Megnyílt a XII. Zsidó Nyári Fesztivál

Írta: Független Hírügynökség - Rovat: Hírek - lapszemle

A nyitókoncerten Palya Bea énekel a Dohány utcai Zsinagógában, kifejezetten erre az alkalomra összeállított műsorában a szefárd zenekultúrából ad ízelítőt.

 

Hiller István oktatási és kulturális miniszter megnyitotta a toleráns együttélés jegyében megrendezett XII. Zsidó Nyári Fesztivált vasárnap a budapesti Gozsdu udvarban. A szaktárca közleményében emlékeztetett arra: a rendezvény mára Európa egyik legnagyobb zsidó kulturális-művészeti rendezvényévé nőtte ki magát, amely tavaly csaknem 130 ezer látogatót vonzott.

A programsorozat augusztus 30-tól szeptember 7-ig tart Budapesten. A központi gondolat a toleráns együttélés, ennek jegyében ingyenes megakoncertet ad a három Király testvér: Linda, Viktor és Benjámin szeptember 6-án a Syma Csarnokban.

Az idén 150 éves Dohány utcai zsinagógában emellett számos klasszikus és világzenei sztár koncertjére várják az érdeklődőket. Szeptember 7-én fellép a világhírű Izraeli Filharmonikus Zenekar, a karmester Riccardo Muti lesz. A fesztivál nyitókoncertjén Palya Bea kifejezetten erre az alkalomra összeállított estje lesz hallható, melyen a szefárd zenekultúrából ad ízelítőt. A közönség más koncerteken is ismerkedhet a balkáni, spanyol, indiai, bolgár és török elemekkel vegyített zsidó zenével. Például a kubai származású Elsa Valle fellépésén, ahol olyan neves zenészek működnek közre, mint Babos Gyula, Szakcsi Lakatos Béla és Winand Gábor. A Nikola Parov Quartett pedig a balkáni zsidó zene világába kalauzolja el a közönséget. A Budapest Klezmer Band szeptember 3-án ad koncertet.

Az Uránia Filmszínházban Horgas Eszter fuvolaművész koncertjén a latin dallamok és a zsidó zenei hagyományok találkoznak. A Compas Dance Company flamenco csapat tolmácsolásában Dávid király és Bat-Sheba történeteit ismerhetik meg az érdeklődők. Először lép fel együtt Bódy Magdi, Falusi Mariann és Rácz Kati: a Retro Dívák című műsorukban zsidó szerzők jazz dalaival várják a nézőket. Szalóki Ági A vágy muzsikál című estjén Karády Katalin emlékét idézi fel.

A Rumbach utcai zsinagógában Kárászy Szilvia különleges esttel készül, Handel halálának 250. jubileumára. A zeneszerző műveit digitális zongorával megszólaltatható harangjátékával dúsítva adja elő. Szeptember 3-án Korcsolán Orsolya hegedűművész lemezbemutató koncertje lesz hallható. A zene mellett az irodalom is szerepet kap: szeptember 1-én a zsinagógában Bálint András Radnóti esttel tiszteleg a költő emléke előtt, születésének 100. évfordulóján. Idén a frissen felújított Frankel Leo utcai zsinagógában tartott kántorkoncerten a sztárvendég Shai Abramson, az izraeli hadsereg főkántora.

Több képzőművészeti kiállítás is kapcsolódik a fesztiválhoz. Robert Capa műveiből 1948 címen láthatnak válogatást a Magyar Zsidó Múzeumban a látogatók. A Budapest Galériában Hanna Fluk kortárs izraeli festőművész tárlatát tekinthetik meg az érdeklődők. A fesztivál hetében zár a Szépművészeti Múzeum a Szentföld öröksége című kiállítása. A Symbol Galériában Naszódi Zsuzsa Nézz a szemembe című tárlatán a kulturális élet ismert szereplőiről készített portrékkal várják az érdeklődőket.

A Gozsdu udvarban egyébként három napos kézműves és könyves kirakodóvásárt is rendeznek, augusztus 29-én utcabállal és további színes programokkal. A fesztivál részletes programja a www.zsidonyarifesztival.hu oldalon található
 

[popup][/popup]