Egy igaz ember halálára
Gáspár Ferencet régóta ismertem. Tudtam róla, hogy vidéki zsidó családból jött, hogy sok családtagját megölték a nácik, és arról is tudomásom volt, hogy a háború után különféle párttisztségeket töltött be, majd levéltáros lett. Vezetői posztokat is betöltött. Gáspár Ferenc kedves és segítőkész ember volt, ezenkívül pedig hihetetlenül szerény. Sohasem fitogtatta tudását, ám mindig készen állt arra, hogy válaszoljon bármilyen kérdésre. Aki ismeri a magyar glóbuszt, az pontosan tudja, hogy milyen ritkák e tulajdonságok. Akit a jó vagy a rossz sorsa e tájra vetett, az pontosan látja a „percemberkék” tömegeinek nyomulását, a tehetségtelenek és jellemtelenek színes, szinte dantei seregszemléjét. Gáspár Ferenc nem közéjük tartozott.
Komoly Fizikai és szellemi tartással rendelkezett, és képes volt arra, hogy kritikával szemlélje önmagát, fiatalkori tetteit, a kort, melyben élt, s erről történeti kutatásai során is tanúságot tett. Gáspár Ferenc így nemcsak a magyarországi Soa történetével, hanem a felszabadulás utáni eltorzuló magyar demokrácia, majd a „szocializmus” históriájával is foglalkozott és éles szemmel fedezte fel és azonosította be az igazságtalanságot és a méltánytalanságot. Sohasem nevezte tévedésnek vagy bocsánatos bűnnek. A morális szembenézés képessége csak az igazaknak adatik meg.
Mivel még élete alkonyán is sokat járt levéltárba, mindig szívesen adott át lapunknak olyan levéltári anyagot, melyről úgy vélte, közlése a tisztánlátást és a múlttal történő szembenézést segíti elő. Volt türelme ahhoz, hogy kivárja a leadás és a megjelenés közti hosszú hónapokat. Pedig csak a Fiatalok tudnak várni.
Gáspár Ferenc nem volt hajlandó különbséget tenni bűn és bűn között, és eljutott arra a pontra, ahol a választóvonal nem a különféle totalitárius mozgalmak által okozott szenvedések, hanem a jó és a rossz között húzódik. Többre ember nem lehet képes.
Emléke legyen áldott.
N.A.
Címkék:2003-06