Brezsnyev eltörölte volna Izraelt

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

2007. június 4. Egy izraeli szerzőpárosnak a negyvenedik évfordulóra megjelent új könyve szerint a Szovjetunió provokálta ki az 1967-es hatnapos háborút, hogy ennek ürügyén lebombázhassa az izraeli atomprogram központját, a dimonai reaktort. Az orosz védelmi minisztérium elismerte, hogy szovjet vadászrepülőgépek 1967 nyarán többször is átrepültek Dimona felett. Moszkva hazárdjátéka öt évvel a kubai rakétaválság után az egész világot újra az atomháború küszöbére sodorta.

 

  Brezsnyev  
  Leonyid Iljics Brezsnyev  

A szovjetek elképzelése az volt, hogy belerángatják Izraelt egy háborúba, úgy intézve a dolgot, hogy a zsidó állam mérje az első csapást valamelyik arab szomszédjára, s ezáltal ő tűnjék agresszornak, majd egy egyiptomi- szovjet válaszcsapás ürügyén emiatt lebombázták volna a dimonai atomlétesítményt. Tengerről indítható szovjet atomrakéták is készenlétben álltak arra az esetre, ha Izrael nukleáris fegyvert vetett volna be a háborúban – állítja a Gideon RemezIsabel Ginor szerzőpáros. Mint írják, az hiúsította meg a szovjet elképzelést, hogy az izraeli hadsereg váratlanul átütő sikereket aratott a háború kezdetén.

A szerzők dokumentumokra és az akkori események magas rangú résztvevőire hivatkoznak könyvükben, köztük Vaszilij Resetnyikov tábornokra, a szovjet hadászati bombázók flottájának parancsnokára és Oleg Grinyevszkij moszkvai külügyi tisztségviselőre. Az 1967. június 5-én kitört hatnapos háborúban az izraeli hadsereg fölényes győzelmet aratott az egyiptomi, a jordániai és a szíriai haderő fölött. A harci cselekmények az izraeli légierőnek egy egyiptomi légi támaszpont elleni megelőző csapásával kezdődtek meg.

Isabel Ginor, aki a Szovjetunióból vándorolt be Izraelbe, néhány évvel ezelőtt átlapozott egy ukrán folyóiratot, amelyben egy egykori szovjet tengerésztiszt emlékirataira bukkant, aki arról számolt be, hogy 1967-ben parancsot kapott arra, válasszon ki harminc “önkéntest”, akikkel Izraelben kell partra szállnia. A szerzők először ugyan szkeptikusak voltak, ám kutatásaik során ez az állítás más forrásokból is bizonyítást nyert, ráadásul csak a jéghegy csúcsa volt.

A könyv címe, Foxbats over Dimona (Vadászdenevérek Dimona felett) arra utal, hogy a szovjet tervet reakciónak szánták a Dimonában folyó izraeli atomfegyver-fejlesztésre. A NATO ugyanis Foxbatnek nevezte a későbbi MIG-25-ös vadászrepülőket, melyekkel akkoriban még csak szovjet pilóták repülhettek. 1967. május 17-én és 26-án valóban átrepült egy Foxbat a Dél-Izraelben található dimonai reaktor fölött. Dimona elpusztítása nemcsak Egyiptom, hanem a Szovjetunió számára is a legfontosabb háborús cél volt. Az izraeli szerzők könyve nyomán az orosz védelmi minisztérium honlapján hivatalosan is megerősítették, hogy szovjet pilóták hajtották végre ezeket a berepüléseket.

A szovjet vezetés azon fáradozott, hogy kiprovokálja az izraeli támadást – ami sikerült is -, hogy aztán az “agresszor” ellen a megtámadott arabok oldalán avatkozzon be. Az arab légierő június 5-ei megsemmisítése azonban keresztülhúzta a szovjet-arab terveket. A szovjet hadműveleteket leállították, és csak azután indították részben újra, hogy Izrael megtámadta Szíriát, és akkor állították le végleg, amikor Izrael fegyverszünetben állapodott meg Damaszkusszal. A tervek meghiúsulása később ahhoz vezetett, hogy a szovjetek még arab szövetségeseik előtt is letagadták, hogy megígérték a beavatkozást az oldalukon.

A Szovjetuniót 1965 végén Mose Sneh, az izraeli Kommunista Párt akkori vezetője tájékoztatta Izrael atombomba- fejlesztési terveiről. Sneh az információt egyrészről Isser Hareltől, a Moszad és a Sin Bét akkori vezetőjétől, valamint a kormány biztonsági tanácsadójától kapta, aki tudta, hogy az általa kiadott információk továbbadásra kerülnek. A Szovjetunióból az információ eljutott Nasszerhez, aki már 1966 elején egy Izrael elleni megelőző csapáson gondolkodott.

