Nyírmihálydiból indultak – A montreali Steinberg dinasztia története

Írta: Lázár György - Rovat: Történelem

Debrecenben születtem, és még gyerekkoromban hallottam a környékről elszármazott kanadai Steinberg család mesés történetét. Az inspiráló sztori részleteit csak évtizedekkel később tudtam meg, de azt akár Sólem Aléchem is megírhatta volna.

Ida Steinberg

Róth Ida 1883-ban született egy Debrecen melletti piciny falucskában, Nyírmihálydiban. A zsidó család szegény volt, vallásos, sok gyermekkel megáldva. Édesapját Róth Zsigmondnak hívták és a Zala megyei Gelséről került a kis faluba ahol fiatalon elhunyt. Özvegye képtelen volt etetni az éhes szájakat, így a félárva gyerekeket a környékén lakó rokonok között „osztották szét”.

A tizenéves Ida ahhoz a nagybácsihoz került, akinek egy kis szatócsboltja volt a Debrecentől északra fekvő Téglás községben. Az agilis, talpraesett kislány hamarosan kitanulta a kereskedő szakmát, és még 18 éves sem volt, de már ő vezette a boltot. Mint ahogyan az akkoriban szokás volt a vallásos zsidó családoknál, egy házasságközvetítő talált neki férjet, a nyolc évvel idősebb Sternberg Vilmos személyében. Vilmos péknek tanult, de egész nap csak imádkozott és a Tórát tanulmányozta.

Aztán jöttek a gyerekek. Ida változtatni akart a szegény család helyzetén, és miután húga Montrealba, Kanadába ment férjhez, felpakolta a gyerekeit és férjét és Antwerpenbe utaztak. Onnan 1911 nyarán a Montfort elnevezésú gőzösön hajóztak Kanadába.

Québec-ben a bevándorlási tisztviselő Sternberg helyett Steinberg névre állította ki az irataikat, így ezután Steinbergnek hívták a családot. Ekkor négy gyerekük volt: Zsigmond (később Jack), Sándor (később Sam), Zoltán (később Nathan) és Helén (később Lilly).

Ida még két fiút szült Kanadában, Maxot és Morrist, de a család nehezen boldogult. Montrealban évekig egyetlen szobában húzták meg magukat. Ida a férjével sem jött ki, az nem tudta eltartani a népes családot. Az asszony végül kiparancsolta férjét a lakásból, de vallásos család lévén a válás szóba se jöhetett; házasok maradtak. Vilmos később egy zsinagógában templomszolgai (samesz) állást kapott.

A Steinberg üzlet az 1920-as években. Ida Steinberg a kép baloldalán, a kassza mögött ül

Ida vasfegyelemmel nevelte öt fiát és a lányát, majd 1917-ben nagy lépésre szánta el magát. A 34-éves asszony összespórolt 200 dollárjából egy kis élelmiszerboltot nyitott a montreali St. Lawrence Boulevard-on, a zsidó bevándorló negyed kellős közepén. Olyan boltot akart, amilyet Magyarországon vezetett, mert úgy gondolta, ha a család együtt dolgozik, valahogy majd csak megélnek.

Ida és gyermekei éjjel-nappal az üzletben dolgoztak és az sikeressé vált. Néhány év múlva egy második élemiszerüzletet is kinyitották. Aztán egy harmadikat… a többi már történelem.

Ida 1933-ig dolgozott az üzletekben. 1942-ben hunyt el.

Az öt Steinberg fiú, Sam középen

Az öt fiú, Sam Steinberg vezetésével továbbfejlesztette a hálózatot. 1934-ben avatták első önkiszolgáló élelmiszeráruházukat. Az 1960-as években már övék volt Kanada legnagyobb élelmiszerlánca. Jól áttekinthető, modern üzleteikkel forradalmasították az élelmiszerkereskedelmet. Francia nyelvterületen „Je fais mon Steinberg” egyszerűen azt jelentette, hogy vásárolni megyek. 1967-ben ünnepelték a családi vállalat alapításának 50-ik évfordulóját és ekkor már 171 élelmiszeráruházat, 15 Miracle Mart elnevezésű vegyesáruházat, szállodákat, éttermeket, malmokat üzemeltettek.

Steinberg áruház 1960as évek

Sam Steinberg, a hatalmasra nőtt családi konglomerátum vezetője 1978-ban hunyt el. A Steinberg klán akkor már több mint 100 tagból állt és a civakodó rokonok nem találtak Samhoz hasonló kaliberü vezetőt. 1989-ben aztán a teljes üzletbirodalmat eladták, az új tulajdonosok pedig beolvasztották azt más üzletláncokba.

Steinberg név a kórhaz falán

A Steinberg leszármazottak ma Kanada közéletének prominens személyiségei. A Steinberg név ugyan eltűnt az élelmiszeráruházak homlokzatáról, de megtalálható számos kanadai kórház falán. A jótékony család dollármilliókat adományozott egészségügyi célokra.

A montreáli Zsidó Múzeum is megőrizte történetüket és azt sem felejtették el, hogy a Steinberg siker több mint száz évvel ezelőtt egy Debrecen melletti falucskában a nincstelen Róth Idával kezdődött.

 

 

támogatás

Címkék:Ida Steinberg, Steinberg üzletlánc

[popup][/popup]