Dühös vagyok a marhaságra

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: Reggel

2008. április 13. / Hegedűs V. Rita

Különvéleményen – Egyik kritikusa azt írta róla, hogy hullámvasutaztatja olvasóit: áhítatos témákról profánul beszél. Popper Péter szerint nem kell mindig ájtatos képet vágni.

Hetvenöt évesen is tanít, előadásokat tart, könyveket ír. Popper Péter egykori pszichoanalitikusának tanácsára tudatosan vállalja túl magát. Mint mondja: depressziójának egyetlen ellenszere az aktivitás.

A magyar törvények értelmében 65 éves koráig lehet valaki vezető pozícióban az oktatásban, és 70 éves koráig dolgozhat. A több egyetemen oktató Popper Péter nem könnyen élte meg, hogy életkora miatt csak „emeritus”, azaz tiszteletbeli professzor lehet. A 75 esztendős pszichológus-filozófus-író ma már csak összehasonlító vallásfilozófiát tanít. Viszont előadásokat tart szerte az országban, könyvei jelennek meg, és vallási, illetve társadalmi kérdéseket feszegető sorozatokat szerkeszt.

Nem vállalja túl magát?

– Mindig többet vállalok, mint amennyi belefér az életembe. Ezt egykori pszichoanalitikusom tanácsára teszem, mert ő azt mondta, hogy a depressziómnak az egyetlen ellenszere az aktivitás. Mindenféle mellék- vagy hátsó gondolat nélkül élek így. Nagyon nehéz nem depressziósnak lenni.

Ismét elindult a Popper-műhely a Spinoza Házban. Miért tartja fontosnak, hogy ilyen formában is találkozzon a közönséggel?

– Ha őszintén válaszolok, akkor egyrészt azért, mert hiú vagyok, és szeretek szerepelni a nyilvánosság előtt. Másodszor azért, mert fizetnek érte. Nem vagyok aszkéta típusú ember, tehát bizonyos összeget meg akarok keresni. Harmadszor pedig azért, mert rettenetesen bosszant, hogy mennyi marhaságot beszélnek össze az emberek a pszichológia, az ezotéria, a misztikum nevében. Dühös vagyok a marhaságra, és az ebbéli haragomat jól ki tudom élni ezekben az előadásokban. Az emberek ezért jönnek el, mert őszintén, érthetően beszélek.

Gondolja, hogy ezért népszerűek a könyvei is?

– Egy kritikusom egyszer azt írta, hogy hullámvasutaztatom az olvasót: áhítatot keltő témákról beszélek, és hirtelen profanizálom a szöveget. Nem kell mindig ájtatos pofát vágni, humorra is szükség van.

Hogyan kezdett el írással foglalkozni?

– 19 éves korom körül Benjamin László költő bevitt a fiatal írók munkaközösségébe, hogy dolgozzak az akkor indult új folyóiratnál, az Új hangnál. Elkezdtem nyüzsögni, de úgy gondoltam, a Popper Péter nem elég magyaros név, ezért Péter Illés, illetve Kristóf Péter művész-néven publikáltam a verseimet, prózáimat. Ezzel egy időben bekerültem a mozgásterápia-intézetbe kezelőnek Pető András mellé. Megkért, hogy mutassam meg neki az írásaimat. Négy nap múlva azt mondta: nézd fiam, ezek jó versek, jól írsz, de nem vagy jobb, mint Baudelaire. Mi értelme rosszabbul írni? Elgondolkodtam, beült a szívembe a mondata. Az ember lehet másodrendű mérnök, pszichológus, sebész, de másodrendű művész nem. Szörnyű sors, amikor valaki a művészet előszobájából kukucskál befelé. Letiltottam magam a publikálásról. 48 éves koromig nem jelent meg tőlem semmi. Csak a magam élvezetére írtam.

Mitől gondolta meg magát?

– Megmutattam egy esszémet Gera György író-műfordító barátomnak, akinek tetszett az írásom, és kérdezte, hogy miért nem jelentettem meg. Eszem ágában sem volt publikálni, de négy nap múlva meghalt, így végrendeleti mondattá vált számomra a kérdése. Akkor föloldottam az évtizedes tilalmat. Most azért írok sokat – gondolom –, mert fölgyűlt bennem. Gyorsabban írok, mint ahogy olvasni lehetne.

Kiknek ír?

– Először is magamnak. Nem kukucskálok kifelé, hogy mit szólnak hozzá, mert azt gondolom, ha valaki az elképzelt közönségére kacsingat, akkor őszintétlen lesz, amit csinál. Annak írok, akit érdekel, nincs célzott közönségem.

Ön szerint feloldható az a sok gyűlölködés, ellentét, ami ma Magyarországon a közéletben tapasztalható?

– Nem. Pesszimista vagyok, ennek az országnak ez a végzete, a rossz sorsa. Ez nem most kezdődött, hanem már a kereszténység felvételekor. A pogányság és a kereszténység számtalanszor összecsapott már. Megkeresztelt pogány vezérek harcoltak, mint Koppány vagy Ajtony. A szétszakadások mindig megismétlődtek. Mi volt a Rákóczi-szabadságharc idején? Nem kurucok és labancok ölték egymást óriási lelkesedéssel? Magyarok a magyart? Nem ugyanez a helyzet ismétlődik meg, ha forradalom van vagy nagy változás? Mindegy, hogy fasizmusról vagy sztálinizmusról beszélek. Nem ezek a szakadások újulnak ki újra meg újra?

