„Kárpátalján az iparosok 52%-a, a kereskedők 78%-a volt izraelita vallású”

“A magyar politikai vezetésnek 1940 után be kellett látnia, hogy nem lehet hat százalék alá lecsökkenteni a zsidó iparosok és kereskedők arányát, anélkül, hogy a terület közellátása össze ne omoljon.”

Kárpátalján született. A máramarosi Técsőn közép-, Beregszászon főiskolát végzett. Doktori disszertációját a Pázmány Péter Egyetemen védte meg. Kutatásai elsődleges tárgya: Kárpátalja a XX. század első felében. Két önálló kötete „A Tanácsköztársaság Kárpátalján” és „A Holokauszt Kárpátalján”. Szerkesztője, történész tanácsadója volt „A kárpátaljai magyarok és németek internálása és deportálása 1944 és 1955 között” című könyvnek. Nyolcvannál is több tanulmányt írt, félszáz tudományos konferencián vett részt, adott elő Kárpátaljával kapcsolatos kutatási eredményeiről.

2022-től él családjával Magyarországon. Dolgozott többek között az Egyesült Államok Holokauszt Emlékmúzeumában, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Molnár Tamás Kutatóközpontban, a Clio, majd – napjainkig – az Erőszakkutató Intézetben. 2022-től a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltárában levéltáros. 39 éves.

Akivel beszélgetek:

Kosztyó Gyula.

Hogyan ösztönözte a történészi pályára Irwin Shaw Oroszlánkölykök című regénye?

Ukrajnában kilenc osztályos az általános iskola. Végzősként került a kezembe édesapám ezen kötete. Belelapoztam és nem tudtam letenni. A regényfolyam három főszereplőjének sorsa, II. világháborús megpróbáltatásaik nagyon megfogtak. Kutatóként is a lokális történetek állnak az érdeklődésem középpontjában, nem a nagy geopolitika. Kutatásaimban is az érdekel leginkább, hogy az egyes emberek hogyan élték meg a mindennapokban az adott korok történelmi megrázkódtatásait.

– Nyilatkozta korábban egy interjúban, hogy a professzionális történész forráskritikát használ. Kifejtené, mit ért ez alatt?

Ezt most is így gondolom, és nagyon fontosnak tartom. Mondok egy példát. 1944 áprilisában a zsidók összegyűjtése, gettósítása már megtörtént Kárpátalján. A sajtó közzétette Ungvár polgármesterének Megay Lászlónak a nyilatkozatát, miszerint a városban tett sétája alapján megállapította, hogy a kereskedelem működik, minden kapható. A zsidók eltávolítása semmi fennakadást nem okozott a kereskedelemben, illetve a közellátásban. A sajtó mellett megnéztem az ungvári polgármesteri iratokat a beregszászi levéltárban, valamint a budapesti levéltárban a belügyminisztériumi forrásokat és levontam a következtetést, hogy még a korabeli szakminisztériumok is belátták a közellátás, pénzügyi élet szinte összeomlott a zsidók összegyűjtése után. Az ungvári iratok pedig arról számoltak be, hogy 50–60%-os volt a városi adóvisszaesés. Hát ez a forráskritika jelentősége, hogy több forrásból ütköztetni kell a tényeket. Ebben az esetben jól látszik, hogy ha csak a korabeli sajtót vizsgáltam volna meg, akkor egy téves képet alkottam volna a korabeli helyzetről.

– Láthatóan kutatásai egyik fő területe a kárpátaljai zsidóság. Miért?

