“A rasszista kijelentések mára a politikai közbeszéd részévé váltak”

Írta: Hírszerz? - Rovat: Hírek - lapszemle

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének (Mazsihisz) elnöke szerint komoly aggodalomra ad okot az, hogy a rasszista, antiszemita kijelentések mára a politikai közbeszéd részévé váltak Magyarországon.

 

 

Feldmájer Péter azon a megbeszélésen szólt erről, amelyet Thomas Hammarberggel, az Európa Tanács svéd emberi jogi biztosával és munkatársaival folytatott kedden Budapesten.

A szervezet tájékoztatása szerint a szövetség elnöke kiemelte: “igen nehéz megkülönböztetni egymástól a normális politikai térben elhelyezkedő személyeket a szélsőjobboldali, rasszista eszméket vallóktól, hiszen vannak olyan személyek, akik nyilvánvalóan fajgyűlölő, zsidóellenes kijelentéseket tesznek, de mégis megőrizhetik tagságukat egy olyan parlamenti párt frakciójában, amely a polgári étékeket vallja magáénak, és többször kifejezte elkötelezettségét a faji megkülönböztetés minden formájával szemben”.

Feldmájer Péter rámutatott továbbá arra, hogy a hiányos magyar törvényi szabályozás, a szólásszabadság korlátozás nélküli alkalmazása “olyan eszmék nyilvános terjesztésére is lehetőséget ad, amelyeknek egyenes következménye az antiszemitizmus feléledése, rasszista indítékú támadások megvalósítása, szörnyű gyilkosságok elkövetése” – olvasható a közleményben.

Mint írták, az Európa Tanács rasszizmus és intolerancia elleni európai bizottsága (ECRI) november közepén Budapesten kerekasztal-konferenciát rendez Magyarországról szóló jelentésének megvitatására, különös tekintettel a faji motivációból eredő erőszakkal, a szólásszabadsággal, a rasszizmussal, az idegengyűlölettel, az antiszemitizmussal és intoleranciával kapcsolatos ügyekre.

Thomas Hammarberg kedden találkozott Kállai Ernővel, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosával is, szerdán pedig részt vesz a Civil társadalom 20 év után – egy befejezetlen ügy című tanácskozáson, amelyet a budapesti svéd nagykövetség támogatásával tartanak.
 

[popup][/popup]