Prés alatt

Prés alatt

Az alábbi (némi rövidítéssel közölt) jelentések a Hatnapos Háború utáni évekből valók, amikor a magyar kormány szovjet utasításra megszakította a diplomáciai kapcsolato­kat Izraellel, és így szertefoszlott a magyarországi zsidóság azon reménye, hogy a hat­vanas évek közepétől érezhetővé vált olvadás több lehetőséget nyújt majd a szaba­dabb zsidó élet számára is. A hivatalos anticionista vonal következtében szigorúan til­tottak minden Izraellel kapcsolatos rokonszenv-megnyilvánulást, és nem volt már izra­eli követség sem, ahová 1967-ig a bátrabbak a hivatalos rosszallás ellenére is eljárhat­tak szabad levegőt szívni. Az újraéledő szigor légkörébe kell beleképzelnünk magun­kat, ha meg akarjuk érteni a rabbiülések hozzászólóinak visszafogott hangnemét. A résztvevők alighanem tudták, hogy a vonalas dr. Seifert Géza elnök füle hallatára nem tanácsos túlságosan nyíltan kifejezni véleményüket. Ilyen közegben az is sokat mon­dott, aki néhány nem vonalas megjegyzést engedett meg magának.

Feljegyzés

Az Országos Rabbitestület 1968. janu­ár 27-én megtartott üléséről

Dr. Benoschofsky Imre főrabbi, a Rabbitestület ülését, mint annak elnöke, megnyitotta. Beszédét azzal kezdte, hogy a Talmudot tanítani kell, de ehhez eligazí­tás is kell, mert az, hogy mikor és hol élünk, nem közömbös.

Ezt követően dr. Benoschofsky főrabbi beszédének további részét a következő, előre elkészített vázlata alapján mondotta:

„Az ország és a felekezet belső légköre arra indít bennünket, hogy az eddiginél többször konzultáljunk és lehetőleg egy­séges véleményre jussunk olyan kérdé­sekben, amelyekben híveink is eligazítást várnak.

1. Az állam és a felekezet viszonya jó. (Példa: a 20 éves jubileum, a Vatikán-tájékoztató.) Ez nem magától lett, az állami és a felekezeti vezetők dolgoztak érte. Mégis vannak visszahúzó, negatív erők. A rabbi­kon keresztül a gyülekezet tagjai értsék meg, a jó állampolgár lehet jó zsidó is. Sőt! Míg a „rossz zsidó” is lehet jó állampolgár, a jó zsidó csak jó állampolgár lehet

2. Igen nagy ma a rabbi felelőssége. Kell a bölcs tanács eligazodni belső és nemzetközi kérdésekben. A felekezet egyházpolitikája szinkronban van a kor­mány politikájával, kivéve az ideológiát, amiben sohasem lehetünk egy síkon, de ezt nem is kívánták tőlünk.

3. Azonban a kormány politikáját egy­ségesen támogatjuk gyakorlati céljaiban.”

Előadta továbbá dr. Benoschofsky Im­re főrabbi, hogy mi nem lehetünk ideoló­giailag marxisták, de ezt nem is kérték tő­lünk. A nemzetközi kérdésekkel kapcso­latban elmondotta, hogy Izraelben lehet­nek rokonaink, összeköthet a valláskultú­ra közössége, de „nem viheti a rabbi a fe­lekezet bőrét a vásárra. A rabbi felelőssé­ge fennáll a közösséggel szemben, ezt érezzék át a hívek a mindennapi beszél­getés során is.”

Ezt követően dr. Benoschofsky Imre fő­rabbi felkért a felszólalásom megtartására. Beszédem rövid vázlata a következő volt Felszólalásom bevezetőjében beszél­tem államunk és felekezetünk jó viszo­nyáról. Hivatkoztam hitfelekezetünknek államunkkal 1948. december 7-én kötött egyezményének 20 éves évfordulója al­kalmából a MIOK teljes ülésén elfogadott egységes álláspontokra. Részletesebben, hogy a 20 éves évforduló a magyar zsidó­ság életében határkövet jelentett, és az az út, amelyen a magyar zsidóság az egyezmény megkötése óta eltelt 20 éve járt, mindenben helyesnek bizonyult.

