Marcali mártír-tanítók – 1919, 1944

Löbl Lipót és Gábor Ignác tanítók emléke[1]

 A 20. századi magyar történelem kutatása során érdekes és megrázó történetek kerülnek elő, amelyek feledésbe merültek. Ilyen két marcali tanító és családjuk története.

Az önálló, marcali zsidó elemi oktatás 86 éve során leghosszabb ideig három személyiség szolgálta a közösséget: Gold Adolf, Löbl Lipót és Gábor Ignác.[2] Az 1852-ben létrehozott elemi iskola legjelentősebb tanítója, majd főtanítója Löbl Lipót (1866-1919) volt, aki 1888-ban kezdte meg munkáját, Marczali Mihály főrabbi szolgálatának utolsó évében.[3] Löbl Lipót Alsólendván, Löbl József és Polmann Johanna gyermekeként látta meg a napvilágot. Felesége, Kremsier Riza volt, s öt gyermekük született. A jelenlegi adatok szerint gyermekeik közül József az első világháborúban katonaként szolgált, Jenő (1896-1919) kereskedelmi könyvelő volt, Jolán pedig Kassára került férjhez.[4] Löbl Lipót a hitközség által fenntartott iskolán kívül a polgári iskolában és az esti inasiskolában is oktatott és publikált az Izraelita Tanügyi Értesítőben. Az 1890-es évektől már a hitközség jegyzői tisztségét viselte, majd az első világháborúban katonai szolgálatát töltötte. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején a marcali munkástanács tagjaként, a járási művelődési osztály elnökeként és a pedagógus-szakszervezet, valamint a tanítók ideológiai továbbképzésének szervezőjeként dolgozott.[5] Őt és Jenő fiát – másokkal együtt – 1919. augusztus 29 és 31 között a Prónay-különítmény meggyilkolta.

A 25 áldozat közül hatan a marcali zsidó közösség tagjai voltak: a tanító és fia; Gold Ferenc (1884-1919) bádogosmester; édesapja, Gold Vilmos (1858-1919); Dénes Izidor (1891-1919) magánhivatalnok és Mayer István (1896-1919) joghallgató. Löbl Lipót másik fiát elfogták és megkínozták.[6] A hitközségi iskolában – ahol a letartóztatottakat összegyűjtötték – és a tanítói lakásban található berendezést összetörték, felgyújtották. A községben még számos lakást feltörtek és kifosztottak, több zsidó iparost megvertek és pénzt csikartak ki tőlük.[7] A törvénytelenségek ellen Lehner Vilmos főszolgabíró Horthy vezérkaránál többször tiltakozott, s mivel hiába tette, lemondott hivataláról.

A kivégzett áldozatok akkor állított síremlékei a zsidó és katolikus temetőkben ma is megtalálhatók. Mayer Ignác ügyvéd egyetlen fia emlékére magánalapítványt, a hitközség Löbl tanító emlékére pedig oktatási alapítványt hozott létre. A zsidó családok és a marcali zsidó hitközség tehát megörökítette az áldozatok emlékét. A pesti zsidó hitközség pedig a zsidók elleni támadásokat településenként jegyzőkönyvbe foglalta, a listát közzétette, és felterjesztette a magyar kormányhoz. A hitközség ugyanakkor tagjai közül kizárta mindazokat, akik a Tanácsköztársaság idején politikai szerepet vállaltak.[8]

A kommunista emlékezetpolitika alakítói 1949-ben a Tanácsköztársaság 30. évfordulója alkalmából – ahogy országosan, úgy helyben is – hősökként emlékeztek meg az 1919-ben meggyilkoltakról. Marcaliban szobrot állítottak nekik, iskolát és utcákat neveztek el róluk, 1972-ben pedig múzeumot hoztak létre, amelyben állandó kiállítással adóztak emléküknek. Igaz, emlékezetükből azt emelték ki egyedül, hogy az ellenforradalom áldozatai voltak, amivel elfedték személyiségüket, szerepeiket, élettörténetüket, családi és vallási kötődésüket.

