Archívum


Találatok ‘ Gadó János’

Összesen 55 találat (21 - 40) : Gadó János.

„Csodálkozom, hogy a zsidó szervezetek ennyire közömbösek a zsidónegyed iránt”

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Ez egy közép-európai város zsidónegyede, ahol sokkal asszimilánsabb zsidó népesség élt, mint Kelet-Európában. Itt a házak túlnyomó részét nem zsidók építették, hiszen 1840 előtt nem is szerezhettek tulajdont. Itt a zsidó etnikai szegregáció klasszikus példája – lásd: New York – sem érvényesül…

Obama, a zsidók és Izrael

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

„B… meg a zsidókat, úgy sem szavaznak ránk!” – e szavakkal kommentálta 1990-ben James Baker, republikánus külügyminiszter a zsidó szavazókkal kapcsolatos várakozásait. Igen, az amerikai zsidók is zsigerből balra szavaznak – ezt a magyar olvasóknak nem kell magyarázni.

Két, csak két legény van…

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

A november 16-án tartott Magyar Zsidó Kongresszus új helyzetet teremtett: kirajzolódtak az új erőviszonyok a honi zsidóság térképén. A Mazsihisz magához szippantotta a zsidó civil szervezetek túlnyomó részét; a Chabad/EMIH, mint másik nagy játékos, egyedül lépett a színre; míg a kongresszust bíráló másik három vallási közösség (Bét Orim, Marom, Szim Salom) hangját az országos médiában meg sem hallották.
 

Grúzia izraeli fegyverei

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Izrael elit kiképzési felszerelést és fegyvereket szállított Grúziának – közölte egy orosz katonai csúcsvezető kedden, mikor a két hadban álló ország – békés szándékai jeléül – kicserélte a hadifoglyok egy részét. Lehetséges, hogy az Oroszország és Grúzia közötti háborúnak világpolitikai és gazdasági kihatásai is lesznek – erről a magyar sajtó is sokat írt a napokban.

„Európa alszik”

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

„Azért jöttünk, hogy ébresztőt fújjunk. Ha Irán atomfegyverhez jut, az nemcsak Izraelt veszélyezteti. Az iszlámista rezsim rakétái már Párizst is elérik” – kezdte a közelmúltban Budapesten járt Yuval Steinitz (Likud), a Kneszet Kül- és Védelmi Bizottságának tagja sajtótájékoztatóját.
 

Magyar Nemzet: Hangulatkeltés a zsidó kárpótlás ellen

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Torzításoktól és valótlan állításoktól hemzsegő írás jelent meg a Magyar Nemzet június 7-i számában. „Botrányos terv a zsidók kárpótlására” – ordít a cím az első oldalon, s a hangulatkeltő illetve valótlan állítások mindjárt a kétmondatos bevezetőben elkezdődnek. „Külföldre juttatnák a magyar adófizetők pénzéből a kormány által felajánlott legújabb holokauszt-kárpótlás nagy részét” – indul az írás.
 
 

Ki képviselje a zsidókat?

Írta: Szegő Péter, Gadó János - Rovat: Politika

Bár a szimpóziumra meghívott vendégek között komoly nézetkülönbségek voltak, a Mazsihisz – melynek képviselői nem fogadták el a meghívást – szinte mindenkitől megkapta a magáét. A zsidó érdekképviseletről szóló, lapunk által szervezett eszmecserére május 11-én vasárnap került sor a Bálint Házban.
 
 

Újlipótvárosi csata 2.

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Melyik az egyetlen hely ma Budapesten, ahol a szélsőjobboldali üvöltözők – köztéren – számottevő civil ellenállásba ütköznek, ahol a miniszterelnök nem ordításra hanem tapsra számíthat? Ez bizony az Újlipótváros, ahol a napokban kétszer néztek farkasszemet a fenyítő expedícióra érkező szélsőjobb hívei és az ellenükben felvonult antifasiszták.  Már a legutóbbi népszavazás idején is az egész országban egyedül itt múlta felül a nemek száma az igenekét néhány választókörzetben.
 