Ezután a teljes ülés elvi megállapítása­it taglaltam, beszéltem az ország felsza­badulása előtti jogfosztásokról, hátrányos megkülönböztetésekről és az 1945. évi felszabadulás óta élvezett vallási és lelki- ismereti szabadságról, kormányzatunk­nak a fasizmus és antiszemitizmus elleni küzdelméről, államunk és felekezetünk közötti jó viszony fokozására való törekvésünkről.

Ennek kapcsán részletesen szóltam

a/ a szocialista hazafiság kérdéséről;

b/ a szocialista demokráciáról;

c/ a hívők és nem hívők együttműkö­déséről kormányzatunk politikájának gya­korlati megvalósítása érdekében.

A most vázolt kérdések ismertetéséhez felhasználtam a Hazafias népfront Orszá­gos Tanácsa IV. Kongresszusának ide vo­natkozó megállapításait, a szocialista hazafiságra vonatkozó irodalmat és a Népszabadság egyes ide vonatkozó cikkeit. Természetesen mindezeket az izraelita hitfelekezet vonatkozásaiban adtam elő.

Feladatok általában: népünk gazdasági, kulturális és szocialista felemelkedését célzó tevékenység. Főbb kérdések: gazda­sági mechanizmus, fasizmus és antisze­mitizmus elleni küzdelem, békeharc stb.

A rabbik feladatai:

1. az ősi vallási zsidó tradíciók építése;

2. a vallási igények kielégítése;

3. a vallási és lelkiismereti szabadság adta jogokkal való élés;

4. államunkkal szemben fennálló jó vi­szonyunk további fokozásával kapcsolat­ban az elmondott szempontok érvényesí­tése híveik között.

A nemzetközi kérdésekkel kapcsolat­ban fenntartottam a magyar zsidóság ed­digi álláspontját:

a/ az európai biztonság kérdésében;

b/ a nyugatnémet neofasizmus elleni küzdelemben;

c/ a vietnami háború elleni tiltakozás kérdésében;

d/ a csehszlovákiai események feletti állásfoglalással, amelyek az Új Életben is közlést nyertek.

A közel-keleti válsággal kapcsolatban rámutattam arra, hogy ha bennünket fűz­nek is érzelmi szálak az izraeli néphez, sohasem szabad eltévesztenünk az úgy­nevezett „alapállást”, amely szerint ma­gyar állampolgárok és a szocialista társa­dalmi rendszer építői vagyunk.

Dr. Salgó László főrabbi volt a követ­kező felszólaló, aki beszédében elmon­dotta, hogy az elhangzottakból kiviláglot­tak a helyes állásfoglalások. Rabbi más­ként nem cselekedhet Majd beszélt a pá­rizsi rabbiülésről, ahol megjelent és el­mondotta ezzel kapcsolatban, hogy egy politikai kérdés nagy vihart váltott ki, ne­vezetesen az izraeli kérdés. Javaslat hangzott el, hogy a szóban forgó párizsi rabbiülésen mondják ki, hogy a rabbik azonosítják magukat Izraellel. Jacob Kaplan, a francia zsidóság országos fő­rabbija – mondotta dr. Salgó László – ki­jelentette, hogy ezt a javaslatot nem fo­gadhatja el, mert ő csak a franciák nevé­ben beszélhet, mivel őt a francia kor­mány küldötte az ülésre, majd Jacob Káplán országos főrabbi és egy másik felszólaló is azt mondotta, hogy „kormá­nyom csak vallási kérdésekben küldött el engem”.

Dr. Salgó további beszédében elmon­dotta, hogy dr. Moses Rosen, Románia országos főrabbija és ő is csatlakoztak ehhez az állásponthoz, majd megállapí­totta dr. Salgó főrabbi, hogy dr. Seifert Géza elnöknek igaza van abban, hogy mindig az „alapállást” kell tisztázni. „Ez az alapállás a fontos, a többi már magától jön.” Megemlítette még dr. Salgó László, hogy az említett párizsi rabbiülésen má­sok is ilyen értelemben szólaltak fel, így a törökök és a jugoszlávok is. Ezek is el­mondották, hogy a zsidó vallási tradíciók­hoz való hűség vezet a célhoz, amely hang végül is megnyilatkozott az egész konferencián.