Moszkva attól tartott, hogy az izraeliek által kifejlesztett atomfegyver keresztülhúzná a szovjet nukleáris fenyegetést, ezért 1967 elején megerősítették a Földközi-tenger keleti részén állomásozó szovjet flottát, Nasszernek pedig egy Izrael elleni “nukleáris védőpajzsot” ígértek. Május 17-én a hatodik amerikai flotta parancsnoka nyíltan panaszkodott amiatt, hogy a szovjet flotta felvonulása korlátozza az ő lehetőségeiket.

Habár a szovjet hírszerzés – ahogy a szerzők is megerősítik – megbízható forrásokkal rendelkezett Izraelben, nyilvánvalóan hamis információt adtak ki az izraeli csapatok összevonásáról a szír határ mentén, ami ékesen bizonyította, hogy vezetőik politikai elvárásainak akartak inkább megfelelni a tények átadása helyett. Nem sokkal a háború előtt Jigal Karmon, a Moszad vezetője találkozott a CIA vezetőjével Izraelben. A szerzők a jegyzőkönyvből egy drámai vitát idéznek, amelyben Izrael a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok közötti közvetlen katonai konfrontáció veszélyére figyelmeztetett. Karmon közölte az amerikaiakkal: “Jelentéseink szerint a szovjet flotta már úton volt a Fekete-tengeren. Nemrég tudtuk meg, hogy a közelünkben vannak. A szovjetek kockáztatnak, mert ha ebben a körben veszítenek, elveszíthetik a Közel-Keletet.

A rendszerváltás után a Stasi-archívumokból napvilágra került Brezsnyev egy titkos beszédének szövege, amelyet a Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottságában mondott el a hatnapos háború után. Ez többek között igazolta a Politbüro által elrendelt állandó dezinformációs kampányt a szír határ menti izraeli csapatösszevonásokról – amely 1967 májusának közepén a krízist előidézte -, és bizonyította, hogy ezt a stratégiai lépést a legfelsőbb szinten határozták el, és hogy Egyiptom is beleegyezett abba, hogy reagáljon rá.

Remez és Ginor egy alapos kutatáson nyugvó, izgalmas könyvet írtak a Földközi-tenger keleti partvidékén zajló hidegháborúról, amellyel egyértelműen felülbírálták az eddigi történetírást: a szovjetek szerepe a krízis kirobbantásában nem véletlen hiba, hanem tudatos stratégia volt.

Az Egyiptomi Pearl-Harbor

Az izraeliek 1967-es haditerve a németek 1914-es Schlieffen tervét vette alapul, mely szerint először a veszélyesebbnek látszó fronton indítanak totális támadást, miközben a másik fronton, az ellenfél lassú reakciójában bízva, csak csekély erőket vetnek be. Izrael esetében a veszélyes front az egyiptomi-izraeli határ, a Sínai- félsziget volt, míg a jordán-szír határ mentén jelentéktelen számú katonát állomásoztattak. Az izraeli háborús kabinet a nulladik órát, vagyis a támadás kezdetét az első arab támadás időpontjára helyezte. Nem kellett sokáig várniuk. 1967. június 5-én, hajnali 4 óra 30 perckor egyiptomi repülőraj tört be az izraeli légtérbe, elindítva az izraeli haditerv első felvonását, az átfogó légi csapást.

A riadószirénák hatására több mint háromszáz gép, Izrael teljes légiereje levegőbe emelkedett a huszonöt kijelölt célpont, a legjelentősebb egyiptomi katonai repterek irányába. Az arab repülőtereken a látványt talán leginkább Pearl Harbourhoz lehetett volna hasonlítani. Az izraeli vadász- és bombázórajok hullámokban zúdultak a reptereken védtelenül várakozó gépekre, mielőtt az arab pilóták észbe kaphattak volna. Háromszáz egyiptomi harci gép már az első órában megsemmisült, és a nap végére összesen több mint négyszáz modern szovjet vadászgép hevert ócskavasként a betonon. Kilencven százalékuk még a földön elpusztult, miközben izraeli veszteség gyakorlatilag nem volt. Az összehangoltság, a tervezés és a precizitás diadala Izrael kezébe adta a térségben az addig elérhetetlenek tűnő légi fölényt, amelyet a zsidó állam egészen napjainkig megőrzött.

(Forrás: Hetek)

[popup][/popup]