Ezért pesszimista?

– Úgy élem meg ezt a dolgot, hogy vannak szabad népek és vannak szabadságszerető népek. A szabad népeknél a történelmük folyamán kialakult egy demokratikus életforma, életstílus hagyománya. A szabadságszerető népek mindig szerettek volna szabadok lenni, de sosem voltak azok. A mi nyakunkon mindig ott ült vagy a tatár vagy a török vagy az osztrák vagy a német vagy az oroszok. Nem alakultak ki az európai kultúra viselkedési hagyományai. Nem keresztény erkölcs szerint viselkedünk, hanem mint megkeresztelt pogányok. Ebből a helyzetből nem könnyű kimászni. Biztosan kilábal belőle az ország, de az sok évtizedig fog tartani. Az országnak van egy másik tragédiája. Például a közlekedési dugókban mindig van tizenöt gazember, aki kivág a sorból, és jogtalan előnyt akar szerezni magának. Amíg ez van, addig nincs demokrácia. Amíg szagról ismerem fel a határon, hogy osztrák vagy magyar vécében vagyok, addig nincs demokrácia. Ez egy hosszú-hosszú folyamat, nem számítok arra, hogy akár az én életemben, akár még a következő generáció életében ez megszűnik, de talán lassan kialakul egy viselkedéskultúra. Ezt ki kell böjtölni, hacsak nem csap át az ellenkezőjébe.

Ezt hogy érti?

– Ha egy országban nagy lesz az anarchia, és a kormányozhatatlanság felé halad, akkor mindig feltűnik egy erős ember, akit valamilyen hatalom támogat. Demokratikus úton hatalomra kerül, azonnal megfojtja a demokráciát és diktatórikus eszközökkel rendet csinál. Ez így volt Napóleon, Lenin és Sztálin idején is. Önként jelentkezők mindig vannak, akik már mutatják magukat, hogy na majd én rendet csinálok.

Ön minek tekinti a politikát?

– Foglalkozásnak. De a legtöbb politikus úgy érzi, hogy küldetése van. A nemzetet akarják megmenteni. Profetikus, karizmatikus igénnyel lépnek fel. Ebben a pillanatban a másként gondolkodó ember az rossz, mert nem úgy gondolkodik, mint ő, a küldetéses. El kell pusztítani. Ott tartunk, ahová egy szabad, demokratikus ország politikusa soha nem jut el. Az angol konzervatív nem tartja a munkáspártiakat hazaárulóknak. Nálunk ez másképp van. Ha a saját életemről beszélek, az jut az eszembe, hogy a Magyar Jelenben megjelent egy anyag: „Mikor döglesz már meg, Popper Péter?” címmel. Ezt lehet? Ha a 19. század parlamentjében egy képviselő azt mondta volna a másiknak, hogy hazaáruló, abból párbaj lett volna. Ma súlytalanul lehet mondani. Nincs konzekvenciája a dolgoknak. Ha a tekintélyes elit ezt a stílust használja, és lop és hazudik, akkor a kisember miért ne tegye? Ez lefelé fertőz. Rosszul érzem magam a magyar közéletben emiatt.

Magyarországon mindenki ért a politikához. Ennek mi az oka ön szerint?

– Évtizedeken keresztül írtam politikai publicisztikákat, mára abbahagytam, mert semmi értelme. Ha Svédországban születek, vagy Angliában, közel nem megyek a politikához, nem érdekel. Magyarországon más a helyzet, mert a politika értem jön. Bejön az életembe az asztalomig, az ágyamig. Adott esetben azt vizsgálja, hogy megkereszteltetem-e a fiamat. Járok-e templomba? Milyen színvonalon élek? Mit érdekel egy svéd pszichológust, hogy ki van kormányon? Vagy egy angol fül-orr-gégészt? Itt elég egy kormányváltás, és kirúgják az embert az állásából. Itt a politika kopogás nélkül betör a lakásomba, az egzisztenciámba. 1963 óta dolgoztam a televíziónak, háromszor is kaptam nívódíjat a sorozataimért. Kormányváltás volt, és két hét alatt úgy rúgtak ki, hogy röpültem. A kész anyagaimat dobozba rakták. Pedig nem politikai, hanem egy fejlődéspszichológiai és egy valláspszichológiai műsorról volt szó. Ilyenkor nem tudok nem politizálni. Hiába tanácsolja Voltaire, hogy műveljük csak kertjeinket, de hát a kertembe bejön a farkas. Hogyan műveljem?

*

   
     

Popper Péter 1933-ban született.
Filozófia, logika, pszichológia szakon végzett. A pszichológiai tudományok kandidátusa. Csaknem harminc éven át volt a SOTE tanára. 1992-től három évig volt vendégprofesszor az izraeli Bar Ilan egyetemen.
Jelenleg összehasonlító valláspszichológiát oktat a Rabbiképző – Zsidó Egyetemen.

támogatás