Kő a sziven

(K. P.-nek)

Tegnap, amikor a dédapádról olvastam,

és egyáltalán, véglapoztam az Albumot,

az jutott eszembe: tavaly, Lengyelországban,

végigzokogtam az auschwitz-i látogatást,

csak egyedül én, a csoport

biztosan azt gondolta, talán mindenkim itt veszett oda,

pedig mi mindannyian megúsztuk megöletés

és gyilkolás nélkül, apámat, amikor én még egy halvány

gondolat se voltam, anyáin könyörögte ki a katonaságtól.

Most már tudom, sirattam a tieidet is, pedig nem is

sejtettem még, hogy ők is így szálltak el a füstön át,

és sirattam magunkat is, hogy ezeken a dolgokon

már soha visszamenőleg nem tudunk változtatni,

és sirattam a csoportból a német lányokat,

akik semmiről sem tehettek, és az együttérzés

könnycseppje a szemük sarkán nem serkedt ki mégse,

és sirattam mindazokat, akik többé már nem tudnak sírni.