Ismét magyar rabbit avattak – Londonban
Július elsején újabb magyar rabbival gazdagodott a zsidóság: Radvánszki Péter Simon, a londoni Leo Baeck College végzőse vehette át oklevelét.
A West London Synagogue a brit reform irányzat „zászlóshajója”: az 1840-ben megalakult közösség – Anglia első reform közössége – 1870 óta használja az épületet. A patinás zsinagóga földszintje szinte teljesen megtelt a több száz résztvevővel: a családtagokon túl itt volt például a szintén nagy múltú Westminster Synagogue rabbija, a kassai származású Salamon Tamás.
Az esemény a hétköznapi mincha ima külön erre az ünnepi alkalomra kiegészített liturgiáját követte, s ezen a brit progresszív rabbikar szinte teljes egészében részt vett. Az egyes imákat más és más vezette előimádkozóként. Kántorként Mark Solom rabbi mesterien vegyítette a különböző stílusú dallamokat a hagyományostól a modernig, de a közös éneklésre is volt alkalom bőven.
A Leo Baeck College a brit reform és liberális (összefoglaló nevén: progresszív) zsidó vallási irányzatok rabbiképzője: ezt végezte el a kilencvenes években a Szim Salom alapítója, Kelemen Katalin is. Ahogy annak idején őt, most Pétert (e sorok írójának testvérét) is Sheila Shulman rabbi avatta, aki mentorként is végigkísérte tanulmányait az utóbbi években. Shulman rabbi provokatív és nonkonformista szellemisége, intellektuális étvágya számomra akkor is lenyűgöző volt, mikor – közel 20 éve – először találkoztam vele. A tény, hogy Péter az ő tanácsaira támaszkodhatott tanulmányai során, megnyugtatott: jó kezekben van.
A Leo Baeck College hosszú évtizedeken át Európa egyetlen progresszív szemléletű, egyetemi szintű képzést folytató rabbiképzője volt – főleg mióta a magyar neológia rabbiképzője pszeudo-ortodox irányt vett. Mostanra azonban már több szellemi testvérintézménye is akad: a hollandiai Levisson Institute, valamint a Berlin melletti Abraham Geiger Kolleg, ahol már végzett magyar rabbi és újabb magyar hallgatók is kezdenek hamarosan.
A Leo Baeck College szellemiségét egyszerre határozza meg a névadó-alapító, aki a közép-európai zsidó szellemiség folytonosságát, a Soá túlélőjeként biztosította, valamint tanítványai, a brit zsidó szellemi élet kiemelkedő alakjai, akik a mostani tanárok mentorai voltak: Hugo Gryn, Albert Friedlander és Jonathan Magonet.
Avatási beszédében – melynek magyar fordítása hamarosan elérhető lesz a Szim Salom honlapján – Péter a hetiszakaszra, Bálák és Bálám átok és áldás epizódjára koncentrált. Kiemelte, hogy a külső behatásoktól függetlenül nagyon mély belső önvizsgálatra szorul a zsidó közösség: „Miért is nem látjuk – mint Bálám – Isten angyalát, miközben egy egyszerű szamár is tisztán látja őt”. Rabbiként talán ez lehet legfontosabb feladata, bárhol is dolgozik majd: a Tóra erkölcsi üzenetének személyes vonatkozásaira emlékeztetni közösségének tagjait.
Amikor Péter aktívabb lett a zsidó közösségi életben, nagyszüleink, a Soá túlélői, először értetlenül fogadták e lépését. De ahogy a korábban főleg étkezés központú családi együttlétek idővel kibővültek a közös Sábbátok és ünnepek örömével, már senki nem kérdőjelezte meg döntését. Jeruzsálemi jesiva ideje után Budapesten találkoztunk: amikor megszervezte a Tisa b’áv imacsoportot, láttam, hogy milyen sikeresen szólítja meg a fiatalokat egy ilyen nehezen feldolgozható ünnepen. Napjainkban is érvényes, progresszív tartalommal töltötte meg ezt a tipikusan ortodox-konzervatív közegben megtartott gyásznapot, a hagyományos szövegeket tiszteletben tartva. A rabbinövendékként szervezett hevruta közös tanulásokért, az azokhoz gondosan elkészített, egyszerre művészi és vicces Talmud fordításaiért már akkor is csodáltam.
Az elmúlt közel egy évben Péter a dél-francia Toulouse progresszív közösségének rabbijaként gyakornokoskodott. Ellentétben diáktársaival, nem szenior rabbi mellett szolgált, így egyedül kellett helyt állnia a márciusi terrortámadások idején is, amely mélyen érintette az egész helyi zsidó lakosságot. Párjával, Anitával ebben a nehéz időszakban is példásan támogatták a közösséget – ezt személyesen is láthattam mikor néhány héttel később meglátogattuk őket. Péternek még arra is maradt lélekjelenléte, hogy a toulouse-i eseményekről a hazai közvéleményt is tájékoztassa: rendszeresen nyilatkozott a tévében. Azt hiszem, ezt nem tanítják a rabbiképzőben, ezt a saját bőrén kellett megtapasztalnia, sajnos.
Testvéremen kívül egy német nőt és egy olasz férfit avattak rabbivá aznap: ők várhatóan mindketten Angliában helyezkednek el. Remélem, idővel adott lesz minden feltétel, hogy Péter Magyarországon szolgálja a helyi zsidó közösséget.
A szerző a Szim Salom Hitközség volt elnöke