Úgy tapasztaltam, hogy a kárpátaljai levéltárakba valamiért nem jutottak el a zsidóság történetét kutató történészek, ha volt is egy-két történész, azok alapkutatást nem végeztek. Ennek okát nem tudom. Pedig hatalmas erre vonatkozó iratanyag van, ami feltárásra vár, gondolok itt elsősorban a beregszászi levéltárra, ahol az 1944-ig képződött magyar vonatkozású iratanyagok vannak. Jómagam mintegy 15 év alatt saját adatbázisokat építettem ki a levéltár iratairól kutatásaim alatt. Az 1945 utáni dokumentumok Ungváron találhatóak. Hogy miért kutatom a zsidóság történtét Kárpátalján? Olvasva a levéltárban a zsidósággal 1939–1944 között történteket, emberileg megrendített ez a hatalmas tragédia, szakmailag pedig úgy láttam, hogy senki nem foglalkozott a részletekkel. Nagy az űr az 1939-es iparrevízióval kapcsolatban például, de a zsidó-nem zsidó együttélés sincs érdemben feltárva. Az iratokat látva egyre inkább tudatosult bennem, hogy ezeket a részleteket árnyalni kell, így egy szisztematikus forrásfeltárással új ismereteket emelhettem be a magyar történetírásba. Ez úgy gondolom válasz a miértre.

– Mi volt az az ipar revízió?

Kárpátalját 1939 márciusában visszacsatolták Magyarországhoz. A magyar kormány első feladatának tekintette, hogy a területet mielőbb hozzáigazítsa a saját közigazgatási és jogi rendszeréhez. Életbe léptették a zsidótörvényeket is. Ennek részeként feltérképezték a területen a keresztény és zsidó iparosok, kereskedők arányát is. Megállapítást nyert, hogy az iparosok 52%-a, a kereskedők 78%-a volt izraelita vallású, miközben a lakosságnak csupán 12%-a volt izraelita. Az 1940 májusában megkezdődött iparrevízió során felülbírálták a visszacsatolt terület lakosságának iparűzési engedélyeit a II. zsidótörvényben meghatározott keretszámok szerint. A magyar politikai vezetésnek be kellett látnia, hogy nem lehet hat százalék alá lecsökkenteni a zsidó iparosok és kereskedők arányát, anélkül, hogy a terület közellátása össze ne omoljon. Ennek megfelelően az izraelita kereskedők és iparosok arányát az iparrevízióval 78%-ról 53%-ra vitték le. Látható, hogy a zsidótörvény hat százalékos előírását nem sikerült végrehajtani. Az iparrevizió Kárpátalján összefonódott az állampolgársági kérdéssel is. Annak ugyanis, aki iparűzési engedéllyel rendelkezett a magyar állampolgárságát is igazolnia kellett. Ha a zsidó személy, kereskedő, iparos nem tudta igazolni a magyar állampolgárságát, az jogalapul szolgált üzlete, ipara elvételére is sok esetben. A magyar kormányzat alapelképzelése az volt, hogy az elvett zsidó vállalkozásokat átadják keresztényeknek. Ez az elképzelés azonban nem igazán vált be, mert sokan a keresztények közül nem elégedtek meg a zsidók által alkalmazott haszonkulcsokkal, és visszaadták az üzleteket. Ezek az üzletek sok esetben bezárásra kerültek, így leszűkült a kínálat. Ennek nagy szerepe volt abban, hogy 1941-től egyre élénkebb lett a fekete kereskedelem és nekilódult az infláció.

– 1918 Kárpátalja, zsidók elleni erőszak…

1918 őszére a háborús megpróbáltatások nyomán nagyfokú szegénység ált elő, általános lett az áru- és az élelmiszerhiány. Egyes források szerint néhol éhínség is felütötte a fejét a hegyvidéki területen. Mindez nagymértékben hozzájárult a bűnbakkereséshez, amit a lakosság részben a zsidó kereskedőkben találták meg, a jegyzők és a községi bírók mellett. Úgy magyarázták, hogy a korrupt magyar állami tisztviselőkkel összejátszva vannak tele a zsidók áruval. A háború végére meggyengült helyi karhatalom pedig lehetőséget teremtett arra, hogy egyes helyeken a tömeg önbíráskodására, tűzharcokra, fosztogatásokra vetemedjen, melyek elszenvedői nagyon sok esetben a zsidók voltak. A dokumentumokban kimutatható, hogy ezek az események határozott antiszemitizmusra utalnak. Több helyről elzavarták a zsidó lakosságot. Rájuk törték a házaikat és az erdőkbe űzték őket, egy zsidó cipészt (Sicherman Herst, Kálinfalván) meggyilkoltak. Ahol viszont erős nemzetőrség, csendőrség, vagy katonai alakulat jött létre, ott nem történtek nagyobb erőszakos események. Nem árulok el nagy titkot remélem, ha azt mondom, hogy a következő kötetem – amin jelenleg is dolgozok az Erőszakkutató Intézetben – az 1918-as őszi erőszakos események elkövetőit, áldozatait és okait fogja feltárni.

