Kinőttük a régi álmot

Írta: Szegő Krisztina - Rovat: Archívum, Interjú

A Pless és Fox név olyannyira nosztalgikus hangzású, hogy sokan azt gondolják, a Meinlhez, a Zwackhoz, vagy esetleg az Underberghez hasonló, „reprivatizált”, helyesebben szólva visszavásárolt cég feltámadásáról van szó. Aligha gondolnánk, hogy a népszerű ékszerbolt hálózat mindössze két esztendős fennállásra tekint vissza.

A nosztalgiából annyi igaz – mondja Pless István tulajdonos -, hogy dédnagyapám, Schwaab Simon már az osztrák-magyar Monarchia Ipartestülete által az 1890-es években kiadott évkönyvben (Jahrbuch) is szerepelt, mint szegedi aranyműves. Ennyiben elmondható, hogy hamarosan cégünk 100 éves fennállását ünnepelhetjük.

Azóta száll a családban apáról fiúra a szakma?

Nem, családunk a 30-as években más üzletágra tért át, apám azonban már szintén aranyműves volt. Őt munkaszolgálatra hurcolták, ahonnan nem tért többé vissza. Édesanyám egyedül nevelt, így én sem folytattam tanulmányaimat, hanem aranyműves tanulónak álltam. Igaz, később több felsőfokú szakvizsgát tettem, a közgazdaságtantól az esztétikáig majd mindennel foglalkoztam.

Az Óra és Ékszerkereskedelmi Vállalatnál szabadultam föl 1963- ban. Segéd, raktárvezető, felvásároló boltvezető, becsüs, majd mi- nőségellenőrzési osztályvezető lettem. Magyarországon a nevemhez fűződött az Aurifex 87 elnevezésű nemzetközi kiállítás és verseny, valamint a Pesti Vigadóban rendszeressé vált ékszerárverések szervezése és rendezése.

És Fox úr?

Fox úr angol gentleman, magyarul már nem beszél, Bécsben született, jelenleg Londonban él. Vele egy Sotheby’s aukció kapcsán ismerkedtem meg, ahová mi órákat vittünk ki. Fox úr nagykereskedő, az aranyműves szakmához azelőtt nem volt köze. Mégis, amikor elmeséltem neki régi-régi álmomat, egy újlipótvárosi ékszerüzlet megteremtéséről, azonnal támogatásáról biztosított. Az akkori rendeletek a vegyes vállalatok életre hívásának kedveztek, így mi is ezt a formát választottuk. A Szent István körúti helyiséget 1989 októberében kaptuk, pár héttel később már megnyitottuk a felvevőhelyet, és egy hónappal a beköltözés után a boltot is.

A Pless és Fox azonban mára már nem csupán egy újlipótvárosi ékszerüzlet, hanem egész hálózat.

Valóban, az eredeti álmot már ״kinőttük”. A verseny provokálta ki, hogy tovább terjeszkedjünk, ma már a Várban, Szentendrén, és a pesti Múzeum körúton is nyíltak üzleteink. Bár a hálózat terheit egyedül viselem, az üzletek élére igyekszem olyan vezetőket állítani, akik önállóságra és felelősségvállalásra alkalmasak, habár ma még nehéz ilyen munkatársakat találni.

Ezek szerint a szakmára már ideje sem marad, vagy leül még néha az asztal mellé?

Valóban nem marad rá időm, és habár hiányzik néha, mégis úgy érzem, kitölti az élete- met, amit most csinálok. Az elmélet változatlanul érdekel, egy terv, egy régi-régi ékszer-megoldás a modern technika eszközeivel, még ma is megmozgatja a fantáziámat. Ha odaülnék az asztalhoz, talán ügyetlenebb lennék, mint azok a kollégák, akik nap mint nap ezt a munkát végzik, ám azokat az ékszereket, amelyeket 25 évvel ezelőtt el tudtam készíteni, ma is meg tudnám csinálni.

A modern technika használata az ékszerészetben! Úgy tudom, Európában szinte egyedülálló az a technológia, amelyet Önök alkalmaznak: hozott fényképről portrét gravíroznak aranymedálokra. Hogyan készülnek ezek a tárgyak?

A másológépet Izraelből hoztam, nem sokkal az Öböl-háború előtt jártam kint. Elvégeztem egy tanfolyamot is, amelyen a gép használatára tanítottak.

A gyémántcsiszolást közmondásosan zsidó foglalkozásnak tartják, vonatkozik ugyanez az aranyművességre is?

Az arany és a gyémánt időt állóbb, mint a pénz. Mindkettőt alkalmazhatják fizetőeszközként is. Mivel a zsidóknak egykoron nem lehettek földjeik, ezért olyan foglalkozásokat választottak, amelyek kevéssé kötődtek földbirtokhoz. Kereskedők, zálogosok lettek, ezen a szálon jutottak el az ékszerszakmákhoz. Igaz, a középkorban nem lehettek céheknek tagjai, munkájukat csak a céheken kívül folytathatták. Egyetlen kivételről tudunk, egy Pozsony-várteleki zsidó céhről. Vártelek egyébként az akkori Pozsony gettó-negyede volt.

Elmondható – és ezt évkönyvek is tanúsíthatják -, hogy a szakma jelentős részét egészen a holocaustig, zsidó ötvösök, ékszerészek, gyémántcsiszolók és órások alkották. Híres volt aranyműves üzleteiről az egykori pesti Király utca is. A kis műhelyek száma a második világháború után minimálisra csökkent. Egykori tulajdonosaik a pesti gettó és a marhavagonok áldozatai lettek.

A mai Izrael területén már a XX. század elején is sok ékszerész és drágakőcsiszoló telepedett le.

Az európai tradíciókból táplálkozó modern ékszergyártás ma az egész világot ellátja luxus, illetve szériatermékekkel. A hagyományos ékszereken kívül, a legmo­dernebb eljárásokkal – így megfizethető áron – állítanak elő nemesfém-tárgyakat.

Szegő Krisztina

Címkék:1992-03

[popup][/popup]