Elhunyt Roy Neuberger

Írta: A m?gy?jt?t 107 évesen érte a halál - Rovat: Hírek - lapszemle

107 éves korában elhunyt Roy R. Neuberger, a XX. század egyik legjelentősebb üzletembere és művészetpártolója a manhattani Pierre szállodában – tudósított a New York Times szombaton.
 

 

Neuberger, a Neuberger Berman befektetési cég alapítója hosszú életének javát New Yorkban töltötte. 1903. július 21-én született tehetős zsidó családban, amely Connecticutból költözött New Yorkba 1909-ben. Neuberger 12 évesen lett árva. Mindössze egy év után otthagyta az egyetemet, öröklött pénzéből Európába utazott 1924-ben.  A nagy gazdasági válságot sikeresen túlélte, majd 1939-ben megalapította a Neuberger Berman befektetőcéget Robert Bermannal.
Műgyűjteményét már a harmincas években kezdte gyarapítani, elsősorban a kortárs alkotók művei érdekelték. Sosem adta el még élő művész képét. 1967-ben Nelson Rockefeller segítő kezet nyújtott számára egy New York-i múzeum építésében, amely később részben Neuberger gyűjteményének is helyet adott. Az intézmény 1974-ben nyílt meg. Ezenkívül számos képet – többek között Jackson Pollock, Willem de Koonig és Milton Avery munkáit – ajándékozta más múzeumoknak. 104 éves korában az Egyesült Államok Nemzeti Művészeti Érdemérmével tüntették ki.

 

[popup][/popup]