– Mitől volt világraszóló esemény egy 1933-as munkácsi zsidó menyegző?

Munkácson, Beregszászon, Nagyszőlősön a népszámlálási adatok szerint nagyon magas volt a zsidó lakosság aránya. 1869–1910 között Munkács zsidó lakoságának részaránya 113%-kal emelkedett és 1941-ben a város lakosságnak 42%-a volt zsidó. A városban a Sapira család a haszidizmus erős vonalát képviselte. 1933-ban ennek a családnak a lánya nagyszabású esküvőn ment férjhez a krakowi rabbi fiához. A házasságkötésre az egész világot bénító nagy gazdasági világválság alatt került sor. Hét napon át tartott a menyegző, ami hatalmas idegenforgalmi látványossággá vált. Hívei ugyanis Spira rabbit „csodarabbiként” tartották számon a világban. Ennek megfelelően az esküvőre mintegy húsz–huszonötezer fős násznép érkezett a világ minden tájáról. Az esküvőre 50 újságíró (31 külföldi lap képviseletében), valamint több száz fotóriporter érkezett Európából, de még az USA-ból is. Filmezett a Fox Híradó, képviseltette magát a Paramount Filmstúdió. Úgy becsülték, hogy a 31 ezer lakosú Munkács utcáin 50 ezer fő fordult meg ezekben a napokban. A menyegző hangulatát némileg beárnyékolta a csehszlovák hatóságok váratlan akciója. Az adóhivatal szerint a rabbinak adótartozása volt, amit úgy akart a hivatal kiegyenlíteni, hogy az esküvő harmadik napján több tucat teherautóval megjelent a rendezvényen, majd hozzáláttak a nászajándék és a rabbi könyvtárának lefoglalásához. Az óriási feszültségben a rabbi és hívei tettlegességét a helyi rendőrség tudta csak megakadályozni. Az esküvő utójátékaként aztán néhány hónap múlva megjelent E. Benes csehszlovák külügyminiszter a helyszínen. Személyesen találkozott Spira rabbival, aki dühösen támadt neki a miniszternek. A tanácsteremben lévő képviselők kénytelenek voltak közbe lépni, hogy megakadályozzák a dulakodást.

– Hogyan alakult ekkor Kárpátalján a zsidó népesség létszáma?

Az 1941-es népszámlálás szerint Kárpátalján nagyjából 150 ezer izraelita vallású személy élt. Ebből megközelítőleg 17–18 ezer embert toloncoltak ki 1941-ben Kamenyec-Podolszkíjba. (Akiknek túlnyomó többségét az SS Einsatzgruppen csapatai megölték – a szerk.) 1944-re mintegy 100 ezer főnyi zsidóság maradhatott Kárpátalján. Több szám ismert a szakemberek körében, de általában 85 és 100 ezer közzé teszik azoknak a számát, akiket a magyar közigazgatás 1944 tavaszán gettósított és deportált. A meggyilkoltak arányát 80–90% között valószínűsítik. 1944 október-november folyamán a szovjethatalom megszállta Kárpátalját. Létrejött egy szovjet védnökségű bábállam, amit Kárpátontúli Ukrajnának neveztek. Másfél éves fennállása alatt két feladata volt. A csehszlovák hatóságok képviselői munkájának ellehetetlenítése és a terület teljes átszervezése, a Szovjetunióhoz csatolása. Csúcsszervük a Néptanács volt, amely törvényalkotó és végrehajtó feladatokat egyaránt végzett. Ennek szociális ügyosztálya 1945 februárjában összesítette a hazatért zsidók számát, amit 12 ezer fő körül határozott meg Kárpátalján. A munkaszolgálatosok sorsárról sajnos szinte semmit nem tudunk.

