Egy cikk, és ami mögötte…nincs

A NEWSWEEK-CIKK témája kétségkívül fontos, sőt bizo­nyos tekintetben akár prece­dens értékűnek is mondható. Izrael, amelyet nem csak az arab világ, hanem az egész szocialistának nevezett világ- rendszer szinte a nemzetközi politika bűnbakjának kiáltott ki, az óriási nyo­másra valamilyen ellennyomással kel­lett, hogy válaszoljon. A gazdaság, a társadalom központosítottabb volt, mint a nyugati demokráciáké, számos szocialisztikus elem szőtte át őket (noha ezek autentikus szocialista elemek vol­tak, amelyeket nem a sztálini Szovjet­uniótól vettek át). Mindez vonatkozott az ideológiára is: Izrael, amely egyrészt a holocaustot elszenvedett zsidóság reprezentánsa volt ország-világ előtt, másrészt hatalmas ellenséges tábor fenyegette nyíltan megsemmisítéssel, nyilván az igazság és a jogos ön­védelem tudatában vállalhatta minden cselekedetét és nem érezte úgy, hogy szégyenkeznivalója lenne. Ez a légkör nem volt kedvező ahhoz, hogy be­lássák: a háborúban nagyon nehéz makulátlanul tisztának maradni, még akkor is, ha nem kétséges, hogy melyik oldalon áll a jog és az igazság.

A szocialista rendszer bukásával Iz­raelben is nagyon sok minden megvál­tozott. Megszűnt az országot fenyegető – és a Szovjetunió által menedzselt – életveszély, amelyre – ha kellett – az egész izraeli társadalom egy emberként állt talpra. A gazdaság és társadalom államszocialista szervezési módjának kudarca pedig arra kényszerítette az izraelieket is, hogy saját társadalmuk­ban is sok mindent újragondoljanak. Kedvezővé vált a légkör a kritikus önvizsgálathoz. Ez alól nyilván nem volt kivétel az ország elmúlt negyven évének történelme sem, amelyet a közelmúltig elég sematikus felfogás uralt.

A Newsweek-cikk az ország tör­ténelmének újraértékelését mutatja be, amit természetesen a fiatalabb törté­nésznemzedék végez el. Precedens értékűnek pedig azért nevezhető ez, mert jól példázza azokat az értékátren­deződési folyamatokat, amelyek az izraeli társadalom más területein is vég­bemennek.

A dolog eddig rendben van. A problémát e sorok írója abban látja, hogy az említett cikk

1. amerikaiak számára íródott, így a másként indoktrinált magyar olvasó számára egyes megállapításai egészen más értelmet nyerhetnek;
2. az amerikai olvasóknak szánt értelmezési keret is hamis;

nagy fontosságú megállapításokat egy-két mondatban, magyarázat nélkül odavet;

Nem kevésbé precedens értékű te­hát, ha bemutatjuk azokat a torzulá­sokat, amelyeken keresztül e cikk a magyar olvasóhoz eljut.

1.

Hogy bizonyos információkat miként értelmezünk, az nagymértékben függ az „értelmezési kerettől”, azoktól a háttér-információktól, amelyeket a témáról már korábban felhalmoztunk. Tudnivaló, hogy a politika területén e háttér-információk kevés esetben különböztek annyira keleten és nyuga­ton, mint éppen az Izraellel kapcsola­tosak. A tételt egy – a fenti cikkből vett – példával illusztrálva: mikor arról olvasunk, hogy az izraeliek „1948-ban Lodban mintegy 250 arab civilt öltek meg”, akkor a Chrudinák-féle Panorá­mán nevelkedett magyar olvasó ezt az információt eddigi ismereteinek meg­felelően dolgozza föl: persze, az iz­raeliek mindig is ölték a palesztinokat, nem csoda, hogy már 1948-ban is ezt tették. Egy amerikai olvasó – akinek a cikket eredetileg írták, és akit hazájában a média úgy informált, hogy e konflik­tusban alapvetően Izrael a „good guy”, a jó fiú – a cikket valószínűleg másként fogja értelmezni, valahogy így: hát persze azért ők sem makulátlanok. Egy további példa: a „cionista szennyes” kifejezés magyar környezetben a fen­tiekből következően még problema­tikusabb, mivel a „cionizmus” a ma­gyar átlagolvasó számára az elmúlt negyven évben a legnegatívabb politi­kai kifejezések egyike volt. Ezért e szó társítása a „szennyes” epitethon ornansszal nemcsak igen erőteljes, hanem nagyon is kézenfekvő és a már létező beidegződéseket erősíti meg. Az ameri­kai olvasó számára viszont megvan a blikkfangos, meghökkentő hatása, hiszen számára ez a szókapcsolat ko­rántsem magától értetődő.

