Megjegyzések a Mazsihisz elnökének adataihoz

Mielőtt a hitközség fizikai és szelle­mi megújulását illusztrálni hivatott számokat elemezném, előbb Feldmá­jer Péter néhány – véleményem sze­rint – pontosításra szoruló megállapí­tásával szeretnék foglalkozni.

• „…abból a nem alaptalan feltéte­lezésből kell kiindulnunk, hogy a zsi­dó népesség életkori megoszlása ha­sonlít az egész lakosságéhoz.”

E megállapítás érvényességét két tényező gyengíti.

• A zsidóság többsége tudvalevőleg a társadalom felsőbb rétegeiben he­lyezkedik el, ahol a gyerekszám álta­lában kisebb, mint az alsóbb rétegek­ben. A magyar zsidóság körében ezt nem ellensúlyozza a modernizációtól kevésbé érintett és/vagy alacsonyabb státusú rétegek nagyobb gyerekszapo­rulata.

A másik ok az, hogy az elmúlt negyven év (ön)asszimilációs politiká­ja egy egész nemzedéket (a mai 30 és 60 közöttieket) távolított el a zsidó­ságtól, amelyek visszaáramlása ugyan már megkezdődött, de hogy a külön­böző közösségekben arányuk eléri-e már az idősekét, az még kétséges. Ugyanez mondható el a harmincon aluliak generációjáról.

• „A Gallup… 50 000 főben jelöli meg a magukat vallásos zsidónak valló személyek számát és ez a hi­bahatáron belül mozog.” (Kiemelés tőlem G. J.)

A Gallup kérdése pontosan így hangzott: „Születésekor milyen vallás­ban keresztelték vagy jegyezték be Önt?”¹ A kérdésre igennel válaszoló­kat így értelemszerűen nem lehet au­tomatikusan besorolni a vallásgyakor­lók táborába (sajnos). Az (1990-ben megszűnt) Magyar Közvélemény-kuta­tó Intézet munkatársai több mint tíz esztendőn át évente kilencezer fős mintának tették föl sok más között ugyanezt a kérdést. A kérdésre az izraelita vallást megjelölők száma az egész vizsgált időszakban 30-35 kö­zött mozgott (a kilencezerből!), ami 3,3-3,9 ezreléket jelent.² Eszerint Magyarország zsidó lakossága 39 ezer fő alatt – lenne, ha nem tudnánk, hogy a népi demokrácia korszakában a zsidók igen nagy része asszimilálód­ni kívánt, így természetesen gyerekeit sem jegyeztette be a hitközség anya­könyveibe.³ A Gallup-vizsgálat által ki­mutatott 5 ezrelék tehát valóban kis­sé soknak tűnik.

• „Arra a kérdésre, hogy a házastársa-élettársa milyen vallású, a vá­laszadók 0,3 százaléka nyilatkozott úgy, hogy zsidó a társa, ebből az kö­vetkeznék, hogy a magyarországi zsi­dóság 40 százaléka vegyes házasság­ban él.”

Feldmájer Péter nagyon helyesen feltételes módban említi a 40 százalé­kos vegyes házassági arányt, hiszen ez az említett statisztikai hibahatár miatt nem megbízható adat. Meglepő viszont, hogy a 0,5 százalékról szólva a „magyarországi zsidóságról” beszél, holott – ha az általam említett adato­kat nem is ismerhette – nyilván tudo­mással bírt a középnemzedék és a vallás viszonyáról, és nem akarta az e körbe tartozókat a zsidóságon kívül rekeszteni. Itt inkább csak elírásról le­het szó. Ez esetben viszont meg kell említeni, hogy – noha statisztikai bi­zonyossággal ismét csak nem rendel­kezünk – a nem vallásos zsidók köré­ben valószínűleg magasabb a vegyes házasságban élők aránya.

A fentiek nem kapcsolódnak szo­rosan a hitközség vezetőségének megújulásához, de ha már szóba ke­rültek, a magyarországi zsidóság de­mográfiája szempontjából jó tisztázni őket.

*

Ami mármost tulajdonképpeni té­mánkat illeti, Feldmájer Péter először részletesen összehasonlítja a ma­gyarországi népesség és a Mazsihisz közgyűlésének életkori adatait. Eltekintve attól a meghökkentő megálla­pítástól, mely szerint „lényegi különb­ség nem mutatható ki” (miközben a hetven éven felüliek aránya a közgyű­lés esetében háromszorosa a magyar népességének), nem értem az össze­vetés célját. Össze lehet hasonlítani a Mazsihisz teljes tagságának és a magyar lakosságnak az életkori összetételét, ugyanezt meg lehet ten­ni a Mazsihisz képviselő-testülete és a magyar parlament között (ahogy ezt később a szerző nagyon helyesen meg is teszi), avagy a Mazsihisz teljes tagsága és képviselő-testülete között: ezek egymással „érintkező” kategó­riák, az összevetés értelmes. A Mazsi­hisz közgyűlése és a magyar lakosság viszont két teljesen különnemű cso­port – mintha a magyar parlament és az orosz nép életkori adatait vetnénk egybe; a műveletnek nem sok értelme van. (Az adatok értékelését az is ne­hezíti, hogy a Mazsihisz elnöke – va­lószínűleg feledékenységből – egyet­len adatának forrását sem tüntette föl. Másik technikai probléma, hogy a 3. táblázat nem a „vallásos népes­ség” életkori megoszlását mutatja, ahogy azt a szerző a szövegben több helyütt írja, hanem a vallást firtató kérdésre válaszolók életkori összeté­telét (ahogy azt – szintén ő – a táblá­zat címében helyesen közöl).