Egy váratlanul jött megállapodás

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

„A Magyar Köztársaság kormánya az örökös nélkül elhalt, zsidó származású vallású, sérelmet szenvedett személyek után a zsidó közösségi vagyoni igények rendezését koordináló Tárcaközi Bizottság létrehozásáról szóló 1091/2007. (I. 27.) Korm. hat. alapján létrehozta a zsidó közösségi vagyoni igények feltárását és rendezését koordináló Tárcaközi Bizottságot. A Kormány a vonatkozó határozat alapjain, 2007. december 10-én döntött egyrészt arról, hogy biztosítja a még élő rászoruló holocaust túlélők további anyagi támogatását, másrészt segíti a zsidó közösségek által nyitottnak tekintett igények végleges lezárását célzó kompromisszumos megoldás elfogadását.

 

Mazsök – új kuratórium, régi állapotok

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

A Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány jelenleg – összetétele szerint legalábbis – a honi zsidóság egyfajta mini-parlamentjeként funkcionál. Kuratóriuma, mely több mint fél éve nem tudott határozatképes ülést tartani, március 27-én végre működőképesnek bizonyult.
Az előző határozatképes ülést 2007 szeptemberében tartották, utána két ízben hiábavalóan jöttek össze a kötelességtudó kurátorok. A testület egy – magát megnevezni nem kívánó – tagja szerint a húsz kurátorból 9-10 jár rendszeresen az ülésekre, a többi alkalmanként vagy egyáltalán nem jelenik meg, így a szavazóképesség örökké bizonytalan.
 

Sabbat, gospel, gitár

Írta: fordította Gadó János - Rovat: Politika

Az Amerikában élő feketék (píszí szóhasználattal: “afroamerikaiak”) túlnyomó része keresztény, 10-15 százalékuk moszlim (ez az arány számottevően növekszik) és – bármilyen meglepő – akadnak köztük zsidók is. Arányuk valószínűleg az amerikai feketék egy százalékát sem éri el, de azért szép számmal vannak közösségeik. Ezek egyike a Beth Shalom gyülekezet, amely a Dél-Chicagóban élő feketék közül verbuválja híveit. Rabbijuk, Capers Funnye, azzal tűnik ki, hogy aktívan részt vesz a zsidó közösségi életben.

Egy demokratikus zsidó képviselet felé

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

A magyarországi zsidóság képviselete egyre anakronisztikusabbá válik. Alapja még mindig az 1868-ban létrejött rendszer, amikor az – akkori felfogás szerint – vallásfelekezetnek tekintett zsidóság képviseletére a kongresszusi vagy más néven neológ irányzat nyert jogot. Ezen még a kommunista állam által 1950-ben végrehajtott gleichsaltolás sem változtatott: ez is a vallást azonosította a zsidósággal.

1+1 százalék zsidó szemmel

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

 

Az alábbiakban a zsidó felekezetek valamint a zsidó szervezetek számára az elmúlt néhány év adóbevallásaiban felajánlott egy százalékokról olvashatók összesített statisztikák. A felekezeti támogatást bemutató statisztikák megerősítik azt a – más felmérésekből is ismert – tényt, hogy a zsidóság túlnyomó része a magasan képzett, magasabb társadalmi státuszú, s így magasabb jövedelmű rétegekből kerül ki.

 

Hillary, Obama és a zsidó választók – New Hampshire után, zsidó szemmel

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

Hillary Clinton nyerte a New Hamphsire-i előválasztást a Demokrata Párt berkeiben, s ez az amerikai zsidók többségének kedve szerint való: köreikben az egykori first lady, jelenleg New York állam szenátora a legnépszerűbb elnökjelölt. Egy nemrég közzétett felmérés szerint Hillary Clintont támogatja 53 százalékuk, utána 41 százalékkal a republikánus Rudy Giuliani következik, s messze leszakadva harmadik a demokrata John Edwards.

 

Orosz ajkú skandinávok

Írta: Gadó János - Rovat: Politika

„Ez az én hazám, itt akarok élni, ne vegyétek el népem szabadságát” – énekli Tallin óvárosának főterén egy hatalmas gyerekkórus: száz meg száz szőke gyerek, élükön egy észt nemzeti viseletbe öltözött karnaggyal. A megakoncert végén a karnagy – aki mintha egy Andersen meséből lépett volna elő – az angol királynőhöz lép, és mélyen meghajol. 

[popup][/popup]