A marcali zsidó közösség utolsó tanítója Gábor Ignác volt, aki 18 évig vezette a hitközség elemi iskoláját, s emellett hittant tanított az Állami Polgári Fiú- és Leányiskolában is. Gábor Ignác Pápán született 1892-ben. 1911-ben elvégezte az Országos Izraelita Tanítóképzőt és Gerstlről Gáborra magyarosította a nevét. Az első világháborúban több mint két évig több fronton harcolt, amiért számos kitűntetést kapott, és tartalékos főhadnagyként szerelt le. Az 1920-as években a Magyar Frontharcos Mozgalom tagja lett, 1935-ben Horthy Miklós „átlagon felüli háborús teljesítményéért” címzetes századossá léptette elő.[9] Felesége, Gold Józsa (1899-1989) kelmefestő a Prónayék által 1919-ben meggyilkolt Gold Vilmos leánya és Gold Ferenc testvére volt.

Gábor Ignác 1920. február 26-tól dolgozott Marcaliban. Tagja volt vármegyei és a járási tanítói egyesületnek, a kaszinónak és a Polgári Lövész Egyletnek is. Az 1920-as években, – ahogy elődje, Löbl Lipót – a 270 fős hitközség titkára volt.[10] Gábor Ignácnak és feleségének két gyermeke született: 1923-ban Vilmos és 1928-ban József. Nagyobbik fia szintén tanító lett. Gábor Ignác az 1944 tavaszán készített hitközségi listán már nyugalmazott tanítóként szerepelt, mivel 1938-ban létszámgondok miatt megszűnt az zsidó elemi iskola.[11] 1944. június 6-án Gábor Ignácot a feleségével és a kisebbik fiával – nagyobbik fiúk munkaszolgálatosként már nem volt velük – s a marcali közösség többi tagjával együtt Tabra, a gyűjtőgettóba, onnan pedig Auschwitzba deportálták. A Soát Gábor Ignácné, valamint két öccse – a ’19-ben szintén börtönbevetett és megkínzott Gold Márton (1902-1976) bádogos és Gold László (1911-1984) – élték túl. A fehérterror után másodszor élték meg családjuk elvesztését.[12] Gábor Ignácné három „földijét” segítette abban, hogy túléljék a koncentrációs tábort: testvérének, a csömendi Rosenbaum Mártonné Gold Sárának (1898-1944) leányát, Rosenbaum Magdát (1928-2007), a nemesvidi Kohn Magdát (1927-2011) és a buzsáki Bárány Katalint (1930-). A megmentettek leszármazottai ma is hálásan emlékeznek rá.[13]

A marcali zsidó közösség az első világháború végéig – az 1883-as antiszemita hullámot leszámítva – békésen élt együtt a település keresztény többségével. Olyannyira, hogy a település tehetősebb keresztény lakói a zsidó elemi iskolába rendszeresen beíratták gyermekeiket. 1919-ben viszont a marcali zsidó hitközségnek voltak olyan tagjai, akik szerepet vállaltak a Tanácsköztársaság működtetésében. Az 1919. augusztusi fehérterror – aminek során a helyi lakosság egy része szerepet vállalt a házkutatásokban és fosztogatásokban – pedig megtörte az együttélés addigi rendjét.[14] Az, hogy a kettő hogyan viszonyult egymáshoz, tisztázásra, feltárásra és feldolgozásra vár.

A Prónay-különítmény zsidó áldozatairól családjaik és a hitközség méltóképpen megemlékezett. A pesti hitközség pedig országosan összegyűjtötte és publikálta a zsidók elleni támadásokat, viszont kizárta a kommün résztvevőit soraiból, így a meggyilkolt Löbl Lipót tanítót és hitközségi jegyzőt is. Gábor Ignác tanító elődjének és felesége családtagjainak meggyilkolását a marcali zsidó hitközség vezető tagjaként élte meg és gyászolta. Világháborús veteránként, a frontharcos mozgalom tagjaként elfogadta az államfőtől a századosi címet, 1944-ben viszont őt is zsidóként ölték meg. Özvegye, a 20. század végén a marcali zsidó hitközség egyik utolsó túlélője pedig magában hordozta 1919 és 1944 gyászos emlékét.