Helyesen jegyzi meg Feldmájer Pé­ter, hogy „kontrollcsoportként érte­lemszerűen kínálkozik az… Országgyűlés korcsoport-összetétele”. Érde­mes a két képviselő-testület életkori arányait az általa megadott adatok alapján összevetni.

A 30-49, évesek illetve 70 éven felü­liek eltérő aránya enyhén szólva is szem­beötlő. Ráadásul a szerző által használt életkori kategóriák indokolatlannak tűnnek. Ha a legfiatalabbak kategóriá­jában ötéves intervallumot tartott indo­koltnak, vajon a következő korcsoport­nál (ahol a parlament tagjainak majd kétharmada található) miért vont egybe húsz évet? Így rendkívül nagy életkori különbségek maradhatnak rejtve. A Mazsihisz-közgyűlés esetében pedig alig­hanem érdemes lett volna a 80 éven felüliek arányát külön bontásban is kö­zölni. A fenti – valóban lényeges – összevetést kommentálva a Mazsihisz elnöke csupán arra utal, hogy a parla­ment összetétele „forradalmi változást” tükröz. Itt jogos föltenni a kérdést: a Mazsihisz-közgyűlés korösszetétele mi­ért nem tükröz ugyanilyen forradalmi változást, hiszen a rendszerváltás a zsi­dóság életében legalább annyi korlátot söpört el, mint az egész magyar társa­dalomban?

Végkövetkeztetésként a szerző a Ma­zsihisz-közgyűlés és a magyar lakosság teljesen irreleváns életkori összehason­lítására hivatkozik, és ebből vonja le azt a következtetést, hogy „nem emelhető kifogás a képviselő-testület korcsoport-összetételével kapcsolatban”. Ha csak arra akart utalni, hogy a képviselő-testü­let korösszetétele nem tér el a releváns magyar adatoktól, akkor a fenti (még e szerencsétlenül összeállított formájá­ban is) táblázat ezt ékesen cáfolja. Mind­ebből persze nem következik, hogy „emelhető-e kifogás” avagy nem, hiszen ez száz egyéb tényezőn múlik. Itt csu­pán arra akartam rámutatni, hogy az ér­velés kiindulópontja nem helytálló. A fel­vonultatott fölöslegesen nagy, rosszul csoportosított és időnként helytelenül értelmezett számtömeg, valamint a rá épített hibás érvelés ellenére is igaz le­het az, hogy a vezetőség megújult (ezt magam is tanúsíthatom, emlékezvén az 1989-es közgyűlésre, ahol hetven éven aluliakat nem sokat lehetett látni). A szerző adatai szerint a Mazsihisz 99 vá­lasztott testületi tagja közül 42 új, a BZSH-nál 80-ból 38. Pusztán statisztikai szemszögből nézve ez valóban jelentős változás. Hogy lényegi változást is je­lent-e, hogy az új képviselők valóban új szellemiséget is hoztak-e magukkal, az pusztán a számok alapján természe­tesen nem állapítható meg. Ugyanez mondható el a Mazsihisz, illetve a BZSH vezetőségéről is.

Végül megjegyezném, hogy a képvi­selő-testület korösszetételéről szóló bőséges értekezés (amit a Feldmájer Péterhez intézett nyílt levél is indukált) elhomályosít egy másik, ennél lényege­sebb kérdést: a Mazsihisz tagságának életkorát. írásának utolsó részében Feldmájer Péter megjegyzi, milyen nagy szükség volna rá, hogy megismerjük „a magyarországi zsidó népesség valós számait, korcsoportonkénti, foglalkozá­sonkénti és társadalmi helyzet szerinti megoszlását…” Ez valóban olyan maxi­mális program, amelyre nagy szükség volna, de amelyet megvalósítani nem­csak anyagi, hanem szakmai, kutatási okok miatt is rendkívül nehéz. Egy mini­mális program azonban jóval könnyeb­ben megvalósítható lenne. A meglévő zsidó szervezetek (így elsősorban a leg­nagyobb súlyú Mazsihisz) tagságát kel­lene felmérni, így legalább arról képet kapnánk, kikből is áll a zsidóság „ke­mény magja”. Mivel a címek és nevek rendelkezésre állnak, itt aligha ütkö­zünk leküzdhetetlen technikai nehézsé­gekbe. Így e szervezetek vezetői is töb­bet tudnának meg saját tagságukról és a zsidóság önképe is erősen javulhatna.

Gadó János

Fischer György, a Gallup munkatársa tájé­koztatása szerint.

2. Ezek az adatok az intézet (1988 előtt: Tömegkommunikációs Kutatóközpont) évente megjelenő „Panel dokumentáció” című kiadványában találhatók meg.

3. E sorok írójának az 1985. évi felvétel adatait volt módjában részletesebben megnézni. A 35 zsidó vallásban bejegyzett személy közül hárman voltak ötven éven aluliak.

Életkor	Magyar	Mazsihisz-
	Országgyűlés	közgyűlés
	1991	1995
15-24	0,8%	0%
25-29	6,4%	1,2%
30-49	62,3%	38,0%
50-54	8,0%	6,0%
55-59	8,5%	7,0%
60-79	10,0%	11,0%
70-	4,0%	36,0%