Dr. Schweitzer József pécsi főrabbi beszédében elmondotta, hogy mint vidé­ki rabbi örül az ilyen értekezletnek, mert ők, vidéki rabbik, sokkal nehezebb helyzetben vannak. Vidéken – mondotta – nem lehet mindig dr. Seifert elnöktől ta­nácsot kérni, és ezért az ülés témájával egyetért, mert az itt felvetett kérdések se­gítenek a közéleti felelősségben és hogy tevékenységünk az elhangzott állásfogla­lással mintegy „szinkronban” legyen.

Majd beszélt Fock Jenőnek, a Minisz­tertanács elnökének az auschwitzi em­lékkönyvbe eszközölt beírásáról, és kü­lönös fontosságot tulajdonított azon mondatának, hogy „a gyilkosoknak nem bocsátunk meg”. Megállapította ezután dr. Schweitzer, hogy dr. Salgó László elő­adása tanulságos volt, és kérte, hogy a párizsi rabbiülésről részletesen tájékoz­tassa őket.

Dr. Schwarz Mór főrabbi beszédének bevezetőjében elismeréssel adózott az új magyar irodalomnak, abban a vonatko­zásban, amelyben olyan haladó szem­szögből foglalkozik a tiszaeszlári per rész­leteivel, amint az legutóbb megjelent. Nagy különbség van – mondotta – , hogy­ha a kormány küzd a zsidógyűlölet ellen, ami szintén nagy fejlődést jelent, a töme­get azonban nem lehet gyorsan megvál­toztatni, akiket a múltban mérgeztek az antiszemitizmussal.

Majd foglalkozott a Talmud dinó dömálchuszó dinó (az állam törvénye érvé­nyes törvény) kérdéssel, és elmondotta, hogy ez nem mindig helyes. Ő is szeretett volna Horthy Magyarországa ellen küzde­ni, de a zsidók akkor is hazafiak voltak, a zsidóság illúzióban élt Ezt ne tegye. Auschwitznál is még illúzióink voltak – mondotta.

A Vatikánnak pedig nem hiszek, a zsi­dóság járjon a maga útján.

Ezután az elnöklő dr. Benoschofsky Im­re félbeszakította dr. Schwarz Mórt azzal, hogy abban az időben antiszemitizmus volt Ez nem illúzió.

Majd a magyar hazafiságról szólva meg­jegyeztem, hogy én nem hivatkoztam a dinó dömálchuszó dinó elvére, hanem in­kább arra mutattam rá, hogy egyeseknek a Horthy időkben nem kellett hazafiak­nak lenni, hiszen magam is az ellenállási mozgalomban vettem részt, de a szocia­lista magyar hazafiság a már korábban ki­fejtett értelmezésem szerint mindnyá­junknak érdeke és vágya.

Dr. Schwarz Mór beszéde további so­rán elmondotta, hogy a legutóbb Magyarországon megjelent Kardos György Áb­rám Bogátir című könyve is a nem zsidó ember előtt antiszemita beállítottságú.

Dr. Scheiber Sándor, az Országos Rabbiképző Intézet igazgatója az utóbbi­ra való válasza során előadta, hogy Kar­dos György Ábrám Bogátirja nem anti­szemita, először ír valaki Izraelről jól. Ő az 1947-es állapotokról ír. Az természe­tes, hogy mindig az a kérdés, hogy a könyvet ki veszi kézbe, azonban a könyv határozottan nem antiszemita. Pozitív pa­raszt zsidót ír le, aki küzd az angol elnyo­más ellen. A magyar kormány ténykedé­sét, hogy ezt a könyvet kiadni enged­élyezte, pozitívan kell értékelni, hiszen a magyar kormányt különben sem lehet az­zal vádolni, hogy antiszemita könyv ki­adását engedélyezi.

Dr. Benoschofsky Imre csatlakozott dr. Scheiber Sándor álláspontjához.

Raj Tamás, szegedi rabbi, mint a kö­vetkező felszólaló elmondotta, hogy a zsi­dóság egyetemes tanítást ad. Az egyedek nem mehetnek külön. Ez egyébként he­lyes tanítás, így kell működni az elnök­ségnek is, így kell vonulni a zsidóság előtt, éjjel is tűzoszlopként, így kell mu­tatni az utat, így kellett volna a fasizmus idején is. Ma világos van, világosan kell az utat mutatni.