– A zsidóság kifosztása és vagyonának sorsa a Kárpátalján 1944-ben…

„A Holokauszt Kárpátalján” című könyvemmel két célom is volt. Egyrészt tiszteletadás az áldozatok előtt, másrészt hiánypótlás, eddig ismeretlen iratokkal teljesebbé tenni a magyar holokauszt leírását. A könyv első része a zsidók összegyűjtéséről és deportálásáról szól, a második pedig a zsidó vagyon sorsáról. Utóbbi egyébként a nagyobb része a munkának, mert sokkal több dokumentum állt ehhez rendelkezésre. A némettől a szovjet megszállásig nagy részletességgel mutatom be azon eseményeket, amelyeket eddig nem kutatott senki.

– Mondana egy példát?

Ilyen kevésbé ismert történet volt a beregszászi zsidó hitközség megsarcolása 1944 március végén. A történet rövid, de annál alávalóbb. A német megszállók összehívták Beregszász legtehetősebb zsidó családjait. A férfiakat elkülönítették és egy SS tiszt ultimátumot adott nekik. Egymillió pengő összegyűjtését követelte reggelig, különben a családjaik megbánják. A zsidók elkezdték összegyűjteni a pénzt, de csak nyolcszázezer pengőig jutottak a többit ékszerekből adták össze. Végül a németek elengednek mindenkit és másnap eltűnnek a városból. Egyébként ugyanilyen esetek fordultak elő Ungváron és Huszton is.

– Térjünk át a kötet második részére, a zsidó vagyonok sorsára.

Mint általában, itt is azután kutatok, amit ismereteim szerint még senki nem vizsgált. A kárpátaljai zsidók vagyonának sorsáról semmit sem tudunk, ez egy fehér foltja a történetírásnak. Feltettem a kutatás elején a kérdést, hogy amikor megtörténik a zsidó tulajdonos vagyonának elkobzása, kikísérik a saját házából, üzletéből, vállalatából, vajon mi történik ezután ezzel a vagyonnal? Engem a gyakorlat foglalkoztatott, hogyan zajlott a kifosztás adott városokban, községekben. Mi volt az állam célja, ez a gyakorlatban, hogyan valósult meg? Idetartoznak természetesen az elkobzott ingóságok, az otthonok berendezési tárgyai, eszközei. Eddig sehol sem találtam szakszerű leírást a vagyon elkobzásának hivatalos eljárásrendjéről Kárpátalján. A fellelt források alapján a készpénz és az ékszerek sorsát is bemutatom. Három hétig számoltam a Magyar Nemzeti Levéltár Óbudai részlegében a készpénz és ékszerek mennyiségét tartalmazó íveket, amelyeket aznap írtak a csendőrök, amikor gettósították a zsidókat. A zsidók lakásainak elkobzását a kárpátaljai lakásviszonyok kontextusában értelmezem. Az 1900-as évek elejétől felvezetem, hogy milyen rossz körülmények között éltek az emberek. Mindez természetesen egyáltalán nem menti fel morálisan a zsidók lakásainak elrablását, de rámutat arra is, hogy Kárpátalja szociálisan milyen elhanyagolt állapotban volt. Jó példa, hogy a kárpátaljai városokban több ezer lakásra lett volna szükség, a lakásínség megoldása érdekében. 1944-ben a magyar hatóság szétosztották (bérbe) a zsidóktól elvett lakásokat és „megoldódott” a lakhatási válság. Ezeket a lakásokat azonban nem tulajdonba, hanem bérbe adta az állam. Vizsgáltam a lakásigényléseket, elbírálásokat is. Mivel Kárpátalja háborús felvonulási terület is volt, a katonaság elszállásolására a hadügy is nagy ingatlan igénnyel jelentkezett. Meg kell jegyezni, hogy az állami eljárások mellett, azokkal egyidőben nagy lakásfeltörési fosztogatási és önkényes ingatlan foglalási hullám is zajlott.

