Írások

Írta: Archívum - Rovat: Archívum

Kárpáti Katalin, Nagy Lajosné: Írások

(Részletek a második visszaemlékezésből)

„Szelektálás a 22-esből. Még elég kö­vér vagyok az éhezések ellenére, pedig már sokat lefogytam. Félek, hogy nem találnak elég soványnak munkára. Mez­telenül felemelt karokkal kell elvonulni az SS-ek előtt, most már tudom, ki Ő. Mengele. Lábujjhegyre állok, és úgy megyek el előtte, hogy soványabbnak látsszam. Egy SS-nő rám vág egy nagy bottal: „Schnell!” – ordítja…

Huszonöt kilós cementzsákokat kel­lett kettőnek elvinni a keveréshez. Leg­többször a legerősebbek vitték a zsá­kokat, a fiatalabbak, gyengébbek ke­verték a betont, ahogy bírták, lassan. A kiürült cementes zsákokat félretettük, volt már tervünk velük. Ruhát csinál­tunk belőlük, mert csak egy szál ruha volt rajtunk. Kivágtuk felül és két kar­lyukat csináltunk és a felsőruhánk alá vettük fel. Nem éreztük úgy a hideget. Később szalmával töltöttük meg és spárgával megkötöttük a derekunkon. Rövidesen megtiltották, mert sebeket kaptunk a cementportól. Fejünket, ami kopasz volt, nem engedték bekötni a törülközőnkkel, nekünk csak szenved­ni volt szabad, enyhíteni semmit sem…

Minden idősebb nőnek volt egy pártfogolja, akire vigyázott, óvta min­dentől, megosztott vele minden falat ennivalóját, csak életben maradjon. Az én pártfogoltam Steiner Vali volt, Újpestről… Gyönyörű édes hangja volt, mindég énekelt, fiatal szép gye­rek, 20 éves… Az egyik német Todt munkás – idős, 50 körüli ember – na­gyon megszerette Valikát és a hang­ját. Minden alkalommal hozott neki egy-egy almát, nekiadta a szendvi­csét, vagy egy pár szem nyers krump­lit hozott. Egy alkalommal megsúgta Valinak, hogy másnap ruhákat fog hozni nekünk. Meg is jelent az öccsé­vel egy-egy hátizsák ruhafélével. Már akkor térdig erő hóban jártunk ki az erdőbe. Most is előttem vannak a hó­tól lehajtó fenyőfák, azóta utálom a fenyőfákat. Odaadták a hátizsákot ti­tokban, és mi azonnal, ott a hóban szétosztottuk az egészet, mindenki­nek. Mintha most lenne: én letérde­peltem a hóba, és elkezdtem vinnyog­ni, bőgni, és köszönni az Istennek, hogy ezt tette velünk, hogy így segí­tett rajtunk…”

támogatás

Címkék:2002-02