A prófétai tanításokra utalt, hogy keres­sük a város békéjét, vagyis az ország gaz­dasági felemelkedését, amint azt dr. Sei­fert elnök mondotta. Dr. Benoschofsky Imre főrabbi is mondja meg konkrétan a teendőinket az állam és felekezeti kérdé­sek viszonylatában. A vidéki rabbikat is be kell vonni a kérdések tárgyalásába

Indítványt tett a deportálások 25 éves emlékezésének megtartásáról, majd az Ábrám Bogátir könyvvel kezdett foglal­kozni, és ezzel kapcsolatban megállapí­totta, hogy a gettó-zsidó másképp gondol­kodik. Mi is mindig másképpen gondol­koztunk. Elmondotta, hogy szeretné is­mertetni a Bogátir könyvről összeállított részletes kritikáját, amire az Országos Rabbitestület egyhangúlag úgy határo­zott, hogy ez eltér a mai ülés tárgyától, és ezzel más alkalommal foglalkoznak, ille­tőleg előzetesen tűzesse napirendre.

Dr. Scheiber Sándor ezután a most megjelent American Jewish Year Bocik­ban megjelent új zsidó tárgyú könyvek részletes ismertetésével foglalkozott, így foglalkozott Baronnal, Saul Liebermann-nal és Goitennel.

Ezután az elnöklő dr. Benoschofsky Im­re főrabbi az ülést berekesztette.

1969. február 3.

Seifert Géza

Feljegyzés     

Az Ortodox Rabbitestület 1969. febru­ár 16-án délelőtt 11 órai kezdettel Buda­pest VII., Dob utca 35. szám alatt ülést tartott. Az ülést Schück Jenő mint az Or­todox Rabbitestület elnöke megnyitotta, és a következő előre elkészített beszédet olvasta fel:

„Tisztelt Rabbikar, kedves Kartársaim!

Amikor Ábrahám ősatyánk sátrában megjelentek a vendégek, Ábtahám a ven­dégek tiszteletére félbeszakította az isteni szellemmel való társalgását, hogy köszöntse vendégeit. Így cselekszem most én is, amikor az isteni szellemet képviselő rabbikolégák engedelmével el­őször is a bennünket vendégként felkere­ső és ezzel a látogatásával megtisztelő dr. Seifert Géza elnök urunkat, a magyar zsi­dóság világi vezetőjét és kedves házigaz­dánkat, Mandula Sándor urat, az Orto­dox Tagozat elnökét köszöntöm az ősi zsidó köszöntéssel: Börüchim Háboim.

Az ortodox rabbikar mai ülésén, mint mindenkor, ezúttal is elsősorban vallási és hitbeli problémáinkat szeretnénk meg­tárgyalni, de ugyanakkor a vallási termé­szetű problémáinkat, mivel a rabbi soha nem zárkózhat be a Halacha négy rőfnyi szűk területére, összhangba kell hozni az élettel, azzal a társadalommal, amelyben nemcsak élünk, hanem amelynek szer­ves – és ezt mint rabbi nem győzöm elég­gé hangsúlyozni – egyenlő jogú, és ami ezzel jár, egyenlő kötelességekkel bíró tagjai vagyunk.

Mi, rabbik, hivatásunkat kellően csak úgy tölthetjük be, ha a Tóra és a Sulchan Áruch szabályainak betartása mellett a haza és a társadalom törvényeit is hirdet­jük, anélkül, hogy vallási meggyőződé­sünkből egy jottányit is engedni kellene. Tudom, hogy ez nem mindig volt így. Volt idő, amikor a jó pap, és ez nemcsak a rabbikra volt érvényes, hanem a más felekezetek papjaira is, hivatásbeli szolgála­tához csak akkor volt hűséges, ha tagad­ ta annak a társadalomnak hazug és gyil­kos törvényeit, amely akkor uralkodott Ma azonban, hála az Egek Urának, mi egy olyan társadalomban élünk, a szociálizmust építő Magyarországban, amelynek – ha ideológiáját mi, mint rabbik – nem is fogadhatjuk el, tetteit és alkotásait, humanista és haladó törvényeit magunké­nak valljuk.