– Mi történt a földtulajdonnal?

A helyi hadműveleti közigazgatás nyilatkozatát idézem: “A zsidóbirtokok kifogástalan megművelése a totális háború szerves része”.

A zsidók földtulajdonát a III. zsidótörvény értelmében már 1941-től fokozatosan elkobozták és bérbeadták a nem zsidóknak. A földelkobzással és annak haszon-, illetve bérbeadásával 1944-ben „megoldották” Kárpátalja másik nagy szociális problémáját: a földínséget. A zsidók földjeinek elkobzása 1943-ban már javában zajlott, a birtokok megművelését a háborús gazdálkodás szolgálatába kívánták állítani. A politikai elit a lakosság földínségét a helyi nagybirtokosok földosztásával nem akarta megoldani, így a zsidótól elvett földeket igyekeztek bérbe adni a helyi lakosságnak. Egy 1942-es felmérés szerint Kárpátaján mintegy 64 ezer olyan család volt – közöttük nyilván zsidók is – akik nem voltak önellátók, mert nem rendelkeztek szántóföldekkel. Az ők ellátása jelentős terhet jelentett a magyar közigazgatással.

– Milyen nagyságrendet, arányt jelentett ekkor a zsidó földtulajdon?

Jelenleg még nem tudom, de dolgozok ennek feltárásán. Az iparrevízió kérdését 1940-ben Kozma Miklós Kárpátalja kormánybiztosa kezdte el erőteljesen szorgalmazni. Ő úgy becsülte, hogy Kárpátalja hegyvidék szántóföldjeinek 70%-a, erdőterületének pedig 50%-a van a zsidók kezében. Nem tudom ezt mire alapozta. Beregszászon az összes erdőfelügyelőség iratanyagát már megnéztem, de tovább kell vizsgálódnom.

– Jelenlegi kutatásai és tervei?

Célom, hogy Kárpátalja 1938–44 közötti történetét a lehető legtöbb forrás felhasználásával, a lehető legrészletesebben bemutassam. Árnyaljam, hogy a budapesti politikai és gazdasági elit hogyan akarta integrálni Kárpátalját a Horthy-kori Magyarországba. Ez az én nagy célom. Kutatásaim pedig meggyőztek, hogy a zsidóság történetével is kell foglalkoznom. Kárpátalja története ebben az időszakban egyben négy kormánybiztos működési időszaka, illetve az ezeket megelőző katonai közigazgatásé. Vince András (1944) tevékenységét már megírtam a doktori disszertációmban. Kozma Miklós működésének feldolgozásához már hat éve gyűjtöm a forrásokat, majd ez után következik részemről a Perényi és a Tomcsányi korszak. Jelenleg energiám jelentős részét az 1918 őszének erőszaktörténeti feldolgozása teszi ki. Külön fejezetben foglalkozom az antiszemitizmus történetével, vizsgálva az okokat, következményeket és eseményeket. Távoli terveim között szerepel egy kötet elkészítése a kárpátaljai iparrevízió történetéről. Számos más, engem foglalkoztató témán kívül ezek a legfőbb kutatásaim a közeljövőben. Ezeken az alapkutatásokon, projekteken kívül éves szinten öt-hat tanulmányt is elkészítek – általában felkérésekre –, főleg Kárpátalja második világháborús történetéhez kapcsolódóan. A terveim közül még meg kell említenem, hogy „A Holokauszt Kárpátalján” kötetem angol és ukrán nyelvű kiadásához most keressük a támogatókat, itthonról és külföldről egyaránt.

– Kísért-e még a holokauszt Kárpátalján?

1945 után nem nyílt tér arra, hogy Kárpátalja társadalma kibeszélje a holokauszt tragikus eseményeit. Emiatt sok alapvető tény sem ismert, ami elvezethet újabb, kisebbségek elleni gyűlölködéshez.