Torontói “kijózanító” iszlám szélsőségeseknek

Írta: Szombat - Rovat: Hírek - lapszemle

Tizenkét lépcsőben próbálja visszavezetni a mérsékelt útra az iszlám fanatizmusra hajló fiatalokat egy torontói mecset. A “kijózanítónak” nevezett programban olyan témákat tárgyalnak, mint a Korán békére és a jó magaviseletre felhívó tanítása, “Mohamed próféta kegyelmessége, alázatossága, bölcsessége és türelme”, az iszlám, a kereszténység és a zsidó vallás kapcsolata, napjaink globális kihívásai vagy a nyílt kanadai társadalom mibenléte.

Forrás. Népszabadság

 

 

Foglalkoznak a tavalyi mumbai merényletsorozat és a 2005-ös, londoni metrórobbantások következményeivel is. – Muzulmán hitű kanadaiként leghőbb vágyunk, hogy élen járjunk a terrorellenes értékek hirdetésében – közölte a Maszdzsid el-Noor mecset a kanadai National Post beszámolója szerint. A lap megjegyzi: ugyan az országban élő muzulmánoknak csak elenyésző kisebbsége hajlik a szélsőségességre, a (konzervatív) kormány komoly problémának tartja ezt, amely “közvetlen és azonnali veszélyt jelent Kanadára.” Mohammed Shaikh, a program vezetője elismerte: az iszlám nem minden tudósa hirdet megbékélést, és feladatának tartja, hogy meggyőzze az ilyeneket. A “torontói tizennyolcakként” ismert szélsőséges csoport, amely állítólag merényleteket készített elő Ontario tartományban, komoly aggodalmat keltett korábban Észak-Amerika ötödik legnagyobb városában: a szélsőségesek nem szorulnak külföldiek bevonására, bázisuk otthon is adott.

A határnak már az amerikai oldalán, Buffalóban eközben kútba esni látszik egy évekkel ezelőtt nagy nyilvánosságot kapott “hídépítési kísérlet”. A Bridges (Hidak) televíziót Muzzammil Hassan hozta létre feleségével a muzulmán-amerikai közeledés jegyében. Most azonban vádat emeltek a férfi ellen felesége meggyilkolása, és lefejezése miatt.

Sz.L.L.

[popup][/popup]