuezi-csatornán. Megfigyelők szerint Irán a hadihajók küldésével mintegy tesztelni akarja a közel-keleti viszonyokat a Hoszni Mubarak egyiptomi elnök lemondásával megváltozott helyzetben. Elemzők azt mondják, Teherán szeretné kihasználni a térségbeli Amerika-barát arab vezetők meggyengülését.
Az iráni hadihajók átengedése volt az első fejfájást okozó diplomáciai kérdés, amelyben döntenie kellett a Mubarak nem egészen két héttel ezelőtti lemondása óta Egyiptomot irányító katonai tanácsnak. Kairónak az 1979-es iráni iszlám forradalom óta feszült a viszonya Teheránnal; iráni hadihajók azóta nem használták a Szuezi-csatornát.