Olvasóink írják: – „Ilyen magas mércének – egy múzeum nem tud megfelelni!”

„Ilyen magas mércének egy múzeum nem tud megfelelni”

2003. októberi számukban Gettó vagy misszió címmel Pécsi Katalin be­számolót közölt a Sziget Fesztivál zsidó eseményeiről. A cikk erős kritikát fogal­maz meg a holokauszt-emléksátor záró beszélgetéséről.

Nem az a baj az amúgy általam tisz­telt cikkíróval, hogy nem akarta megér­teni, mire gondol Babarczy Eszter, ami­kor azt mondja, hogy nem a Holo­kauszt Múzeum az, amely egy húszéves lánynak segíteni tud abban, hogy megértse túlélő anyját. Pedig belát­ható, hogy ilyen magas mércének egy múzeum nem tud megfelelni, az összes érintett szubjektív véleménye nélkül a bemutatott történet sosem lesz teljes. Sikernek számít az is, ha gondolatokat, érzelmeket, empátiát tud ébreszteni azon húszévesek néme­lyikében, akiket a holokauszt témája még soha nem érintett meg, ehhez pe­dig szakítani kell a társadalom tette­sekre és áldozatokra, jókra és rosszak­ra történő felosztásával.

Nem is az a baj, hogy a szerző ki­ragadta, de nem próbálta értelmezni Zsolt Péter azon mondatát, hogy ő – ha­bár tanították neki – nem ért a holo­kauszthoz, amely kijelentés célja inkább a magyarországi középiskolai ho­lokausztoktatás kritikája volt, mintsem tudatlanságának beismerése.

Sokkal nagyobb baj, hogy Pécsi Ka­talin nem vette a fáradságot arra, hogy ha már nem hallgatja meg elejétől vé­géig az előadást, legalább a publikálás előtt utánanézzen, hogy a leírtak meg­felelnek-e a történteknek. Én ugyanis – ahogy az ott többször is elhangzott – az ominózus beszélgetésen más irá­nyú elfoglaltságom miatt nem vettem részt, Babarczy Eszter és Szerényi Gá­bor mellett – helyettem – Kemény Vagyim volt a harmadik beszélgetőpart­ner.

Zsolt Péter

ügyvezető igazgatóhelyettes,

Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény Közalapítvány