Saranszki: a zsidó identitásból nyert erőt

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Zsidó identitása erőt adott, hogy más elnyomottak ügyéért is harcoljon – mondta az egykori Szovjetunióban ellenzékiként, másként gondolkodóként folytatott küzdelmére emlékezve Natan Saranszki világhírű emberi jogi aktivista a budapesti Szent Pál Akadémián tartott előadásában szerdán.
 

“A népemhez tartozás tudata segített, hogy kitartsak, ne kössek kompromisszumot, és a KGB ne tudjon megtörni” – mondta Natan Saranszki a Hetek Közéleti klub őszi évadnyitó könyvbemutató rendezvényén több mint ezres közönsége előtt A Demokrácia védelmében – a szabadság erejével a zsarnokság és terror ellen című előadásában.

Saranszkinak néhány hete jelent meg azonos című könyve magyar nyelven; ez az első magyar nyelvű kötete. A kőbányai Szent Pál Akadémiát – korábbi nevén Közép-kelet-európai Bibliaiskola és Lelkészképző Intézetet – a Hit Gyülekezete alapította 1990-ben, az intézményben teológusképzés folyik.

Az 1948-as születésű Saranszki, korábbi izraeli miniszterelnök-helyettes – akit a közönség hosszú tapssal fogadott – elmondta: a szovjet rendszerben korán “kettős gondolkodású” lett, megtanulta, hogy létezett egy “hivatalos igazság” és egyik másik, a családban.

Sztálin halálára visszaemlékezve például felidézte: az óvodában a többi gyerekkel együtt Sztálint dicsőítő dalokat énekelt, de magában örvendezett, hogy csoda történt, a zsidóság megmenekült. Arra is visszaemlékezett, hogy az 56-os magyar forradalom eltiprásakor apja azt mondta neki, tragédia történt, de erről nem beszélhettek senkinek. Elmondta, a szovjet tömbben milliók fejlesztettek ki ilyen kettős gondolkodást.

Életében és gondolkodásában az egyik mérföldkövet az 1967-es hatnapos háború, Izraelnek az arab túlerő ellen aratott fényes győzelme jelentette, amely után társaival fokozatosan kezdték kimondani, hogy nem akarnak többé a szovjet rendszerhez tartozni. A törekvéseit meghatározó másik esemény az 1968-as prágai tavasz volt. Identitásváltozáson ment keresztül; a kivándorolni szándékozó zsidóság és az emberi jogi mozgalom szószólójává vált.

A kötetet gondozó Új Spirit Kiadó ismertetője szerint Saranszki könyvében azt javasolja: a demokratikus országok újra a szabadság és az emberi jogok érvényesülése alapján támogassanak államokat, egyebek között a Közel-Keleten. Úgy látja, a saját népüket elnyomó rendszerek nem megbízható partnerek, a zsarnokság mindig veszélyt jelent a békére.

A Washingtonban újrakezdődő arab-izraeli béketárgyalásokkal kapcsolatban egy kérdésre válaszolva azt mondta: Izrael a “demokrácia szigete a diktatúrák tengerében” a Közel-Keleten, “a szabad világnak Izrael mellé kellene állnia”.

Natan Saranszki (Anatolij Scsaranszkij) Andrej Szaharov és Alekszandr Szolzsenyicin mellett a leghíresebb szovjet másként gondolkodók közé tartozott, nagy hatással volt az egykori magyar demokratikus ellenzék olyan neves alakjaira, mint Konrád György, Rajk László és Demszky Gábor.

A rövid látogatásra Budapestre érkező emberi jogi aktivista szerdán részt vett a világ első Izraeli Kulturális Intézetének megnyitó sajtótájékoztatóján a VI. kerületi Paulay Ede utcában. Saranszki csütörtökön Schmitt Pál köztársasági elnökkel és Martonyi János külügyminiszterrel is találkozott.

Saranszki, az egykori szovjet zsidó ellenzéki mozgalom vezetője kilenc évig raboskodott a KGB hírhedt börtönében, Lefortovóban, majd a Gulágon, egy Perm környéki munkatáborban, ahonnan 1986-ban szabadult. Miután kiutasították a Szovjetunióból, nemzetközi hírű emberi jogi aktivista, majd befolyásos politikus lett, több, jobb- és baloldali izraeli kormányban szolgált miniszterként.

A kommunizmus ellen folytatott küzdelméért és életművért George Bush amerikai elnök 2006-ban Szabadság érdemrenddel tüntette ki. Jelenleg az Izraelbe irányuló bevándorlást segítő félhivatalos szervezet, a Zsidó Ügynökség (Szohnut) elnöke.

[popup][/popup]