A témához kapcsolódó cikk: Dénes Iván Zoltán: Az első ki nem tért zsidó egyetemi tanár

 

Források, irodalom

 

A Marcali-i Izr. Hitközség Marcaliban lakó tagjai. 229 nevet tartalmazó lista. é. n. [1944]. Másolat. Marcali Múzeum Adattára.

Magyar Zsidó Levéltár. Marcali hitközségre vonatkozó anyakönyvi adatok.

Victor Roth levele, 1973. október 8. Marcali Múzeum Adattára.

 

BIHARI et al. 1963 = Kioltott fáklyák. Emlékezések a fehérterror pedagógus áldozatairól. (Szerk. Bihari Mór – Bors András – K. Bartos Erzsébet – Kelen Jolán – Wilheim Jenő), Budapest, 1963.

EGYENLŐSÉG 1919. szeptember 18. = Berger László kereskedő és Sonnenfeld Jakab vallomása. „A dunántúli zsidóüldözések aktáiból.” A pesti zsidó hitközség panaszirodájának jegyzőkönyvei. Egyenlőség. 1919. szeptember. 18.

KOMORÓCZY 2013 = Komoróczy Géza: „Nekem itt zsidónak kell lenni.” Források és dokumentumok (965-2012). Budapest, 2013.

MÁNDOKI – FARAGÓ 1938 = Magyar Frontharcos Mozgalom. (Szerk. Mándoki Sándor – Faragó László), Budapest, 1938.

ÚJVÁRI 1929 =Magyar Zsidó Lexikon (Szerk. Újvári Péter), Budapest, 1929.

PAÁL 1969 = Fejezetek a marcali járás történetéből (1918-1968). (Szerk. Paál László), Marcali, 1969.

SZABÓ 1932 = Somogy vármegye és Kaposvár megyei jogú város általános ismertetője és címtára az 1932. évre. (Főszerk. Szabó Géza), Budapest, 1932.

SZILI 2000 = Zsidósors Délkelet-Dunántúlon a XVIII. századtól a holocaustig. (Szerk. Szili Ferenc), Csurgó, 2000.

 

 

[1] Köszönettel tartozom Dénes Iván Zoltánnak az írás elkészítéséhez nyújtott segítségéért.

[2] Gold Adolf életéről jelenleg nincsenek további adataink.

[3] ÚJVÁRI 1929. 574.

[4] Magyar Zsidó Levéltár. Marcali hitközségre vonatkozó anyakönyvi adatok.

[5] BIHARI et al. 1963. 99-100; PAÁL 1969. 13-14, 17.

[6] Victor Roth levele, 1973. október 8. Marcali Múzeum Adattára.

[7] EGYENLŐSÉG 1919. szeptember 18. 3.

[8] KOMORÓCZY 2013. 902-903. „A hitközség (…) megtagad minden szolidaritást azokkal, akik akár a bolsevik propagandában, akár annak gonosztetteiben aktív részt vettek (…) közösségéből kirekeszti.”

[9] MÁNDOKI – FARAGÓ 1938. 529.

[10] ÚJVÁRI 1929. 575.

[11] A Marcali-i Izr. Hitközség Marcaliban lakó tagjai. 229 nevet tartalmazó lista. é. n. [1944]. 2. Másolat. Marcali Múzeum Adattára.

[12] Auschwitzban meghalt Gold Márton felesége Gold Mártonné Erdős Rózsi (1913-1944) és fiaik Gold Árpád (1934-1944) és József (?-1944), valamint sógornőjük özv. Gold Ferencné Deutsch Lina (1887-1944). Gold Márton 1945 után újra családot alapított. Lásd: SZILI 2000. 189, 232.

[13] Kohn Magda Magyarországon maradt, míg Rosenbaum Magda Svédországban, a Soát szintén túlélő bátyja Tibor (1923-2014) pedig Ausztráliában telepedett le. Rózsás Szabolcs szíves közlése. (2017)

[14] EGYENLŐSÉG 1919. szeptember. 18. 3.