Mégis, ha a jelent, amely a teljes val­lásszabadságot és az emberi, félelem nél­küli életet biztosította számunkra, össze­hasonlítjuk a szörnyű múlttal, az emberel- lenesség, az üldöztetés, a fasizmus sötét éveivel, akkor éppen ezen a helyen, amely az egykori gettó kellős közepén van, ahol annyit szenvedtek hittestvére­ink, látjuk a hatalmas különbözetet a két rendszer között. Rengeteget köszönhe­tünk ennek a rendszernek, amely nem­csak megtűri a vallást, hanem támogatja is. Tiszta szívvel mondhatom, hogy igaza volt dr. Seifert Géza elnök urunknak, aki az egyezmény huszadik évfordulóján tar­tott beszédében többek között megállapí­totta: „Mi, magyar zsidók tudatában va­gyunk annak, hogy mindazokat a jogokat, a vallás- és a lelkiismereti szabadságot, a múlt időknek velünk szemben alkalma­zott diszkriminációk megszüntetését és jogegyenlőségünket a Magyar Népköztár­saságnak szociálizmust építő, haladó tár­sadalmi rendszerétől kaptuk.” Legyen sza­bad szóbeli hagyományaink nagy gyűjte­ményéhez, a Talmudhoz folyamodni. Már az írott Tan is köztudomásúan, szemben az egész ókorral, ahol a munka megvetés tárgya volt, és lenézték a munkást, a Bib­lia a munka megbecsülésére tanít. Ezt tartja az ember rendeltetésének a földön, és ebben a szellemben dicsőid a munkát a Talmud is. Lépten-nyomon, a Talmud mindegyik foliánsában találkozunk a mun­ka jogi és erkölcsi emelkedett megvilágítá­sával. A Talmud szerzőinek jelentékeny része egyszerű munkás vagy kézműves volt Míg Arisztotelész nem tartotta sza­bad férfiúhoz méltónak a munkát, addig a talmudi bölcsek között számosán májuk is kézművesként keresték meg tisztes ke­nyerüket. És Kiddusimban azt tanuljuk: „Ki fiát nem tanítja kézművességre, az mintegy rablásra tanítja.” Íme így, és a tal­mudi irodalom egész vonalán így olva­sunk a munkáról, amely szocialista társa­dalmunknak is a legfőbb alapja.

Végül még csak egyre szeretném felhív­ni tisztelt kollégáim figyelmét. A humaniz­mus és a szocializmus szelleme még nem terjedt el az egész világon. Vannak még országok, ahol új háborúra uszíta­nak, ahol szabadon terjesztik a neofasizmus tanait, és ezért nekünk mártírjaink szellemében kormányzatunk békepoliti­káját kell követnünk, és soha nem sza­bad megfeledkeznünk azokról, akik ne­künk a szabad életet hozták el.

Ezután Weisz Márton, a budapesti or­todox főrabbi szólalt fel, aki beszédében elmondotta, hogy mindenben csatlakozik a Schück Jenő által elmondottakhoz, majd szólott a munka megbecsüléséről, amelyet talmudi magyarázatokkal tá­masztott alá.

Beszédét azzal folytatta, hogy „látjuk, miszerint házak, lakások, hidak és más szociális épületek épülnek hazánkban, ami igen nagy dolog. Ez mind hazánk jó­létének emelkedését mutatja. A szocialis­ta társadalomban mindez a nép érdeké­ben történik. Gyógyfürdőket az arra rá­szoruló betegek veszik igénybe SZTK-be- utalásra, a hidakon – mint a múltban – vá­mot nem szednek. Ezek igénybevételét mindenki részére lehetővé teszik. Népi demokráciánkban nemcsak a gazdagok élvezik a jólét előnyeit, hanem maga az egész nép.”

