„Jó fiú volt” – nyugati hírportrálok az Ausztráliában gyilkoló terroristákról
Évek alatt felhalmozódó gyűlölet és az elfojtott vagy egyenesen letagadott antiszemitizmus vezetett az egyik legborzalmasabb zsidóellenes támadáshoz Ausztráliában.
Bíróság által közzétett felvétel
A figyelmeztető jelek már több mint két évvel ezelőtt félreérthetetlenek voltak: „Gázba a zsidókkal!” – skandálták a Sydney-i Operaház előtt napokkal október 7-e után; „halál a zsidókra” mázolták egy zsidó iskola falára; felgyújtottak egy zsinagógát; a zsidó közösség pedig újra és újra egyértelművé tette, hogy nem érzi magát biztonságban és nem részesül megfelelő védelemben.
Nem egy zsidó közösség elleni terrortámadásnak kellene lennie annak a pontnak, amikor a világ végre észreveszi az antiszemitizmus tagadhatatlan térnyerését. Mégis, úgy tűnik, sokan még most sem hajlandóak elismerni, hogy a támadás antiszemita indíttatású volt.
Annak ellenére, hogy a terroristák kifejezetten a hanukai eseményen összegyűlt tömeget vették célba, kezdetben mutatkozott némi vonakodás azzal kapcsolatban, hogy a zsidó közösséget nevezzék meg célpontként. Ehelyett a támadást homályos kifejezésekkel, egy szélesebb körű erőszakhullám részeként és ausztrál közbiztonsági kérdésként keretezték. Az antiszemitizmus nyílt megnevezésétől való ódzkodás nem véletlen, hanem része annak a mintázatnak, amely lehetővé tette, hogy a gyűlölet ilyen sokáig ellenőrizetlenül terjedjen.
Aztán ahogy a támadásról szóló híradások folytatódtak, a médiumok lassan elkezdték eltolni a fókuszt az áldozatokról az elkövetőkre. Bár az indítékok és a háttér megértésének helye van a felelős újságírásban, sok orgánum átlépett egy veszélyes határvonalat azzal, hogy finoman humanizálták az elkövetőket, miközben háttérbe szorították a zsidó áldozatokat.
A Newsweek egyik címe a támadó és családja kapcsolatára fókuszált, azt idézve, hogy az anyja „jó fiúnak” tartotta. Csakhogy nem annak kellene vezető hírnek lennie, amit az anyja gondolt róla a támadás előtt, hanem annak a ténynek, hogy tömeggyilkosságban vett részt egy hanukai eseményen. Az áldozatok családjainak fájdalma és a túlélők traumája érdemelte volna a történet középpontját, nem pedig a terrorista érzelmi jellemzése.
Az Irish Times hasonlóan hangsúlyozta, hogy a terroristáknak nem volt bűnügyi múltjuk, elhallgatva ISIS-inspirálta ideológiájukat, és ismét hétköznapi, jóravaló emberekként állítva be őket. A BBC pedig egyáltalán nem volt hajlandó terroristáknak nevezni őket. Ehelyett csupán „fegyveresekként” (gunmen) írták le őket – ez a kifejezés annyira steril, hogy az olvasónak a cím alapján fogalma sem lehetett arról, hogy halálos támadást követtek el zsidók ellen.
Ezzel párhuzamosan a Sky News elterelte a figyelmet a zsidó áldozatokról, azt állítván, hogy az ausztráliai muszlimok nem érezhetik magukat biztonságban. Ezzel erkölcsileg fejre állították a történetet, egy antiszemita terrortámadást úgy tálaltak, mint a moszlim közösségnek okozott kényelmetlenséget.
A módszer ismerős: a zsidó áldozatok eltűnnek, az antiszemitizmus absztrakttá válik, a média pedig továbblép anélkül, hogy valaha is szembenézne a gyűlölettel, amely a támadást lehetővé tette.
Amikor a zsidók meggyilkolására irányuló nyílt felszólításokat elszigetelt esetekként kezelik, amikor a zsidó intézmények elleni támadásokat elbagatellizálják, és amikor a zsidók félelmét politikai túlzásként kezelik, az erőszak elkerülhetetlenné válik. Egy zsidók elleni ausztráliai terrortámadás a folyamatos tagadás, a közöny és az erkölcsi kudarc következménye. Az antiszemita incidensek és a zsidó nép elleni erőszak média általi minimalizálása hozzájárul ehhez az ördögi körhöz.
Az antiszemitizmus nem a terrortámadásokkal kezdődik. Akkor kezdődik, amikor a figyelmeztető jeleket figyelmen kívül hagyják – és addig fog folytatódni, amíg az intézmények, a vezetők és a média nem lesznek hajlandóak világosan és egyértelműen kijelenteni, hogy a zsidókat azért vették célba, mert zsidók.
