Levelekből
Tisztelt Szerkesztőség!
A MAGYAR HÍREK 1989. május 8-i Sajtótükör-rovatában, a Magyar Hírlap közleménye nyomán megjelent íráshoz, amely Karády Viktor: Zsidókérdés és nemzettudat című előadását ismerteti, szeretném az alábbi megjegyzést fűzni:
Kétségtelen, hogy a kiváló előadót a kiengesztelődés, békés együttműködés lázas keresése vezérli. Mindazonáltal előadásának végső kicsengése és a három feltétel, amelyet a bizalom megteremtésére megjelöl, éppen az ellenkezőt eredményezi és csak a gyűlöletnek ad további tápot.
Karády véleménye szerint a bizalom megteremtésének ez a három előfeltétele: 1. a zsidó származásúak ne érezzenek a zsidóság és magyarság közt semmi ellentmondást; 2. a nem zsidók is egyértelműen ismerjék el, hogy a zsidóság éppen úgy szívén viseli a magyar sorskérdéseket, mint ők; 3. a zsidók és nem zsidók vállalják el a másság (kiemelés tőlem – F. E.) lehetőségét, a másság terhét és a másság jogát az emberi gondolkodásban.
A neves tudós előadása valójában kiágazása annak a témakörnek, amelyet egy izraeli magyar-zsidó költő vetett fel, és amelynek „kettősgyökerűség” elnevezést adott. Már előttem rámutattak arra, hogy a kettős vagy többes gyökér fogalma valójában fából vaskarika, mert az emberek különböző síkon levő tulajdonságait összekeveri. Elegendő a magyar nyelv értelmező szótárára utalni, hogy megállapíthassuk: a származás, anyanyelv, nemzeti érzés, nemzetiség, népiség, vallás stb., stb. valamennyi más és más körbe tartozó fogalom. Az embert az különbözteti meg az állattól, hogy az őserdő vadját mindössze két ösztön vezérli: az éhség (a gyomor szava) és a párzási ösztön. Az emberben ezeknél jóval több érzés él: egyéni érzelmek (szeretet, öröm, bánat, gyűlölet stb.), valamint közösségi érzetek (jogi kötődés az államhoz, erkölcsi kötődés a valláshoz, ragaszkodás az ősi kultúrához, anyanyelvhez, ahhoz a tényhez, hogy ősei azon a földön alusszák örök álmukat stb., stb.). Az állam fennmaradását, amelyben ilyen különböző érzületű lakosság él( valójában tehát minden államét), egyetlen tényező biztosítja: a közös kultúra! Az az állam, amelynek nincs kulturális múltja, nem rendelkezik összetartó erővel Ez a magyarázata annak, hogy Amerika előző elnöke, Ronald Reagan, felismerve a kultúra összetartó erejét, tanácsot létesített annak elősegítésére, hogy külföldről származó állampolgárai származási helyük kultúráját Amerikába telepíthessék, és ezzel szolgálják a multikulturális amerikai állam megszilárdítását.
Mindezek folytán „másság”-ról beszélni eltévesztett igyekvés az együttműködés megvalósítására. Éppen a közelmúltban foglalkoztak a magyarországi napilapok – igen behatóan – a szlovák nemzetiség kérdésével, amelynek egyik képviselője a magyar országyűlés egyik alelnöke. A szlovák nemzetiség azért vallja magát teljes joggal „nemzetiség”-nek, mert nem a magyar, hanem a szlovák kultúrát fogadja el alapjául, és az emberi jogok tiszteletben tartásának szem előtt tartásával igényli, hogy Magyarországon élhessen, mivel annak törvényeit betartani és boldogulását saját munkájával biztosítani kívánja. Viszont tudatosan „más”-nak vallja magát, eltérő kultúrája folytán. Mindez azonban nem alkalmazható a zsidókra, akik pusztán azért, mert a zsidó nép tagjai, zsidó vallásúak, nem tekintik magukat „nemzetiség”-nek, mert nincs eltérő kulturális kötődésük, sőt az egyetemes magyar kultúra ápolásában kiemelkedő érdemeik vannak, és azt vallják, hogy a magyar-zsidó kultúra szerves része az egyetemes magyar kultúrának.
Az amerikai magyar származású zsidót köti az amerikai államhoz a befogadó állam iránti állampolgári hűség, ugyanakkor köti az eredet a zsidó néphez és a kulturális kapocs a magyar nyelvhez és a magyar kultúrához. Ezek a különböző kötődések csak akkor kerülhetnek ellentmondásba egymással, ha – a gondolatmenetet ad absurdum vezetve – történetesen Izrael háborúba keverednék Amerikával, ugyanúgy, mint a magyar katolikus válaszúira kerülne, ha a Vatikán hadat üzenne Magyarországnak. Mindkét esetben az egyénnek kellene eldöntenie, mi erősebb benne: a vallási kötődés, a népi hovatartozás, a kultúrmúlt vagy az állampolgári hűség.
Korunkban, amikor ismét az a felfogás kerül túlsúlyba, hogy az emberiség természetes állapota a háború, jelen levélíró nem ringathatja magát abba az elképzelésbe, hogy az emberek levetkőzik az embertársaik iránt érzett megmagyarázhatatlan gyűlöletet. De ha már vitatkozunk a különböző kötődések hatásáról, akkor legalább ne keverjünk a témába a kelleténél több vitaanyagot.
Az illusztris előadó megállapításai a „másság”-ról tehát célt tévesztett érvelésnek minősülnek. A magyar nyelven beszélő zsidót, akinek ősei magyar földön pihennek, aki a magyar-zsidó kultúrát mint az egyetemes magyar kultúra szerves részét – szolgálja, kevésbé lehet kizárni a magyar közösségből, mint bármelyik, tudatosan magát más nemzetiségnek valló magyar állampolgárt.
Az együttműködés és megbékélés céljait jobban szolgálja a tudatos nevelés és a nép felvilágosítása, azoké, akik még ma is azt állítják, hogy „többen jöttek haza Auschwitz-ból, mint amennyien elmentek”, vagy azoké, illetve felmenőiké, akik bandériummal, vigyorogva kísérték ki falujukból a haláltáborba küldött zsidó társaikat.
Karády Viktor találóan mutat rá arra, hogy a mai magyar társadalomban – éppen a szólásszabadság révén – kifejezésre jutnak a bűnbakkeresésnek megfelelő érvek. Ezek ellensúlyozására, a kiengesztelődés megvalósítására szívós nevelő munka szükséges. Talán jobb lenne rámutatni arra, hogy a gyűlölet szítói a „mások”, és azok, akik a világtörténelemben páratlanul álló tömeggyilkolás után véletlenül megmaradtak – valamint ezek utódai -, a magyar állam igazi talpkövei, azokkal együtt, akik különbségtétel nélkül állnak a magyar kultúra és az újjászületés szolgálatában.
Dr. Farkas Ervin,
a New York-i Figyelő szerkesztője,
a Magyar Zsidók Világszövetsége ügyvezető alelnöke
Címkék:1990-02