Beszélt a tegnap olvasott háftóráról, amely az embereket egységre és barát­ságra tanítja. Szólott az irigységről, amely nem jó emberi tulajdonság, hanem a gaz­dag és szegény ember közötti gazdasági kiegyenlítődés adja meg az ember bol­dogságát. Teljes egyenlőség nem lehet – mondotta -, de a jövedelmek közötti nagy ellentéteket meg kell szüntetni, úgy, ahogy azt Népköztársaságunk szocialista társadalmi rendszere megszüntette.

Ezután a mikvékről, majd egyéb vallási kérdésektől, a gyermekek tanításáról be­szélt.

A következő felszólaló Groszberg Je­nő rabbi volt, aki ugyancsak csatlakozott az előzőkhöz. Beszélt a munka fontossá­gáról, az ide vonatkozó talmudi tanítások­ról. Nagy tudósaink közül – mondotta – Sámáj kőműves, Hillél favágó volt. Mi, zsi­dók mindig nagyra becsültük a munkát és annak társadalmát. Azután az előző nap elhangzott mispótim hetiszakaszt, amely a törvényekről szól, ismertette. Szólott a zsidóság vallásos neveléséről, a zsidó otthon szentségéről, majd beszédét azzal fejezte be, hogy a népi demokrácia a munkát legjobban becsüli, ez felel meg legjobban a szocialista társadalmi rend­nek, és ehhez a tanításhoz mi magunk is ősidőktől fogva csatlakozunk.

Ezután én tartottam meg felszólaláso­mat Üdvözöltem a megjelenteket, meg­köszöntem a meghívást. A tegnap olva­sott mispótim hetiszakasz haladó törvé­nyeiről szóltam, és rámutattam arra, hogy az ortodox rabbikar – amint azt Schück Jenő főrabbi előadásában mondotta – nem zárkózhat be csupán a vallási életet jelentő halácha területére, hanem ezeket a tanításokat összhangba kell hoznia az élettel, azzal a társadalommal és magyar hazánkkal, amelyben élünk, és amelynek egyenlő jogú és egyenlő kötelességekkel bíró tagjai vagyunk.

Ezután beszéltem a magyar rabbik fel­adatáról, a magyar állampolgárság kérdé­séről, az Alkotmány ide vonatkozó szabá­lyozásáról, amely szerint mi felekezet va­gyunk. Az állam és felekezet szétválasztá­sáról, az egyezmény kérdéséről, az állam­segélyről, majd leszögeztem, hogy mi a magyar nemzeti egység tagjai vagyunk, amely hazánkban egyesíti a szocializmus és a béke alapvető céljaival egyetértő, kü­lönböző világnézetű embereket. Szólot­tam a Hazafias Népfront politikájáról, a fa­sizmus és antiszemitizmus elleni harcról mint kormányzatunk álláspontjáról. A pró­fétáink tanításai szellemében beszéltem abban a közös munkában való részvétel­ről, amely a magyar nép gazdasági, kultu­rális és szocialista felemelkedését célozza.

Végül a legutóbbi MIOK teljes ülés ha­tározatainak szellemében ismertettem az egyezmény jelentőségét és szellemét, kérve az Ortodox Rabbitestület tagjait, hogy álljanak mindenkor hivatásuk ma­gaslatán, és a most vázolt úton járva biz­tosítsák a magyar zsidóság fennmaradását és hűségüket a szocialista magyar ha­za iránt

Ezután Mandula Sándor, az Ortodox Tagozat elnöke mondott köszönetét a fel­szólalásomért azzal, hogy legyen az egy­séges magyar zsidóság hű magyarságá­hoz és zsidóságához.

Back Mór rabbihelyettes ugyancsak csatlakozott az elhangzottakhoz, azzal, hogy mi tartsuk be úgy a zsidóság, mint a magyar állami törvényeket, s ezzel bizto­síthatjuk fennmaradásunkat.

Schück Jenő csatlakozott az elmondot­takhoz, megköszönte nekem, hogy szá­mos fogalmat tisztáztam az állam és fele­kezet viszonyának kérdésében, majd azt mondotta, hogy egyformán kell betartani úgy a vallási törvényeket, mint az állami törvényeket. Legyünk jó zsidók és jó ma­gyar hazafiak.

Ezután megköszönve a megjelenést, az elnöklő Schück Jenő főrabbi az Orto­dox Rabbitestület ülését berekesztette.

Budapest, 1969. február 17.

Seifert Géza