PERSZE A FENTIEK ELLEN fel­hozható, hogy a Szombat olvasói korántsem az átlag magyar olva­só értelmezési keretében szemlélik a Közel-Kelet fejleményeit. Kétséges azonban, hogy kialakult-e már egy ettől független, a tények jó ismeretén alapuló, szélsőséges elfogultságoktól mentes stabil háttértudás. E sorok írója attól tart, hogy még a magyarországi zsidó köztudat sem jutott túl azon a perióduson, amelyet alapvetően be­folyásol az a feszültség, amely egyrészt az elmúlt korszak Izrael-ellenes propa­gandája, másrészt az ezen felháborodó kritikátlan Izrael iránti lojalitás között húzódik. Ha például a fent leírt lodi esetnél maradunk, ennek mindenféle háttér-információ nélkül való közlése a magyar olvasóban rossz beidegződé­seket erősíthet meg, az Izraellel szimpa­tizáló zsidókban viszont ingerült el­utasítást válthat ki. Az amerikai olva­sónak szánt információ tehát magyar környezetben egészen másképp „csa­pódik le”.

2.

A következő probléma az, hogy maga a nyugati (főként nyugat-európai) értel­mezési keret is megkérdőjelezhető: a nyugati média a közel-keleti problémát alapvetően izraeli palesztin konfliktus­ként kezelte, miközben Izrael – egészen a legutóbbi időkig – az arab világ túlnyomó részével állt szemben, amely egységesen elutasította létezését.

Hasonlítsuk össze a megszállt terü­letek palesztinjainak jogait, mondjuk az erdélyi magyarokéval. Miközben utób­biak autonómiatörekvéseit rendre el­utasítják és anyanyelvűk használatát is súlyosan korlátozták, addig a megszállt területek palesztin településein magától értetődő volt, hogy palesztin polgár- mestert választanak, hogy több egye­tem működik (miközben Erdélyben a magyar felsőoktatást szinte teljesen föl­számolták), az arab nyelv használatát, jogosságát pedig soha senki nem vonta kétségbe. Ennek ellenére az erdélyi magyarok a román állam iránt mindig sokkal nagyobb lojalitást tanúsítottak, mint a palesztinok Izrael iránt. Mi en­nek az oka? E sorok írójának vélemé­nye szerint az, hogy míg az erdélyi magyarok józanul belátják: az erő­viszonyok olyanok, hogy sorsukban radikális változást nem remélhetnek, konfliktusukat a román többséggel ma­guknak kell rendezniük, addig a palesztinok az arab világban azt a (le­galábbis a közelmúltig) domináns véleményt osztják, amely szerint Izrael nem partner, hanem megsemmisítendő ellenfél. Csak azért vethették magukat (gyakran a szó szoros értelmében vett) öngyilkos dühvel harcba Izrael ellen, mert maguk mögött tudták a hatalmas arab világot, amely (ők azt hitték) nem­sokára csatlakozik harcukhoz. Aligha lehet másképp magyarázni az Öböl­háború idején tanúsított magatartá­sukat, mikor a háztetőkre fölmászva üd­vözölték Szaddam Húszéin Izraelre irányított rakétáit.

A nyugati média viszont ezt az alapvető fontosságú tényezőt figyel­men kívül hagyta. A közel-keleti kon­fliktus itt úgy jelent (és gyakran még ma is úgy jelenik) meg, mint izraeli- palesztin szembenállás. Ez a szemlélet akkor ért zenitjére, mikor az intifada idején a világ azt láthatta, hogy kő­dobáló palesztin gyerekek állnak szem­ben állig felfegyverzett izraeli katonák­kal. Ez volt Izrael legsúlyosabb ver­esége az egész konfliktus során, ame­lyet nem a harcmezőn, hanem a nemzet­közi tömegkommunikációban szen­vedett el. A Newsweek-cikk, amely alapvetően ebben a keretben mutatja be az 1948-as függetlenségi háborút, ezt a szemléletet alkalmazza.

3.

Miután a cikk az értelmezési problémák miatt igazán érdekes, a harmadik prob­lémáról csak röviden: nagyon meglepő például az az állítás, amely szerint „az izraeli vezetők mereven elutasítottak bármiféle engedményt, amely lehetővé tette volna a békekötést a háború után”. Mivel ez alapjában kérdőjelezi meg azt a tudásunkat, mely szerint e konfliktus­ban az arab fél volt az, amely nem kívánt békét Izraellel, ezért ezt a tételt igazán érdemes lett volna néhány mon­datban kifejteni. Ugyancsak megérde­melt volna néhány mondatnyi rész­letezést az az állítás is, amely szerint a „palesztinai zsidó vezetők nem tettek meg mindent, hogy megmentsék az európai zsidóságot”.

Elsődleges szándékom az volt, hogy egy általam hibásnak vélt szemlélettel vitatkozzam. Úgy vélem, hogy a News­week-cikk (önmagukban is gyakran problematikus) állításai a fentebb leírt kettős torzító szűrőn keresztül jut a magyar olvasó elé.