A 16 óra című rádióműsorban

A 16 óra című rádióműsorban Dorogi Katalin kérdezte a megemlékezésen megjelent Pokorni Zoltánt, a FIDESZ elnökét és Lendvai Ildikót, az MSZP alelnökét. Részleteket közlünk az interjúkból.

Pokorni Zoltán

Ha valaminek szimbóluma a holoca­ust, akkor annak, hogy a modem tech­nológia az emberi gonoszsággal szö­vetkezve minden korábbi borzalmat és mélységet meghalad, nem a gépek, nem a technológia, nem a CNN és az Internet fog minket megmenteni attól, hogy ez a (…) borzalom be ne követ­kezzék még egyszer, hanem az a gát, amit (…) minden egyes nemzedékben föl kell építeni. Oktatási miniszterként feladatomnak éreztem, hogy (…) átnézessük az összes Magyarországon for­galomban lévő történelemkönyvet. Elavult, mechanikus, vagy a témát nem kellő érzékenységgel kezelő könyvek még vannak forgalomban, de vérlázító tartalmú vagy felfogású könyv már nincs. (…) A kormányzópárt feladata az, hogy a lehető leghatá­rozottabban utasítsa el (…), hogyha bárkit Magyarországon származása, vi­lágnézete, meggyőződése miatt ki akarnak rekeszteni, pusztán ezért el akarnak ítélni (…) A kormányzópárt­nak az az igazi feladata, hogy saját kezdeményezésében, pozitív kezde­ményezésében fejtse ki erről a fontos kérdésről a maga álláspontját. Ezt tet­tük, amikor a Holocaust-emléknapot a magyar középiskolákban bevezettük (…) amikor a magyar parlamentben, abban a teremben, a felsőházi terem­ben, arról a helyről, ahonnét egykor a zsidótörvények mellett érveltek a har­mincas és negyvenes években, arról a helyről hangzott el tavaly április 16-án héberül a gyászima, a kaddis. Ilyen a magyar országgyűlés épületében sose volt (…) Nem az a dolgunk, hogy elha­tárolódjunk az ország legkisebb párt­jának valamelyik képviselőjének a (…) megnyilatkozásaitól, hanem (…) hogy önálló, saját kezdeményezésünkkel kijelöljük azt az irányt, amit szerin­tünk ebben az ügyben vinni kell.

– És akkor mivel magyarázható az, hogy a vonatkozó törvény módosítására, a kiszabható büntetés módosí­tására végül nem került sor?

– Ezt sokkal inkább az igazságügy­-minisztertől kell megkérdezni, hiszen ez egy nagyon bonyolult ügy, minde­nütt a világon. Itt két elv, az emberi jogok alapvető védelme, azon belül is a diszkrimináció tilalma, illetve a szó­lásszabadság kérdése áll szemben egymással. Két elv áll szemben egy­mással, de meg fogjuk találni azt a keskeny ösvényt, az igazságnak, az emberségnek, a moralitásnak azt az ösvényé, hogy a magyar igazságszol­gáltatás a két fontos jogot egyensúly­ban tartsa.

Lendvai Ildikó

– Most valóban újabb jelentése van ennek a felszólításnak („Ki a gettóból” – a szerk)… Ma, ahogy a vers is mond­ja, finomul a kín, épülhetnek szellemi gettók. (…) Jelképes sárga csillagot tűznek ki mindenkire, akár rám is, akit az idegenszívűséggel bélyegez­nek meg, pusztán azért, mert esetleg másként gondolkozik egy-két kér­désről a politikában. Finomodnak a jelszavak, de nem a szándékok. Mert bizony ugyanúgy gettó, csak nem tég­lából épült (…) hanem szellemi gettó az, amibe be akarják zárni, bűnbakká minősítve azokat a csoportokat, akik­kel az előítéletekre támaszkodva ezt a legkönnyebb megtenni. Nehéz kö­vetni sokszor azt a jogi érvelést, mely azt mondja, hogy gyűlölet van benne, de nem tevékeny gyűlölet, fia kell a jogszabályokon módosítani, akkor módosítsunk, de az erkölcsi szabá­lyok egyértelműek. Amikor Kennedy amerikai elnök a Berlint akkor még kettérekesztő berlini falnál mondott egy beszédet, azzal ríkatta meg a je­lenlévőket, hogy azt mondta: „Ich bin Berliner”, azaz, „én berlini vagyok”. Tisztességes embernek Magyarorszá­gon ugyanezt kell éreznie: ha cigányo­kat különböztetnek meg, cigány va­gyok, ha antiszemita indulatokra épí­tenek, akkor (…) zsidó vagyok, ha a homoszexuálisokat rekesztik ki a tár­sadalomból, akkor (…) az vagyok. Hogyha mindenki így gondolkodik, akkor nem a jogszabályokra lesz szükség, mert a társadalom önvédel­mi reflexe szabadít meg minket ezek­től a vírusoktól.